Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
Én még emlékszem a falu jegyzőjére, bár kisgyermek voltam akkoriban. Gyalog vagy biciklivel járt az utcán és mindenki köszönt neki, ő pedig visszaköszönt. Úr volt, nadrágos ember, ahogyan akkoriban faluhelyt mondták. Nem tehetett átejteni, pedig az alföldi parasztok megkísérelték. Hajthatatlan maradt, ha a törvény odavonatkozó passzusa úgy szólt, ahogyan szólt. És az analfabétáknak is, a nagyothallóknak is elmagyarázta, mi a teendő. Szép nagy házuk volt 1949-ig, akkor államosították és szülőotthont rendeztek be benne, őt internálták, mint népnyúzó elemet, aki az urakat szolgálta a nép helyett. Nem tudom pontosan, hová telepítették. A Bánhalmi Állami Gazdaságban, ahol diákként nyáron, filléres órabérért dolgoztam, vele nem találkoztam. Viszont máshonnan kitelepített jegyzőkkel, ügyvédekkel, írókkal és újságírókkal igen. Egymás mellett egyeltük a répát, kapáltunk... Régen volt ez, és főképp a Kádár-korszak elhallgató politikája miatt: még régebben. A hallgatás megtette a hatását, ma több nemzedék nem tud semmit a 45 előtti közigazgatás rendjéről, módjáról. Szerintem szakirodalomhoz is csak az egyetemek megbízható professzorai, előadói jutottak; én még újságíróként, íróként sem kaptam engedélyt arra, hogy a Horthy-korszak szakanyagaiba betekintsek, mivel erre a párttól nem kaptam megbízást. Vagyis most hirtelen, négy évtized után előzmények nélkül zúdult a magyar nép nyakába egy csomó régi-új fogalom. Megdöbbennek viszont azon, hogy a képviselők egy hét utón milyen természetes módon használták ezeket, és elvárják, azonnal értse a honpolgár, sőt, lelkesedjen érte és ugyanazt tegye a sajtó is... Azért ennyire nem egyszerű. Mint ahogy 1949- ben sem annyiból állt a váltós, szemétre dobtunk ezer évet néhány rádióbeszéddel. Most sem annyiból áll a változás, hogy az Országházában azt mondják: mostantól jegyző lesz. Újból lesz a falunak j( Az új közigazgatás a tegnapi gyakorlatra, annak az emlékein épül. Induljunk hát ki abból. Győr közelében egy falusi tanácstag köztiszteletben állt - mostanáig. M. B. 55 éves, húsz évig ült ott a tanácsüléseken.- Részt kíván-e venni továbbra is a közéletben? - kérdem tőle.- Ha igényt tartanak rám. De magam egy tapodtat sem teszek érte.- Vadonatúj gárda kerül a község élére?- Úgy néz ki. Egyszeriben mindenki értéktelen senki lett, aki bármiben részt vett az utóbbi harminc évben.- Beszéljünk a lebonyolításról, ajegyzőségről. Elődje, a vb-titkár volt az első számú, netán korrupt vezető, aki ellenőrzés nélkül a kezében tartotta gyakorlatilag az egész települést. Vagy nem így volt? A titkár parancsot teljesített- A vb-titkár azt tette, amit a tanácselnök mondott neki, illetve utasította. Az elnök pedig azt mondta, amire őt utasították: régebben a járási tanácselnök, a járások megszűnése után pedig a városkörnyéki, nagyközségi tanács vezetői. A legtöbb esetben azonban ezt a formalitást is mellőzték. Kiszólt a pártbizottság illetékese, hogy ezt vagy azt csináljátok meg. A vb-titkár pontosan tudta, ki az a két-három ember, akitől függ a létük, és az övé is, az ő állása. Ezért taktikázott. Volt olyan dolog, amiben engedett, másban húzódozott. A pártbizottság ugyanezt tette, volt amiben engedett, másban kemény volt. Ha a félj eblévő pártember okos volt, politikai érvet talált, és azzal győzött. Ha nagyon buta volt, nem érdekelte semmi. Azt mondta: csak. Bármire kimondhatta a csákót, a nemet. Például a faluban nem engedélyezte a diszkót, mert az rossz hatással van az ifjúság kommunista erkölcsére. Ugyanez állt fordítva is: elvtársak, nagyon jó ötlet a diszkó szervezése, ez megfogja, leköti, helyben tartja falusi fiataljainkat és nekik éppúgy kijár a szórakozás, mint a városiaknak... Súlyosabb volt a telekosztás. Ha egy járási, városi párttitkár beültette maga mellé a fekete Volgába a hasonló szintű tanácselnököt azzal, most pedig keresünk valami jó kis parcellázni való helyet, akkor találtak is. Ez lehetett házhely: a városi apparátusban, a családokban nőttek a gyerekek, ki kellett őket házasítani. A városban nem volt hely. Vagy a funkcik úgy gondolták, nyugdíjazásuk után majd ők költöznek ki a csendesebb falusi házba, a fiatalok pedig maradnak, ők építik tovább a szocializmust. Ehhez hasonló volt a víkendtelkek ügye. Ilyenkor utasították a falu vezetőit, jelentsék be a parcellázást, fogadja el a vb. a tanácsülés, rendeljék meg a földmérést, a terveket, a közművesítést, addigra átutalják nekik különleges célfeladatra a fedezetet. Hamarosan utak épültek, jöttek az elektromosok, törpe vízmű létesült. Nézze meg, mennyi olyan község van, amelyiknek csak a város felé eső végén van szilárd burkolatú út, járda, víz és csatorna, ABC-áruház! Itt Győr közelében több falu esett ennek áldozatul, bekebelezték a városi funkcik. KISZ-lakások épültek például Ménfőcsanak Győr felé eső részén. Tudja mik ezek? Háromszintes családi házak, 120-150 négyzetméterrel. Rengeteg kedvezményt kaptak szegény negyven-ötven éves KISZ-fiatalok. A faluban még földes szobák, házak is vannak. Hogy történt? A városi (gondolom, olcsón kiutalt) lakásukat eladták, és megtoldották finom kölcsönökkel. Röhögnek a paraszton és felháborodnak, ha feléjük viszi a szél a disznó, a trágya szagát. De azért a hülye, büdös paraszt tartsa el az országot továbbra is!- Térjünk vissza a jegyzőhöz. Ami megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Aki előnyhöz jutott, az már az övé. De hogyan változik meg mindez az új képviseleti rendszerben, és mitől? A jegyző vajon nem juttatja magát és a barátait előnyös helyzetbe? Az emberek mitől változnának meg egy csapásra, egy ideológia kimúlására?- Először is, nálunk már nincs miből korruptnak lenni. Üres a kassza, eladták vagy más módon értékesítették azokat a területeket, amik fekete pénzt hoztak valakinek. A megye vagy a járás nem 8 HARANG
