Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
hívja az utcaseprőt: - Jöjjön, segítsen nekem. Odajön az utcaseprő, nézi Muficsot, s azt mondja:- Vakulás?- Az! A ménykű belém ütött - mondja Mufics.- Ménykű? - s az utcaseprő az égre néz - nem olyan az idő testvér!- Nem olyan ménykű! Egy tüzes szikra! Vasalót kalapáltam. Tucsákné: Látod, Anton, ez mind a sok szótól van. Cammogva, nyögve, támogatva, így érik el Muficcsal a kórházat... Ha az ember a két szeme közül elveszti az egyiket, jajong, búsul, esetleg lelki meghasonlásba téved. A mi Muficsunk is meg-megvakarta a fejét. - Na, ezt jól bekaptam - mondta többször is -, be én, mint a potyka a horgot. Sőt azt is mondta, amit huszonegyezés közben szokott, ha tizenhétre király helyett egy disznó ászt húz ki következő lapul... azt, hogy: - Fuccs! megrúgta a macska! De azért, amikor bepólyált fejjel kilépett a kórházkapun, s látta, hogy az arra haladó villamoskocsi vezetője odahagyja a fékjét s a csengőjét, s mélyen kihajol megbámulni őt, mintha már nem is hiányzott volna neki a fránya bal szeme.- Hát aki elveszít egy sarokházat? - mondta úgy magának. Ez a hetvenkedés azonban nem volt az igazi nála. Ugyanis ennek előtte, ha papot látott, megfogta a kabátja gombját, s hidegrázást érzett. Míg most a Gomb utcából egy kövér, lilaöves pap kanyárult Mufics elé, s a krumplifőzőszolga szinte akarata ellenére azt mondta: - Dicsértessék a Jézuskrisztus! A pap szelíden visszanézett Muficsra, s a fejével bólogatva mintha azt mondaná: ugye, ugye, Mufics, most nem fogod a gombodat! Még nagyobb zsivajban lett része, amikor a krumplifőzőbe tért vissza. A két asszony megtörülte a kezét a kötényibe, s Vinkovicsné előbb keresztet vetett, aztán úgy elkezdett sírni, mint a záporeső. Tucsákné, nem tudván jobbat kitalálni, szintúgy sírt. Míg Hibricky nagyságos asszony ezüst nézőkéjét a szeme elé véve, hosszú, csipkegallérral övezett nyakából pedig Mufics felé nyúlva, azt mondta:-Ooooo... szeszegény boboboldogtalan. S minden munka, gőzzel és tűzzel, vízzel és krumplival abba lön hagyva. A nagyságos asszony széket rakott Mufics alá, Tucsáknéval egy szivart hozatott neki, aztán az asszonyok hármasban az utolsó szegig kifaggatták: mit mondott neki a kórházi orvos? hogy érzi magát fél szemmel? S Mufics erre így felelt: - No, ezt még magam sem tudom! - és mindenféle próbákat tett... nevezetesen egy szemmel igyekezett megtalálni a piszkavasat, megmondani, hogy áll a manométer, hány ujjat mutat neki a nagyságos asszony. Majd úgy rémlett neki, hogy most már az épen maradt szemével se lát finoman, mire a nagyságos asszony azt dadogta neki, hogy menjen haza, és pihenje ki magát... amire kiderült, hogy Muficsnak nincs otthona, hiszen ő mindig itt alszik a pincében, s ha nagyon unja magát, fütyül a patkányoknak. Most esetleg eltámolyogna Mufics a közeli kocsmáig, s ott kissé kipihenné magát. Ám az jutott eszébe, hogy mivel a feje szédül, a gyomra kavarog, s általános rosszullétet érez, nem mer egyedül elmenni a kocsmába. Kell, hogy őt odáig eltámogassák. A nagyságos asszony egy ötpengős ezüstöt adott Muficsnak, s rábízta a két krumplifőző-asszonyra, hogy „vivivigyék át a boboboboldogtalant a kokokkocsmába. ” Két asszonyra támaszkodva egy szerencsétlenül járt férfi: nem mindennapi látvány. Asszonyok torlódtak köréj ük, egy kiszolgált rendőr, aki azért minden iránt úgy érdeklődött, mintha még szolgálatban volna... ez a kiszolgált rendőr különben rögtön bűnügyi kérdéseket tett fel. Nevezetesen, hogy ki felelős a dologért. Volt-e ott megfelelő lámpa? Kötszer? A betegsegélyzőben tag-e Mufics, mert ha nem, akkor megvan a bűnügyi támpont, s detektívet kell hívni! Aztán egy szolgálaton kívüli tűzoltó is érdeklődött a dolog