Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
EGYHÁZ, ERKÖLCS, Kedves Testvéreim! Végül is nagy örömmel megérkeztem Sárospatakra és egy olyan témáról szeretnék előadást tartani, amely az utóbbi időben ettől az előadástól, pontosabban ettől a rendezvénytől, konferenciától függetlenül is mélységesen foglalkoztat engem. Ezt a címet is adhatnám az előadásnak: az erkölcs helye a politikában vagy egyház és erkölcs viszonya. Egyház és politika viszonya mindig és minden időben vitatott volt és sok ellentmondással volt terhes. Gondoljunk a középkori egyház cezaropátizmusára, amelyben egyház és állam egyazon politikában fonódott össze. Gondoljunk a reformációra, abból a szempontból, hogy tulajdonképpen lázadást jelentett a hatalom és politika ellen. Gondoljunk arra, hogy az anglikán egyházban az egyházfő egy az államfővel, a királlyal pontosabban; vagy a luteránus típusú államegyházat vegyük tekintetbe. Még tovább menve - vázlatos formában sorolva a példákat -, a francia forradalom szétválasztotta, elválasztotta az egyházat az államtól. Azóta ez a tendencia uralkodó. A kommunizmusban egy hasonló szétválasztást deklaráltak, azonban valójában az egyházak csatlósaivá váltak az államhatalomnak. A Vatikán, mint állam is működik és nem csupán a katolikus egyház vezetője a Pápa. Az ökomenikus mozgalom erőteljes politikai elkötelezettséget mutat. Most nem célunk, hogy elemezzük, hogy ez mennyiben volt helyes vagy helytelen. Vagy gondoljunk a szektás felfogásokra, amelyek valósággal a sátán zsinagógájának tartják az államot és szélsőséges apolitikum jellemzi őket. E néhány példából is kiviláglik, hogy örök kérdése a történelemnek, a társadalomnak az állam és egyház viszonya. E viszony rendkívül ellentmondásos és vitatott. Közelebb jőve a jelenhez, a bennünket körülvevő viszonyokhoz, a mai világhoz, gondoljunk Közép-Kelet Európára, a keleti tömb viszonyaira, - amelyek reményeink szerint lassan múlttá válnak. Rendkívül lesújtó véleménye volt a közvéleménynek a politikáról. Az egyháznak felemás volt a viszonya a kérdéshez. Ne politizáljon - még én magam is sokszor hallom ezt az intést, valamely szűkkeblű egy háziasságból fakadóan. A római katolikus egyház bizonyos fokig tilalom alá veti a papok politizálását. Rendkívül ellentmondásos a magyarországi református egyház vezetőinek viszonyulása a képviselőházba jutott református lelkészekhez. Tisztázatlanok, átgondolatlanok ezek a kérdések. Az egyház és állam viszonyát újra kell értékelni. Mik a tennivalók a jelenlegi változó helyzetben? A viszolygás a politikától nagyon is jogos, megcsömörlöttünk tőle. Jogos kritika illettp főpapjainkat és hivatalos irányban elcsúszó egyházaink vezetőségét, amikor a szónak a legrosszabb értelmében politizáltak vele, a hivatalos iránnyal szemben sokan visszavonultak, mintegy elvonultak a politika elől, valósággal menekültek tőle. Befelé fordulás jellemezte ezt a magatartást. A hit a lelki és a magánszférára és az egyéni életre szűkült le. Szektás kizárólagosság ütötte fel a fejét. Csak az igét, egyedül az igét szabad hirdetni - mondották ezt, és hasonlókat. Élesen, dualisztikusán szembekerült egymással egyház és világ. Hit és politika ellentéteként, egymás ellentéteiként jelentkeztek. Egymást igaznak és hűségesnek tartott apolitikus gondolkodás és hitfelfogás keletkezett. Nos, ennek a bírálatából indulok ki, amikor tovább szeretnék lépni, amikor is hitem szerint megállapítom, hogy a keresztény világszemlélet egységes és egyetemes. Hitszemléletünk a hit érvényesítési köre és hatóköre. Nem függ tőle. Nem mondhatjuk azt, hogy az élet eme területén érvényes a hit, amott pedig érvénytelen. Nem mondhatjuk azt, hogy Krisztus