Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
NEPEK ES VALLÁSOK re: a VardhamánaMahávira (kb. i. e. 540- 468) alapította ateista jellegű dzsainizmus (vagy dzsinizmus), mely a lélek megtisztulását a szigorú - olykor túlzásba vitt - testi és lelki aszkézis útján vélte elérhetőnek, és a buddhizmus. Buddha élete A buddhista vallás alapítójának életéről viszonylag pontos adatokkal rendelkezünk, de a személyéhez kapcsolódó legendákból is sok következtetés vonható le életútjára. I. e. 480 körül halt meg, s mivel halála előtt nem sokkal maga mondta el, hogy 80 éve él, születése i. e. 560 körűire tehető. Anyja, Mája hercegnő születése után hét nappal meghalt, ezért mostohaanyja (anyja húga) Mahápadzsápati nevelte. Apja, Szuddhódana egy észak-indiai (mai Nepál területére esik) kis törzs főnöke volt, tehát a harcosok kasztjához tartozott. Buddha születési helye a törzs székvárosa, Kapilavasztu (ma Gorakhpur) közelében volt, egy Lumbini nevű ligetben. E helyen később Buddha nagy tisztelője, a legnevezetesebb indiai király, Asóka (i. e. 273—232) emlékoszlopot állíttatott, melyet 1896-ban egy ásatás során meg is találtak. Ez az egyik legfontosabb közvetett bizonyíték arra, amit korábban Tanító Buddha. Festett agyagszobor Afganisztánból, a 3. század elejéről. A buddhizmus kelet felé Iránig, Afganisztánig, Turkesztánig is eljutott, míg a 7. sz. körül az iszlám ki nem szorította ezekről a területekről sokan kétségbe vontak - hogy Buddha valóban élt. A vallásalapító eredeti neve szanszkritul Sziddhártha (páli nyelven Sziddhatthá), nemzetségneve pedig Gautama (páliul Gótama) volt. A Buddha (megvilágosodott) nevet csak utóbb nyerte el, de követői számtalan más megtisztelő néven is szólították. A Buddha születéséhez és életéhez kapcsolódó legendák és Jézus története között - főképp, ha az apokrif evangéliumokat vesszük alapul - számos párhuzam és hasonlóság mutatható ki. Például Májá éppúgy szűzen szülte fiát, mint Mária Jézust, születésüket szokatlan természeti jelenségek kísérték, mindkét gyerek megdöbbentette tanítóit rendkívüli ismereteivel stb. A nyilvánvaló egybeeséseket azonban nem lehet túlértékelni, mivel bizonyítható kapcsolat a két legendakor között nem áll fönn. A fiatal Gautamáról nem sokat tudunk: jómódban élt, gondos nevelésben részesítették. Mikor eljött az ideje, megházasodott, ám 29 éves korában, gyereke születése előtt nem sokkal, váratlan elhatározással elhagyta családját, s az erdőbe vonult remetének. A legenda szerint a hirtelen változásnak az volt az oka, hogy ekkor szembesült először a betegséggel, az öregséggel és a halállal, és ez kétségeket ébresztett benne addigi életét, s főképp jövőjét illetően. Hét évig remetéskedett, közben híres brahmanista tudósokat, aszkétákat is fölkeresett, s szigorú, önkínzó életmódot folytatott, de kétségeire nem kapott választ. Mivel úgy látta, az önsanyargatással nem ér célt, újra táplálkozni kezdett, s azután már csak elmélkedéssel foglalkozott. Remetesége hetedik évében aztán, egy fügefa alatt ülve egy éjjel elérte a megvilágosodást, megismerte az üdvözülés igazságát, Buddhává vált. (Ez a fa, a „megvilágosodás fája” a mai Bódh-Gajá közelében állítólag 1876-ig állott, amikor egy vihar kidöntötte. Egy ágát Asóka király lánya Ceylon szigetére vitte és elültette. A belőle kisarjadt fát a mai napig tisztelet övezi.) A tanító Megvilágosodása után Buddha azonnal a hindu vallás szent helyére, Benáreszbe indult, ahol elmondta híres prédikációját az „arany középútról” és a „földi szenvedésektől való megszabadulás módjáról”. Ez volt első nyilvános fellépése: ezzel mint a „világ szellemi ura” (csakra vartin) beindította a „tan kerekét” (dharma-csakra), vagyis kezdetét vette a buddhizmus. Buddha egész további életét a tanításnak szentelte. Az esős évszak kivételével állandóan úton volt tanítványaival, s ahol csak megállt, érdeklődő tömeg hallgatta szavait. Tanai gyorsan népszerűvé váltak, s egyre többen csatlakoztak hozzá. Buddha halála tehát 80 éves korában következett be, Kusinagara város közelében, a Hiranjavati folyó mellett fekvő kis erdőben búcsúzott el örökre tanítványaitól. Testét hindu szokás szerint elégették, majd maradványait nyolc egyenlő részre osztották, s nemesi családoknak adták, akik magukkal vitték India különböző részeire. Díszes ereklyetartókba helyezték a maradványokat, s dombot emeltek fölé. A buddhista építészet e jellegzetes alkotásait nevezik sztúpáknak. Mintájukra számtalan hasonló épült szerte Indiában, s később azokban az országokban is, ahova a vallás eljutott - természetesen már nem ereklyeőrzőként, hanem tiszteleti céllal. (A legrégebbi sztúpák közül néhányat föltártak, s valóban találtak bennük ereklyetartókat Buddhára utaló fölirattal. Ám hogy valóban a vallásalapító maradványait tartalmazták-e, az mára már bizonyíthatatlan.) Életvágy - szenvedés Buddha - más vallásalapítókkal ellentétben - a tudást saját erejéből szerezte meg, s nem isteni kinyilatkoztatás, nem a szent iratok tanulmányozása révén jutott hozzá, mégcsak nem is tanító(k) irányításával, hisz azok a brahmanista tudósok, akiket aszkétaélete során fölkeresett, nem tudtak segíteni neki. Gautamát az üdvösség keresésekor valójában az indiai vallásfilozófia alapkérdése, a lélekvándorlás tana foglalkoztatta: arra keresett választ, hogyan lehet az újjászületés kényszerétől megszabadulni. Arra ébredt rá, hogy az újjászületés(ek) oka, hogy az emberek ragaszkodnak az élethez és az élvezetekhez, s amíg ez a ragaszkodás tart, addig újjászületéseik sora sem szakadhat meg. Ha tehát valaki meg akar szabadulni az újjászületés kötelékétől, ki kell oltania magában az életvágyat és a sóvárgást. Ha pedig nem ragaszkodik semmihez, nem kíván semmit, ha közönyös marad, akkor megszűnik a létvágy, s ezzel megszakad az újjászületések sora, és eljön a tökéletes „megsemmisülés”, a nirvána (páliul: nibbána). Lényegében erről a felismeréséről beszélt híres benáreszi prédikációjában. Abból indult ki, hogy az üdvözülés eléréséhez nem vezet sem a túlzásba vitt önsanyargatás, sem az érzéki élvezetek hajszolása. Helyettük létezik egy harmadik, „arany középút”, a „négy nemes igazság” útja, egyedül ennek ismerete révén lehet üdvözülni, vagyis eljutni a nirvánába. (Fontos az ismeret - a belátás, a megértés - hangsúlyozása. A buddhizmusban - s főképp kezdeti szakaszában - mindig ezen, s nem a hiten volt a hangsúly.) A „négy nemes igazság” tanításának alaptétele az, hogy (1) az élet szenvedés.^ HARANG 45