iránt, imigyen: - Nagy tűz volt? - s rajtakapván magát, hogy megint a szakmája beszél belőle, helyesbített - azazhogy fájt a lokalizáció? Mire Mufics eljutott a kocsmába, a bevonulása olyan volt, akár egy ünnepély, s itt ülve a két szemérmeskedő asszony között, Mufics kezdett elemébe kerülni. Pálinkát hozatott a két asszonynak, kolbászt főzetett, s úgy bizonyította be Tucsáknénak, akié a vasaló volt, hogy nem haragszik rá, hogy átölelte, s két jókora csókot adott az arcára. Vinkovicsné pedig kedveskedni akarván neki, hirtelen felnyitotta a száját: - Hát nyolc tarka van köztük - s mint aki ezzel igazán nagy dolgot mível, tudniillik, hogy megmondta a tarkán született malacainak a számát, újból összezárta a száját, majd megkapaszkodva a kocsmaasztal szélébe, ráintett Tucsáknéra: - Gyerünk főzni! Mufics élete szinte gyökeresen változott meg. A nagyságos asszony úgy kívánta, hogy egész héten át pihenje ki a fájdalmát, s erre a hétre kifizette egészen Muficsot. A pénzzel s a szabadidővel Mufics derekasan elbánt. Csodálatos ismeretségeket kötött, bámulatos történeteket mondott el és hallgatott meg. Szája reggeltől hajnalig járt... ösmerőse a halász volt, s kivitte csónakján a folyóra, s halászhatott. A másik nagy galambász volt. Ott is eltöltött egy szép délutánt Mufics. A második héten már bejárt a krumplifőzőbe, de igen úrhatnám viselkedett. Azt mondta: rossz hely az ilyen pince, nem lát jól az ember, s az embernek vigyáznia kell, ha csak egy szeme van már! A tűzre nem gondolt igazándin, mert jogot érezvén arra, hogy beszéljen, egész nap csak beszélt, s eközben a tűz kialudt, a gőz megvékonyult, a krumplik nem puhultak meg eléggé, a pékinasok visszahozták a felét a szállított főtt krumplinak, s a harmadik héten kezdtek Muficsra gorombán tekinteni az asszonyok, s a nagyságos asszony nem fogadta a köszönését sem. Erre Mufics gondolt valamit hirtelen, s azt mondta: - Megyek a kórházba! S mivel nagyon kedvelte a kórházat, ahol már jól ösmerte őt a portás, az apácák, az orvosok, sőt a folyosón lézengő betegek nagy része is, csakugyan elment a kórházba. Mikor bement az orvoshoz, még rajta volt a nagy, szánalmat keltő fehér pólya. De mire kijött tőle, Mufics elvesztette a pólyát, s helyette csak egy kis fekete átkötő takarta hiányzó szemét. Egyrészt a feje is könynyebbnek érződött, másrészt meg viszszafelé menet az utcán se nézték annyira a népek, sőt úgy látszott, hogy egyáltalán senki se nézi őt. Találkozott a nyugalmazott rendőrrel, aki szalutált ugyan, de aztán végigbámulva Muficsnak az arcán, így szólott: - Az ügy kinyomozódott, jöhet a kettes számú ügv - és ezzel elszalutált tőle. Mufics a vállai közé húzott nyakkal ment vissza a műhelybe. Szívét, lelkét elfogta a furcsa félsz... mi történik akkor, ha a nagyságos asszony nem veszi őt többé vissza a műhelybe? Ha azt mondja; találok én kétszemű embert is, aki nem arcátlan! Mint a libegő, széltől kínzott gyertyaláng, úgy ment le a sötét krumplifőzőpincébe. A két asszony kissé rápillantott, aztán az egyik tovább nyomkodta a krumplit, a másik meg hámozgatta ugyanazt; az ajkuk keskeny és néma volt. Most kijött, odahagyva a Bibliáját a nagyságos asszony is, s a lomyonján jól megnézte Muficsot, aztán odamutatott a látóka ezüstszárával a tűzre, s leült, hogy tűnődjön három alkalmazottja mozgásán és a saját sivár sorsán. Tökéletes volt a némaság. Mufics csendesen kinyitotta a tűzkazán ajtaját, s óvatosan beledöfte a lapátot a szénbe, aztán rávetette a szenet a parazsakra. Máskor legalább ezzel csinált zajt, ha nem hagyták beszélni. Most úgy csukta be a kazánajtót, mintha párnázva lenne. Köhögnie is kellett, de inkább lenyelte ezt az ingerét is. Csendben telt el az egész nap. 1918. HARANG 57
