Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-17 / 3. szám

„Nem kiált és nem lármáz, és nem t hallatja szavát az utcán” (Ésa 42:2)

A csodatévő Jézus jelenléte ezen a földön nem a megváltási terv nagy propaganda hadjárata volt. Ő az az ember, aki nem kiáltott és nem lármázott. A rejtetten itt lévő Jézusnak volt türelme várni arra, hogy észrevegyék őt. Ebben volt nagyságának titka. Ha mi valami elismerésre méltót találunk tenni, akkor megpróbálunk magunk körül lármát teremteni, nehogy elsikkadjon az, amit önmagunk cselekedetében, életében nagynak tartunk. Ha mást nem teszünk, akkor legalább megsértődünk, méltatlankodunk azon, hogy milyen hálátlanok az emberek. Sokszor szerénykedésünket is úgy tudjuk szervezni, hogy az kellő módon lármás legyen. Ezzel is azt bizonyítjuk, hogy inkább uralkodni szeretnénk, mint szolgálni.

Jézus módszere nem ez volt. O mindig csendesen akart meggyőzni. 0 olyan só volt, amelyik észrevétlenül ízesített. A zsoltáros

arra tanított, hogy csendesedjünk el és úgy ismerjük el, hogy O az Isten. Isten ma is halk és szelíd hangon szól. Csend kell ahhoz, hogy meghalljuk, mit mond. Sokszor önzésünk, sértett hiúságunk

lármája nyomja el Isten hívó, figyelmeztető és szolgálatba küldő szavát mibennünk. Pedig Isten ma sem a mennydörgés erejével szólal meg, Ő ma is a halk, szelíd hang Istene. Jézus ma is meg

akar jelenni a szívünk viharzó tengerén és egyetlen kézmozdulattal csendet akar teremteni önzésünk viharaitól háborgó szívünk kiismerhetetlen tengerén.

SZIGETI JENŐ

8 HARANG