Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-02-01 / 2. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK önállóak lettek, mint a buddhizmus, a dzsainizmus, vagy a szikh vallás.) A hinduizmus gyökerei A hindu vallás három forrásból táplálkozott, megfelelően az Indiában élt őshonos, és a több hullámban betelepült újabb népcsoportok különböző vallási elképzeléseinek, mitológiájának. A legrégebbiek a szubkontinens őserdeiben elszigetelten élt különböző etnikumú és nyelvű kis törzsek hiedelmei és mítoszai. Ezek jelentős részben beolvadtak az újonnan érkező törzsek vallásába, ezért mibenlétükről csak hozzávetőleges elképzeléseink lehetnek. Az i.e. III. évezredtől europid jellegű dravida népcsoportok nyomultak be északról India nagyobb folyóvölgyeibe, és létrehozták a jellemzően városi jellegű, magas szintű ún. Indus-völgyi kultúrát, mely rendelkezett ugyan írásbeliséggel, mégis kevés értékelhető ismeretünk van róla. Az biztos, hogy vallási elképzeléseik fejlettebbek voltak az őslakókénál: alapja egyfajta termékenységkultusz volt, középpontban egy ősi föld- vagy anyaistennővel - neve nem maradt fenn, csak ábrázolásokról ismerjük aki később beleolvadt a hindu istenek valamelyikébe. Ugyancsak ábrázolásokról ismert egy termékenységisten, aki megjelenése alapján (háromarcú alak, szarvakkal) az „állatok ura” lehetett. Benne többen a hinduizmus egyik főistene, Siva előképét látják. Rajtuk kívül még természeti tárgyak (folyók, hegyek stb.), állatok, (bika, elefánt, kígyó stb.) és növények (pl. fügefa - később Buddha épp egy fügefa alatt világosodott meg) feltételezett szellemeit tisztelték, akik tetszőlegesen változva állati és emberi alakban is megjelenhettek. Kultuszaik színhelyei a templomok voltak, ám szertartásaikról, a papok funkcióiról nincs ismeretünk. Feltételezések szerint, a kultusz jellegéből fakadóan, fontos szerepük lehetett a templomi prostituáltaknak, akiknek „szolgálatait” kultikus jellegűnek tartották. A dravida népcsoportok közül a legismertebb és máig a legjelentősebb a tamil, mely az Indus-völgyi kultúrának egy viszonylag jól elkülöníthető változatát hozta létre. A rendkívül gazdag ótamil irodalom tanúsága szerint vallási elképzeléseik szintén a termékenységkultuszon alapultak, de tiszteltek számos más védőistent is, akik szintén beolvadtak a hindu istenek valamelyikébe. A magas fejlettségű Indus-völgyi kultúra hanyatlásának és eltűnésének okai máig tisztázatlanok. Nagyvárosaik elnéptelenedésében közrejátszhattak természeti és gazdasági okok is, ám vélhetően a betelepülő árja törzsek is hozzájárultak pusztulásukhoz. Az árják Az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó félnomád, pásztorkodással, földműveléssel foglalkozó árja törzsek Eurázsia sztyeppvidékén éltek az i.e. II. évezredben. (Az árja szó ebben az összefüggésben e törzseket és az általuk beszélt nyelvet jelölik, és természetesen semmi köze a fajelméletben használt jelentéséhez.) Kultúrájuk nem volt túlságosan fejlett. Vallási elképzeléseik középpontjában - mint más indoeurópai népeknek e korban - az égbolt, az időjárás és a természeti jelenségek megszemélyesített alakjainak tisztelete állt. Az árja törzsek hosszabb együttélés után kétfelé szakadtak. Egy részük Irán felé nyomult, s belőlük lettek a későbbi perzsák, akik Kali istennő. Dombormű egy dél-indiai templomból, a 12. századból. Siva felesége Káliként a halál, a romlás vad, kegyetlen, érzéki istennője. Másik megjelenése Sakti, a szeplőtlen szűz, a világ jótevője 44 HARANG