Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-07-01 / 7-8. szám

olyan fontosnak tartott elmélet részére, mint amilyennek a relativitás elméletét megalkotója szánta és amilyennek ezt Einstein hívei tartják.

A fizikusok nagytöbbsége elegendő alapnak tartja a Michelson-Morley kísérlet negatív eredményét, a relativitás elmélet teljesmértékű elfogadásának igazolására. A relativitás elméletet el nem fogadó, vagy azzal szemben legalább is óvatosságra intő fizikusok száma igen kicsiny. (A Sao Pauloi városi könyvtárban pl. 2000 olyan mű van, mely valamelyes formában elismerő és csak alig néhány kötet foglal állást a relativitás elmélettel szemben.)

A relativitás elmélet ellenzői, a legújabb időkig nem rendelkeztek olyan nyomós tényekre alapozott érvekkel, mint amilyeneket a relativitás elmélet hívei voltak képesek ügyük támogatására felhozni. Ellenkezésüket inkább a „józan észre“ való hivatkozásra alapították.

Ilyen a „józan ésszel“ hadilábon álló kapcsolata a relativitás elméletnek az a körülmény, hogy az elmélet ellenzői szerint, fennáll az a lehetőség, hogy valamilyen formában a Michelson-Morley kisérlet egy téves megkérdezése volt a természetnek.

Tekintve hogy hivatkoztam a fenntiekben a Michelson-Morley kísérletre megpróbálom azt röviden ismertetni:

Miután Kopernikus, Kepler és a többi nagy csillagász és gondolkodó kutatásainak eredményeképpen, az ember megtanulta, hogy nem otthona a Föld, a világmindenség központja, lázasan igyekezett az „abszolút nyugvó-pontot“ a világmindenség mérhetetlenségében megkeresni. Egyideig a Nap-ot gondolta az ember az absolut nyugvó-pontnak s a lakóhelyéül szolgáló Földnek és többi bolygó tesvéreinek mozgását erre a nyugvónak gondolt Nap-ra vonatkoztatta.

Csakhamar rájött azonban a Föld centrális szerepének tévhitéből kiszabadult ember, hogy a Nap sem azonos a keresett absolut nyugvó-ponttal. A nap is mozog az igentávoli u. n. állócsillagokhoz képest. Lassan azután egészen kivilágosodott az igazság, hogy: egyik égitest sem lehet a mozdulatlanság állapotában. Az égitestek mind mozognak egymáshoz képest. A gondolkodó ember csakhamar kimondotta, hogy az égitestek u. n. „abszolút“ (tehát valamely abszolút nyugvópontra vonatkoztatott) sebességének megmérése lehetetlen.

A megmérhetőség lehetlen voltának feltevése azonban nem befolyásolta az embernek azt a hitét, hogy a Földnek s a többi égitesteknek, igenis létezik egyegy ilyen abszolút sebessége.

A Föld abszolút sebességének a kiértékelésére újabb reményt szolgáltatott, az u. n. „Éther“-gondolat fejlődése.

Descartes 1641-ben kimondotta, hogy az égitestek között a vonzóerőt nem közvetítheti az Ür — a semmi. Az erőt anyag, jobban mondva, csakis az anyagnak valamilyen formája közvetítheti. Ennek a láthatatlan s egyébb érzékeinkre sem ható közegnek Descartes az „ether“ nevet adta. A láthatatlan éthert a tudósok eleinte gáz-szerűnek, majd folyadékszerűnek, s végül egész határozottan a szilárd, rugalmas anyaghoz hasonlónak tartották. Korábban több különböző fajta éther létezésében hittek. Egyet-egyet téve felelőssé a gravitációs erő, a sugárzó hő, a fény, a mágneses erő és az elektromos erő közvetítéséért.

Euler végül kijelentette, hogy mindezen jelenségek hordozója egy és ugyanazon közeg. Utána a tudósok elfogadták, hogy csak egy-fajta éther létezik. Különösen megerősödött az „éther“-gondolat, mikor Maxwell angol matematikus — fizikusnak sikerült a hő, a lény, a mágneses erőtér és az elektromos erőtér jelenségeit egy „egyenlet-csoporttal“ leírni, sőt ezen egyenletkből újabb, idáig nem sejtett jelenségek létezését megjósolni.

(folytatás a 32. oldalon)

A princeton-i és evanstoni konferenciák fontosságát bizonyítja az a tény, hogy az egész északamerikai sajtó állandóan és kimerítően foglalkozott a témával. Brazíliai Magyar Egyházunkat Apostol János lelkipásztorunk képviselte. Illusztrációnk a "Collier,s'‘ 4 oldalnyi cikkét bevezető oldalas képe. -----»— 30 —