Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
A JOTETT Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vájjon a tövisről szednek é szőlő, vagy a boltorjánról fügét? - Máté 7: 16 Hitünk nagy alaptétele, hogy kegyelemből igazulunk meg és nem a törvény cselekedeteiből. Ez azt jelenti, hogy az üdvösséget nem magunk vásároljuk meg Istentől, nem a szerződési feltételek megtartása árán jutunk hozzá, tehát nincs jogunk Istentől követelni azt. Azt üdvösséget ingyen adja Isten az Ö örök kegyelméből és mi, hitünkkel alázatosan elfogadjuk azt. Ebből sokszor azt a vádat kovácsolják ellenünk, hogy minálunk nincs értéke a jócselekedeteknak, sőt azt a következtetést is levonta már a rosszindulat, hogy nálunk felesleges jót cselekedni. Pálnak is voltak ellenfelei, akik ezt a kérdést vetették fel: Vétkezzünk tehát, hogy annál nagyobb legyen a kegyelem? Pedig a jócselekedetek igazi értékét egyedül a mi hitünk mutatja. Hármas, fölséges bizonyságtétele van a jócselekedetnek. Először: a jócselekedet alázatos és nagyszerű hálaáldozat, amit a megváltott lélek mutat be Istennek. Nem azért, hogy maga iránt jókedvre hangolja Istent, nem is azért, hogy megvásárolja jóakaratát, vagy megvesztegesse Ítéletét, hanem hálából azért, hogy Szent Fia által megváltotta és Szendéikével eltöltötte. Boldog felelet a jótett a kegyelem édes szavára, áldott visszhang, amire egy élet szolgálata is kevés. Az a fa, amelyet nemes gallyal oltott be egy jóságos kéz, minden évben örvendezve hozza gyümölcseit és minden gyümölcse megannyi hálaáldozat. A jótett a hála néma vallomása, szótalan, boldog, soha el nem fogyó áldozat. . . A fa tűnődhetnék azon, hogy nemese, vagy nem. mindaddig, míg gyümölcsét méghozzá, de az első gyümölcs nemessége, fűszere, íze, végső és teljes bizonyság az egész fának nemessége felől. A hívő tűnődhetik azon, hogy ki van-e választva, elhívta-e Isten, végbement -e teljesen az ő megváltása, elkez-HARANGSZÖ I. 7-8 A Brazíliai Református Keresztyén Egyház híradója Säo Paulo, 1954, július-auguzstus dődött-e új életének fölséges pályája? De a benső indításból, hálából, alázatos szolgálattal véghezvitt jócselekedet drága bizonyság afelől, hogy neki kételkednie nem szabad. Kiváltságnak, nemességének eme boldog jegye záloga annak, hogy Isten csakugyan újjáteremtette őt. A jótett második nagy értéke az, hogy magunkat kiválasztottságunk felől bizonyossá tesszük. Bojtorjánról nem szednek fügét. A harmadik fölséges missziója és nagy értéke a jócselekedeteknek felebarátainkra vonatkozik. Hitünkre ez üti a pecsétet és ennek az alázatos néma igehirdetésnek van legnagyobb térítő ereje. Ha angyalok nyelvén beszélnénk is, szeretet pedig nem volna bennünk, bizonyságtételünknek nincsen foglyulejtő ereje; de ha rajtam, körrnyezetemben, modoromban, hivatásom teljesítésében, egész lényemen sugárzik valami nagy belső jóság, eddig ismeretlen életszépség, ha szívesség, segedelem, gyógyítás és áldozat egész valóm: a lelkek foglyul esnek és meghódolnak. Annak, aki engem ilyenné tett. A jócselekedet a legfölségesebb prédikáció, a leghatalmasabb missziói beszéd, az ellenálhatatlan bizonyságtétel. A keresztyén anyaszentegyház nem prédikátorai, hanem mártírjai és hősei által győzött: bizonyítékait nemcsak ész-okból merítette, hanem igazságát ezer meg ezer példa megannyi élet és halál igazolta. Figyeld, csodáld és fokozd a keresztyén anyaszentegyháznak ezt a hangtalan, örök igehirdetését; légy te is misszionáriusa a pohár víznek, a darab kenyérnek, a sebbe öntött olajnak s a szívedből kibuggyanó piros áldozati vérnek. Gyümölcseidről ismernek meg téged; nem is téged, hanem Azt, akinek a képében jársz. Ügy fényeljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteitfekét és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Ravasz László ____;___________;___________________ Distribuito interna para os crentes hungaros. Noticiário do movimento espiritual e eclesiástico da Igreja Crista Reformada do Brasil Escritório: Avenida Sáo Joáo, 324 - Sala, 22 Templo: Rua Domingos Rodrigues, 306. Enderégo Postal: Rev. János Apostol Caixa Postai 2808 — Sáo Paulo Tip. Ostrensky Ltda.