Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
majdani államszövetség tagjaival szemben. Miért? Mert nem a határok, hanem az emberek sorsa mérvadó. Ha az emberek szabadon beszélhetik a nyelvüket, és élhetnek a saját kultúrájuk szerint, a határok elvesztik mai jelentőségüket. Svájc példája igazolja számunkra, hogy lehetséges a békés együttélés a különböző népcsoportok között. A másik áthidalásra váró nehézség a Duna-medencében a soknyelvűség. Ez abból adódik, hogy abban az időszakban, amikor a nagy nyugati államok különböző népcsoportjai egy nemzetté olvadtak össze, a Duna-medence török megszállás alatt állt, így népeinél ez a folyamat elmaradt. A török kiűzésével szinte egy időben indult el a közös haza, a Landespatriotizmus helyett (amely Svájcban ma is megvan) a nacionalizmus új formája, amely a közös nyelvben találta meg az együvé tartozás érzését, és ezt támasztotta alá a herderi filozófia is. A nacionalizmusnak ez a formája a középkorban ismeretlen volt. Államalapító királyunk, Szent István még így ír fiának: hozz annyi idegent az országba, amennyit csak lehet, mert az egynyelvű ország gyenge és törékeny. (Jó lenne ma is ilyesmit hallani.) A Duna-medencében ezzel a soknyelvűséggel számolni kell és meg kell tanulnunk élni vele. Az együttéléshez egyébként is hozzátartozik a nemzetek feletti tolerancia. Jeszenszky Géza és Antall József érkezése a tanécskozés helyszínére Franz Vranitzky osztrák kancellár Antall Józseffel beszélget Kik lennének a tagjai az államszövetségnek? Elsősorban a valamikori Monarchia magját képező államok, Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia. A csehek, a szlovákok és a magyarok részvételét aligha kell indokolni. Megtanulták, mit jelent nagyhatalmak mellett élni, ráutalva lenni barátságukra. Más a helyzet Ausztriával. Ennek az országnak idejekorán sikerült a Szovjetunió öleléséből kiszabadulni, és most a gazdag rokonhoz, a Közös Piachoz szeretnének csatlakozni. De ha osztrák testvéreink visszaemlékeznek a Német Birodalommal kapcsolatos tapasztalataikra, jobbnak fogják találni, ha visszatérnek abba a közösségbe, amelyben évszázadokig éltek, és amely nekik jólétet és nemzetközi tekintélyt biztosított. A Közös Piacban ismét a Német Birodalom vonzáskörébe kerülnének. A csatlakozás lehetősége természetesen nyitva lenne más államok számára is, így kelet felé Lengyelországnak, dél felé Jugoszláviának. A közép-európai államok közül még Svájc belépése sem elképzelhetetlen. A világ a nagy gazdasági egységek felé halad, így Svájc sem tudja majd mai kiváltságos helyzetét fenntartani. De a Közös Piacba való belépés több hátrányt, mint előnyt jelentene számára. Ezzel szemben a Közép-európai Államszövetségben, egy nagyobb gazdasági egység tagjaként, megtarthatná a kiváltságait (itt még nincsenek merev szabályok), megőrizhetné semlegességét, mert ez az államszövetség csak semleges lehetne. Elképzelhetetlen az államszövetség létrehozása a Szovjetunió gazdasági érdekeinek figyelembevétele nélkül. Ahogy a Közös Piac államai szoros kapcsolatban vannak az óriási amerikai piaccal, úgy szoros gazdasági kapcsolat állna fenn az államszövetség és a hatalmas orosz piac között is. Természetesen közös érdekek alapján, nem úgy, mint korábban, amikor a kapcsolatok senkinek, még a Szovjetuniónak sem szolgálták az érdekeit. A Közép-európai Államszövetség gondolata sokak szemében merésznek tűnhet. Talán éppen azért, mert annyira természetes, és valamennyi itt élő népnek az érdekeit szolgálná. Hogy maguk a népek is így gondolkodnak, azt a közelmúltban elhunyt kiváló osztrák államférfi, Bruno Kreisky igazolta. Egy televíziós kerekasztal-beszélgetés keretében többek között azt mondotta: „Ma a régi Monarchia népei között erős vágy érződik a régi idők után. Ez nem a restauráció, hanem az együttélés, a közös múlt iránti vágy, az együvé tartozás érzése." De vajon így érzik-e a vezető politikusok is, akiknek előrelátását sokszor erősen leszűkítik a különböző érdekek? Akárhogy is van, egy történelmi folyamatot késleltetni lehet, de megállítani nem - Németország rá a példa. DR. TASSONYI GYULA (Svájc) HARANG 37
