Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
életösztöne suhintott, Bethlen hatalmas öklével a “jogfolytonosságában törvényes” király trónja felé. A bigott dogmatizmussal megbéklyózott történészek, újabban mar azt is kezdik hirdetni, hogy Bethlen valóságos kis birodalmat alkotva Erdélyből, kettészakította a magyarságot és igy meggöngitette azt. A magyar nemzet életösztöne azonban kiálltja, hogy a magyarság szétszakításáért a felelősség nagyobb része terheli azokat, akik magyar létükre megakadályozták Bethlen magyar államának megvalósulását. Az államvezetésre sőt alkotásra született Bethlenből nem szabad egy monstrózus nagy szabadsághőst csinálni; nem az volt, mint ahogy diktátor sem volt. Kemény cselekvő ember, telve önérzettel, büszkeséggel, okossággal és diplomata ravaszsággal. “Ez az ország Báthory Gábortól oly felháborodott zűrzavar egyenetlen állapotában hagyatott énrám, hogy hamar és könnyen csendességre nem juthat.” Mintha egy mai pénzűgyminiszteri székfoglalót olvasnánk. Mindezt pedig egy kis ország önálló létharcának kellős közepén, maga az államfő mondja, miközben az írott szó hatlmával küzd egyszerre, pogánnyal és keresztyennel, ezerszerte nagyobbhatalmú birodalmak fejeivel. A bátorságot mindéhez kizárólag a saját, szuverenitásra termett életerejéből és igazságának tudatából meríti. Nem fél senkitől és gúnyosan mondja meg a magáét, s utasítja rendre magát a török szultánt: és vezéreit : “Az nagyobb állapotbeli embert nagyobb szolgálatra, az kisebb állapotbelit pedig kisebb szolgálatra szokták rendelni.” és köntörfalazás nélkül, keményen vágja oda: “ az mit az hatalmas császárunk tiz, tizenkét esztendőktől fogva ezekben az országokban az jóemlékezetű Bocskay István helyére állatott, két — három hónap alatt ne fordítanánk fel ” és mint egyenrangú sértett fél, magyarán kikéri magának a szószegést, hogy: “ amint annakelőtte sokszor fogadta Nagyságod; nem úgy mint az elmúlt esztendőkben, hogy inkább sok ellenünk való ártalmas tanácsok, szidalom, fenyegetés, rettentő ijesztgetések és sokféle nyomruságos gyalázatos cselekedeteket láttak a mi követeink Nagyságodtól ” és a sajátmaga feltétlen szótartásának erkölcsi nyomásával kényszeríti a szultánt a jövőben, a megállapodások betartására. S ezért nem kiméi sem ajándékot, sem megvesztegetést, sem diplomáciai hízelgést, sőt kész a saját odaígért kisebb várait fegyveresen elfoglalni, csak azért, hogy a török a megállapodott országhatárt tiszteletben tartsa. Pzsichologiai számítása ezen a téren is mindig bevált. “Hatalmasságod lábainak zsámolyáig megalázott orcával ajánlom engedelmes szolgálataimat Hatalmasságodnak... ”— kezdi a török és barokk kor cikornyás formáival, a szultánhoz irt másik levelét — s elmondja, hogy milyen nehezen tudta elfoglalni saját várát Lippát, a szultán számára s hogy Jenő várát ez alkalommal nem adhatja, mert “.. .a benne lévő kapitány Petneházv István igen vakmerő ember lévén és abban sok vitézlő rendek is lévén, nagy vérontás és sok költség nélkül ezt a várat kezeiből ki nem vehetnék...” de hogy az “...ígéretemben változás ne essék- •és a szultán ne érezze magát megrövidítve, 30.000 tallérért megalkudott Bajom nevű városra és neki Szent Demeter napjáig kell csak várakoznia a takarmányok kár nélküli betakarítása miatt. Viszont Petneházyval történt egyidejű levélváltásából kitűnik, hogy Jenő várát stratégiai meggondolások miatt ő maga nem akarta a török kezére adni. Mialatt igy végzi dolgát felfelé, ugyanilyen keményen dolgozik lefelé alattvalóival szemben. Következő levelében megparancsolja a bihari főispánnak, hogy sereget állítson, részletesen meghagyva, hogy: . .regestromot csináljon, abba legelőször magát íratván be, á váradi sereggel..és megparancsolja, hogy: “...induláskor mindenki meglegyen és ne valami bocskoros jobbágyokat ülttessenek fel, hanem szolgálatra való embereket, azok szerszámosok és jó kopjások legyenek.”- 11