Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-02-01 / 2. szám
A mindenkori uralkodói hatalomnak, bármeddig tekintünk is vissza az emberiség történetében, mindig voltak megkülönböztethető, látható jelei, amelyek állandósulva jelvényekké váltak. A jelvények igazi, nagy korszaka azonban a középkor. Minden méltóságnak, tisztségnek és hivatalnak voltak jelvényei és ezeknek ünnepélyes átadása a beiktatás fontos része volt. Ez történt a legfőbb világi hatalomnak, a királyságnak a felvétele, a koronázás alkalmával is. A középkori világrend alapja az a tétel, hogy minden hatalom Istentől való, ezért annak átruházása az uralkodóra egyházi közvetítéssel, a főpapok által végzett koronázással történt. A szertartás legfontosabb részei a királyi eskü, a királyi hatalmat jelképező jelvények átadása és a trónra ültetés voltak. A keresztény Európa uralkodóit lényegében azonos liturgia szerint, azonos jelvényekkel iktatták be, az írásba foglalt szertartások - az ordók - a jelvények összetételét illetően nem mutatnak eltéréseket. Az 1980-ban kiadott Kovács Éva-Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények c. könyv 1. fejezete kellő részletességgel leírja a magyar Szent Korona viszontagságos történetét. Szinte megszámlálhatatlan helyen őrizték, rejtették, menekítették. Sorsa egyezik hányatott történelmünk változó kimenetelű eseményeivel. Legutóbbi - reméljük végleges - visszatérése megrázta országunkat. Milliók zarándokoltak látására, hogy legenda és valóság övezte „személye” előtt leróják áhítatos tiszteletüket. A magyar korona, ősi hagyományaink szerint a magyar Szent Korona, ugyanis több, mint királyi ékesség. Több, mint puszta dísz. Az évszázadok közjogi fogalommá emelték. O volt az ország tulajdonosa, a király csak uralkodott nevében. Ezért hirdetett ítéletet a Magyar Királyi Bíróság a Szent Korona nevében. Ez a személytelenség, mintegy isteni rendeltetést és hatalmat jelölt ki számára, mely felül állott az emberi gyarlóságokon, az érdek- és pártellentéteken. Folyamatosságot, egységet és az idő végtelenségét mutatva a nemzet számára. Ez a mély értelmű fogalom a Szent Korona létét illetően eredményezte, hogy az idősebb - a korona jelentőségét ismerő - nemzedék számára visszatetszést keltett, hogy parlamentünk nehezen, csak második nekifutásra tudta méltó helyére, ősi címerünk fölé helyezni képmását. A közelmúlt véletlen szerencséje módot adott arra, hogy nyomon követhessük a Szent Korona utolsó útját 1945 tavaszán, amikor Szálasiék kivitték az országból. A Kőszeg melletti Velem község számos nevezetessége közül az egyik a faragótábor. Nyaranként közös tartózkodásra hívják ide a művészeket, akik számos munkájukat a helyszínen is hagyják. Megnyugtató, hangulatos park ez a tábor, szálláshellyel, kovácsműhellyel, félig nyitott konyharésszel, így az elhagyatottság sem tünteti el az életet. Úgy tűnik, az itteniek csak egy villanásnyira tették le a kalapácsot és az izzó vasat, mindjárt újból indul a munka. Ennek az örök életű helynek a sarkában ma már félig bedőlt pincebejárat látható. Mellette egyszerű kopjafa hirdeti: Itt őrizték a magyar koronát 1944. dec. 29-1945. márc 19-ig. A velemiek elbeszélése szerint 1944 telén repülőgép hozta a koronázási jelvényeket a szombathelyi repülőtérre. A gép több kört írt le a vidék felett, s a benne lévők választása a hegyek kohl ARANG 13
