Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-01-01 / 1. szám

Eugene Delacroix: Jákob harca az angyallal

Szabadfogású

Mózes első könyvének 32.

fejezetében olvasható: Jákob, az isteni ígéret hordozója, visszatért születési helyére: Kánaánba. Ám fél bátyjától, Ézsautól - s még találkozásuk előtt ki akarja engesztelni. Dús ajándékokat küld neki szolgáival, ő maga pedig - miután a gázló másik oldalán biztonságba helyezte két feleségét, tizenegy gyermekét és megmaradt vagyonát - egyedül várja a választ a Jabok folyócska partján. S ekkor történik, hogy „valaki” derékon ragadja Jákobot.

De ki ez a valaki?

A tömörsége ellenére is bonyolult szentírási szöveg eléggé bizonytalan. A „valaki” mindenesetre egy férfi - az öszszefüggésből nem kétséges, hogy maga az Isten -, a „kimondhatatlan”, mert a „valaki” nem hajlandó megmondani a nevét. „Mit kérdezed a nevemet?” - hárítja el Jákob kíváncsiságát, megfelelően annak a kijelentésnek, amelyet kifejezetten Jahve tesz majd Sámson atyjának: „Az én nevem titok.” S van még egy nyomosabb mozzanat. „Ember nem láthatja úgy arcomat, hogy életben maradjon” - mondja majd Isten Mózesnek. S Jákob, amint csontjait tapogatja, éppen ezt nyögi megelégedetten: „szemtől szemben láttam az Istent, s mégsem vagyok halott”. Túlzás természetesen, hogy „szemtől szemben” látta, miután Isten akkor is csak emberi alakban jelent meg neki. Ám a szentírási szövegnek nem lehet más értelme, mint az, hogy valóban Jahve ragadta meg Jákobot, teremtményét - és birkózott vele egész éjszakán át. (Helyesebben: játszotta végig a birkózásnak ezt a játékát.) Ahelyett, hogy egy fricskával egyszeriben harcképtelenné tenné partnerét, Jahve cselhez folyamodik: kificamítja Jákob csípőjét. Az ember azonban nem adja meg magát. Továbbra is ellenfelébe kapaszkodik, míg végül Jahve kezdi kérni: „Eressz el, mert feljő már a hajnal.” Jákob azonban - aki még nem látja tisztán’ kivel van dolga - megérzi a szürkületben az isteni jelenlét félelmetes titkát és feltételt szab: „Nem eresztelek el, míg meg nem áldasz.”

S ki is csikarja ebben a játékban Isten közvetlen áldását. Mi több, Jahve hozzáfűzi: „Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek, mert ha erős voltál az Istennel szemben, mennyivel inkább fogsz győzedelmeskedni az embereken.” Számos írásértelmező szerint „úgy látszik, a folklór egy régi témájával állunk szemben, amelyet átalakítottak és Jákobra alkalmaztak.” A lény, aki gátolja az átkelést, a hely géniusza, aki a

gázlót őrzi... Később a hely géniuszát azonosították Istennel, El, majd Elohim néven. S innen az elbeszélés különös jellege. Még később azután észrevették, hogy van ebben valami megütközést keltő és összeférhetetlen Isten magasrendűségével; akkor egy angyallal váltották fel Elohimot. Ez az eset Ozeásnál, aki már ekként emlékezik Jákobról: „És férfikora teljében Elohimmal mérkőzött, az angyallal, és fölébe kerekedett.” Lehet, hogy ez a szövegezés magától a prófétától származik, de az is lehet, hogy a második sort csak utóbb iktatták be magyarázatként. Ettől kezdve azonban visszaállt az eredeti értelem, amikor még egyáltalán nem volt szó Istenről.”

Ez az értelmezés sok kutató számára felszabadult sóhajt eredményezett - sikerült elhárítani a „botrányt”. Pedig szemet kell szúrjon az, hogy Ozeás is megtartja a Genezis ellentmondásos feszültségét, hiszen nála is valóban az Istennel viaskodik Jákob, jóllehet akit legyőz, az angyal.

Ám ha még igazuk is lenne - vagyis

folklórörökséggel állunk szemben -, a probléma akkor is megmarad teljes egészében. Megmarad, mert akkor is fel kell tennünk a kérdést: miért vették át s miért nem haboztak Jahvére alkalmazni a különös elbeszélést a Szentírás sugalmazott szerzői?

Miért hitték, hogy ez az antik történet kissé meglebbentheti előttünk azt, hogy mi az élő Isten, s miért nem küszöbölték ki ezt az epizódot (mint méltatlant) annak a Jahvénak magasrendűségét állító képéből, aki előtt arcunkat is letakarjuk?

Végtére is a Biblia nem az egzegézis kedvéért adatott, hanem hogy a vallásra tanítson mindannyiunkat, azokat is, akik nem szövegértelmezők.

Hogyan oldhatjuk fel dilemmánkat? A Biblia elbeszélései a Szentlélek támasztotta vallási tapasztalást továbbítják számunkra, azt a fokozatos, de fejlődésében is egyazon vallási tapasztalást, amely által egy kis szemita nép felfedezte és megismerte az élő Istent. S éppen a Jákob küzdelméről szóló furcsa elbeszélés az egyik csomópontja ennek a ta-24 HARANG