jelen van a családi életben vagy a lelki és hitéletben, de a politikától távol áll. Nem mondhatjuk, hogy ő a természet Ura is, hiszen lecsendesítette a tengert, de semmi köze a politikai élethez. Ha személyes lelkivilágomban jelen van a hit által, akkor miért ne beszélhetnénk a néplélektan kollektív összefüggéseiben is az ő jelenvoltáról? Ha a bűnös ember a maga egyediségében megkeresi, miért ne volna helye egy romlott társadalom összefüggésében? Ha a beteget meggyógyítja, a politika kérdésként tételeződő népegészséghez ne volna köze? Ha az elesett és nyomorult emberek iránt oly érzékeny volt Krisztus urunk, megkeresve őket, hogyan ne volna tanításainak köze e nyomorúságok társadalmi vetületeihez, okaihoz, összefüggéseihez. Ha hitéletünkben ő az Úr - úgymond - a társadalmi deszakralizáció körülményei között miért ne keresnénk őt mindenben, mindenütt. Egyszóval e példákból is következően, meggyőződésem, hogy társadalmi, politikai szinten és síkon is érvényes a mi hitünk. Krisztus urunk ott is Úr. Nemcsak személyes uram nekem, kinek-kinek, hanem, ha tetszik, az elnyomatásban élő magyar nemzetiségnek is ura és politikai kérdéseikben eligazítja. Amint mindent áthat a politikum -mert most már nem tudnánk visszamenni a természetbe minden cselekedetünknek van valamilyen politikai intrikációja, velejárója. így Isten és a világ egészére igényt tart: az egyedi léttől kezdve a társadalmi életig, a történelemig, a természeti világig, idő és tér egyetemes összefüggésében. Ebben a gondolatmenetben még mélyebb értelmet nyer a főpapi ima azon igéje, hogy nem azt kérem, hogy vedd ki részed a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nemcsak hitünk, hanem bibliai egyháztörténeti és saját protestáns örökségünk is alátámasztja ezt a fajta politikai-társadalmi-világi elkötelezettséget. De különösképpen időszerű most, a társadalmi változások idején. Közép-Kelet Európában még inkább, és ezen a konferencián, ahol még inkább a keresztény újjáépítés kérdéseivel, vonatkozásaival foglalkozunk. Meg kell találnunk egyházunk, egyházaink szerepét, helyét, rendeltetését, hivatását ezen viszonyok között, épp ebben a térségben Európának, de egyébként az egész világon. Úgy érzem, hogy ebben a térségben vagy éppen a mi országainkban, Romániában, Magyarországon páratlan feladat hárul egyházainkra, hitünkre. Szinte predesztinálva van - úgy érzem - az egyház arra, hogy fontos, akár történelmi nagyságrendű szerepet vállaljon, e rendkívüli változások, átalakulások idején. Ezt példákkal is lehet szemléltetni. Lengyelországban, Kelet-Németországban az egyházak a változások házai, kiindulópontjai is voltak. Ez társadalmi szempontból is érthető, hiszen a kommunizmus eltörölt minden ellenzéki erőt, pártot. Egyetlen intézményes erő, amely többé-kevésbé, meggyengülve, szétzilálva ugyan, de túlélte ezt pusztítást, az egyházak. Ez kivételes helyet biztosít az egyházak számára ezekben az országokban. Lehetséges bázisaivá váltak a megújulásnak, ha tetszik az ellenzékiségnek, olyan értelemben, hogy a bálványimádó uralkodó hatalomnak az ellentétét képviselik. Én azt sem tartom véletlennek, hogy Temesváron is egy templom körül indult a népfelkelés. Nem tartom véletlennek, hogy ökumenikus egységben. A különböző nemzetiségek, különösképpen a románok részéről pl. a neoprotestánSok nyitottabbak voltak a kor, a társadalmi változások iránt, mint a konzervatívabb szerkezetű egyházak. Láttuk, mit jelentett az erkölcs nélküli, az erkölcstelen politika a múltban. A2 erkölcsöt felváltotta az ideológia, mel) az emberek és a tömegek manipulációjái és alávetését célozta a hatalomnak és ai öncélú hatalomnak -, ha tetszik, az em 4 HARANG
