Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

'Kritikák :

KRAYER KRAUSS ELLY Kiállítás a Geleria Rio Branco—ban.

Nem új a név emlékszem még jól, tanulóköri munkáira. Azok közé tartozik, akiknek a művészet nem csak pályájuk, hanem egyben életelemük, determinált életútjuk. Iskolai felkészülése alatt kihasznált minden lehetőséget, amely technikája fejlesztését szolgálhatta. Kőben és agyagban tanult meg gondolkodni. Ezt bizonyítják portréi és figurális munkái. Ez a szilárd mesterségbeli alap, óriási előnyt biztosít számára riválisaiла! szemben. Minden egyebet veleszületett művésztermészetének és vénájának köszönhet.

Érdekes megfigyelni, majdnem férfias tőmondatszerű nagyvonalúságát, ülő figuráiban. Ezek egészséges póztalanságukban, kellemes formaegyensúllyal, szilárd tömbös zártságukkal és a részletgazdagság összefoglaltságával, kis méretük ellenére is, magukban viselik a jó szobrász monumentalitását.

Egyéb kerámiáiban, az igazi művész kereséseként, két vágyakozás hadakozik egymással — talán részben tudat alatt — és hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. Vázáin az omló lágyságból meg-megmerevedő formák pikáns ellentéte, mesteri kolorizálással merészen egyesíti, abszolút kifejlett szin-fény kultúráját — néha már szintetista szerkesztő törekvéseivel. Egyes darabjain a szín és forma ritmusa tökéletesen egészítik ki egymást. Bármennyire kötöttek is egy-egy tál formai lehetőségei, mégis rajzukban és színekben magukon viselik magabiztos, de folytonosan kereső művészi egyéniségét.

Mint tanár — az igazi művész — jó pedagógusnak mutatkozott be, tanítványai munkájában. Nem erőszakolja tanítványaira saját egyéniségét, hanem azokat avatott kézzel irányítja igazi adottságuk és beállítottságuk útján. így nem vitás, hogy T. Nogueira Cabral-ból szobrász, sőt jó szobrász lesz. Tissa Konda zöld levél-tál kompozíciója és Vanda

G. Prado kötényes parasztlánya, meggyőző bizonyíték tehetségük mellett.

Az év végével még kell emlékeznünk a három utóbbi magyar zenei eseményről. A sorban az első:

JÁRAY JÓZSEF hangversenye. A röviddel fellépte előtt Säo Pauloba érkezett, vitathatatlanul nagy, operai énekkulturával rendelkező művészt — a hajón szerzett — megfázása gátolta, a magasfekvésű forték kiéneklésében. Ezzel szemben lírai lágyságu pianói meggyőzően hatottak és méltóak voltak bármelyik opera színpadához.

A műsor összeállítása azonban — akármilyen szemszögből nézzük is katasztrofális volt és vicclapként hatott elejétől a végéig. Egy liba — egy ló. Akadályverseny énekben. Járay csak rutinjának, valamint (az ezúttal) a megérdemeltnél hálásabb és elnézőbb közönségnek köszönhette sikerét.

Példanélküli siker volt viszont a rendezés teltháza, mely a heterogén magyar kolóniát, (állítólag tíz év óta nem látott módon), teljes skálájában vonultatta fel.

Időrendben utolsóként THURY GIZELLA

állott a hangversenydobogóra és nem csak magabiztosságaval, hanem a budapesti, bécsi operákból ismert s a “Salzburgi Ünnepi látékok” — on hallott klasszikus énekkulturájával cáfolta meg a régi tézist, hogy “alténekesnő ne adjon solohangversenyt”. Hatalmas mély-meleg hanganyagával mesterien tud bánni s ezzel a hallgatóságban kiváltja a megfelelő rezonanciát. Megérdemelten szép sikere volt. Szeretnénk újból és mielőbb operaszerepben hallani

Ha a magyar kultur-genius egyesztendei, összes művészi megnyilatkozása felett Säo Pauloban seregszemlét tartunk, joggal büszkék lehetünk, nem csak azok mennyiségére, hanem minőségére is. S ha ezek össezehasonlitására egyáltalán mód volna úgy a babért: LASZLÓFFY MARGIT-nak kellene ítélnünk. A legteljesebb elfogulatlansággal és a legszigorúbb mértékkel mérve- 16 -