Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
ÖRÖM- Higgye csak. Legalább nem lesz kedve gyárban melózni. Bár az én kedvem is elvették volna.- Jókor jut eszedbe. Változtass rajta. A férfi morcos, komor. A gyerekek arca is az. Riadtan néznek, várják, hogy most mi lesz. Veszekednek vagy nevetés lesz a vége.- Inkább a meccsre mentem volna - mondja maga elé az apjuk. Megbánta, hogy eljött a családdal. Valaki mindig megbánja, mégis mindig eljönnek. Ide járnak évek óta. Itt nincs belépő, nincs vurstli, se büfé, se fagylaltárus, se luftballon. Nem fogy a pénz, ami nincs. Legalábbis, kevés. Ugyanezeket gondolhatta végig a felesége is.- Pisti kinőtte a cipőjét, a Zsófikáé szétment. Két párat sürgősen venni kell. Az apjuk bólogat. Nem akar veszekedni, ellenkezni. Ha az emberiség cipőben jár, nincs mit tenni ellene.- Jól van, kiszorítjuk valahogy. Te is tudod, hogy nem hagyjuk őket mezítláb. Az asszony tovább szeretne pontosítani.- Ha az alkalmi piacon veszünk, a kis KGST-n, akkor jut mind a háromnak.- Én nem adok ócskát, használtat a gyerekeinkre. Ott még nem tartok.- Ne legyél már ennyire buta. Ott újat árulnak. Legfeljebb szépséghibás. A gyerekek figyelnek. A szépséghibás szót nem egészen értik, ezért kitör belőlük a nevetés. Pofákat vágnak, fintorognak.- Azok vagytok, persze, ti is, szépséghibásak - zörög velük az apjuk. - Muszáj mindent most kitálalni, megbeszélni? A tálalás szó már ismerősebb.- Anyu, mikor eszünk?- Éhes vagyok, éhes - mondják a lányok. Anyjuk máris munkához lát, szeli a kenyeret, előkerül a kislábas, az üveg csalamádé. A lábasban pörköltszaftot hoztak, megkeni a kenyereket. Kézzel csipkedik a szecskázott savanyúságot, fölfelé néznek, szájukba lógatják. Utána várják a szörpöt. Műanyag poharakba adagolja az anyjuk. Amikor kiürül a lábas, elfogy a kenyér, újból szétszaladnak hárman háromfelé. Anyjuk hanyatt dől a pokrócon, majd oldalra fészkelődik, úgy kényelmesebb. Hamarosan elszundít. Férje ül az árnyékban, sokadik cigarettáját szívja és a feleségét nézi. Talán ide jártak már akkor is, amikor udvarolt neki. Most az arcán időz, a ráncok sehogysem akarnak kisimulni. (Silo) HARANG 21 Móser Zoltán felvétele
