Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
„Hogy lakást vegyen benső világomban” KÁKONYI ASZTRIK (f 1990) Mi, magyarok nem állunk jól értékeink megbecsülésében és közhírré tételében, tudjuk. Nem sokkal jobb a magyar egyház helyzete sem ebből a szempontból. Illetve: minél kevesebb a hívő közössége valamely egyháznak (vallásnak), annál jobban számon tartja értékeit (olykor akár rangjukon fölül is méltatva azokat). Kákonyi Asztrik igazán rangos egyházművészként élt és dolgozott közöttünk. S ha életében olyan kevéssé figyeltünk föl munkáira, hagyján. Halála után ezt elmulasztani már vétkes könnyelműség volna. Magam - közös múltunkat megidézve - csupán az ösztönzésre vállaikozhatom. Esztergomi főiskolai tanár koromban, több mint tíz éven át voltam az egyházművészeti bizottság vezetője, olykor aktív részt vállalva az alkotói tevékenységben. A bizottságnak ő is tagja volt, mindazzal az előnnyel és hátránnyal, amit az egyéni látással megáldott művész közreműködése jelent (a hátrány, hogy ilyennek nehezebb beleilleszkedni egy másfajta alkotó világába). Nemes veretű, karakteres arcvonásai, Ferenc-rendi alázata, átszellemült mosolya és szemlélődő alkata ma is bennem él. Mellette, a vele való beszélgetésekben értettem meg igazán, hogy a hiteles egyházművészetekhez nem elég a magas fokú művészi képesség, a nagy név. Annak a lélek mélyéből kell megszületni. Különben csak magas árfolyamon jegyzett vallásos témájú alkotás jöhet létre (itt világnagyságokat lehetne idézni). Forradalmian szokatlan és újszerű lépést tett, amikor rendi elöljáróink beleegyezésével egészen az egyházművészetnek szentelte életét; „főállásban” - ahogy mondani szokták. Az egyházművészetnek lett tartós magányú remetéje a pilisszentléleki falusi házban, ahol többnyire lakott. A közeli kis falusi templom belső terét is ő alakította ki, testvérével, az ismert képzőművész Kákonyi Istvánnal, olyan rangos-szépen, hogy annak látása megér egy zarándoklatot. Magam is többször megfordultam ott. Megcsodáltam szembenéző oltárát (Kákonyi István műve); legfőképpen azonban a különleges szépségű és szuggesztív hatású oltárképet, mely a Szentlélek kiáradását ábrázolja, absztrakt formában. Jelenleg fényképen két jellemző alkotása van nálam. Egyik (fekete-fehérben) a szerzetes-egyházművész korai alkotói periódusát érzékelteti (szerencsés módon rokonságban a későbbi remekléssel). Az esztergomi sziget különös hangulatú sétányát örökíti meg a kép (De sokszor megcsodáltuk ezt a kis Duna-parti sétányt!). A koronájukkal összehajtó fák ódon templom hajóját idézik, az összeboruló pillérekkel. Kozmikus fények törnek át a lombozat résein, és a fák katedrálisának csendjébe merülve lebeg a két szerzetes sétáló alakja, mint valami látomás. A pilisszentléleki templom oltárképét tartom Kákonyi Asztrik legszebb, legeredetibb és legerőteljesebb alkotásának (bár ez egyéni vélemény). Mivel már régóta nem hiszek a véletlenben, úgy érzem, az sem volt véletlen, hogy halála előtt épp ennek a fényképét kaptam tőle, színesben, miután útjaink 1973-ban elváltak, s azóta alig-alig találkozunk. Felfrissítve, újra állt előttem ez a - most már megvallhatom - csodálatos pünkösdi képi üzenet, amellyel egyszerűen nem tudok betelni. Újra meg újra előveszem. Engedem, hogy belém költözzön, hogy lakást vegyen benső világomban. Már nem tudok szabadulni a hatásától. Szavakkal leírni persze hiábavaló próbálkozás. De esztétikailag, egyházművészetileg - emlékezve a régiekre - értelmezni, azt lehet is, kell is. Hatását csak akkor lehetne emelni, ha alsó harmadát az oltár nem takarná, vagy ha üvegfestmény formájában csodálhatná meg az igényes szemlélő. A Lélek kiáradása. Kozmikus lángnyelvek többdimenziós lebegésben, a színek és a formák karizmatikusán találékony összjátékában. Modem. S valami olyan, ami az absztrakt művészetet nem megkérdőjelezi, hanem egyenesen megköveteli. Ezen a fokon már messzire jutottunk a Lélek galamb képében való ábrázolásától. Teilhad de Chardin transzcendens ragyogással átjárt kozmosza jut eszünkbe. És persze az egyre jobban feltörő pünkösdi mozgalmak... S hol van még a többi felfedezésre váró képi ábrázolás! Asztrik atya sokat tett a modem magyar egyházművészetért. Igaz, őt sem „hordta mindig szárnyain a Lélek”. Sokfelé jártam a világban, mindig éber szemmel figyelve a vallási, illetve liturgikus alkotásokat. Ez a műve még ilyen távlatban is kiállja a próbát. Az pedig ma már teljes bizonyosság számomra, hogy a pilisszentléleki oltárképpel a modem magyar egyházművészet egyik egészen kiemelkedő alkotását hagyta ránk. Megérdemelné, hogy jobban odafigyeljünk erre a hagyatékra. BODA LÁSZLÓ HARANG 57 A pilisszentléleki templom oltárképe