Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK nokisin, amely a tenrikjót társadalmilag oly hasznossá avatja, a „másokért, az egész társadalomért, az emberiségért való örömteli, őszinte szívvel végzendő önkéntes és önzetlen munka.” Ez egyben az egyéni és a családi boldogság fő forrása is. A tenrikjó hívei hisznek a munka felszabadító, megváltó hatásában, abban, hogy az embernek először önmagát kell megvalósítania, mert csak így részesülhet a legnagyobb evilági boldogságban: a munka örömében. így érthető, hogy május 18-át, a hinokisin napját Japánban országszerte nemcsak a tenrikjó-hívők tömegei, hanem a közületek, a hivatalos városi és önkormányzati szervek is várják. Ezen a napon a tenrikjó majd húszezer temploma, köztük 130, úgynevezett nagytemploma munkabrigádokat küld oda, ahol éppen szükség van tavaszinyári nagytakarításra. Felkeresik a kórházakat, a vasútállomásokat, a parkokat és a temetőket, s ahol csapatuk megfordul, munkájuk nyomán tisztaság - s szándékuk nemessége - fénylik. A tenrikjó-hívők után tömegeket mozgósítottak az újjáépítésre - kórházak, gyermekotthonok, árvaházak, szociális otthonok sokasága dicséri tevékenységüket. Kisebb közösségeikben is egymással szoros kapcsolatban, egymást segítve élnek. Megszervezik önkéntes mentő- és tűzoltószolgálatukat, s ezek önfeláldozó módon dolgoznak, valahányszor természeti csapás: tájfun, szökőár, földrengés vagy tűzvész sújtja a közösséget, lakóhelyük környékét... A főtemplom hatalmas, félhomályos csarnokának padlóján japán gyékényszőnyegen emberek üldögélnek: előre-hátra, oldalt hajladoznak. karjukkal különleges, kígyózó mozdulatokat írnak le a levegőben. A mozdulatok, akárcsak a táncok, Nakajama Miki aszszony koreográfiája szerint valók. Rejtett fényforrás világítja meg a tágas csarnok közepét, ahol csillogó simára csiszolt, egyszerűségében is pompázatos faoszlop áll a padló szintje alá süllyesztett márványfoglalatban. Méltóságteljesen emelkedik ki ebből a korláttal körülvett aknából. Körös-körül a hívők a földön végzik rituális gyakorlataikat, amelyeknek fontos eleme a szabályos időközönként felcsattanó taps. Egy darabig még álldogálunk, aztán mi is letelepedünk - olvasván a Tenriről szóló útikalauzt. Oszloppal jelölik azt a pontot, ahol a tenrikjó istene: Tenri-ó-no-Mikoto megnyilatkozott Miki japán parasztasszonynak, akit a hívők szeretett édesanyjuknak neveznek. Az oszlop tetején kis edényke, amely egykor majd édes harmattal, a mennyek ajándékával telik meg. Ám ez csak akkor történhet, ha az emberek tisztánlátását már nem homályosítja el a lelkűkre, szellemükre rárakódott porréteg. És akkor mindenkire örömteli élet vár már itt a földön is... S.T. HARANG 47
