Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
Vakáció és evangélium Az én gyerekkoromban nem volt gond, hol töltjük a nyarat és mit csinálunk - mondja egy nagymama, hatvankét éves. - Anyánk nem dolgozott, vagyis velünk volt otthon, a családban. Amikor vége lett a tanításnak, több feladatot kaptunk a házimunkából: takarítottunk, mostunk, a nagyobbik bátyám meg én mentünk a piacra anyánkkal, segítettünk előkészíteni a borsót, krumplit pucoltunk, uborkát szeleteltem, a fiúk tűzrevalót aprítottak, mert, bár városban laktunk, sparhelt állt a konyhában. Délután kimehettünk játszani, szombatonként együtt kirándultunk. Apánk mint köztisztviselő kapott a vasúttól kedvezményes jegyet, kétszer elutaztunk, egyszer az eperjes-tokaji hegylánchoz, egyszer Szeged mellé, a Tisza-partra. Mind a heten, a szüléinkkel... 1950-ben mentem férjhez, gyári munkás lettem, az én gyerekeim már dobódtak. A hatvanas években még élt jó anyánk, vele volt a három lányom, de nem hallgattak rá, megszöktek tőle naponta, esténként úgy szedtem össze őket a szomszédoktól, az utcáról, mindenfélét csináltak. Jó, ha két hetet lehettem velük, üdülőbe családos beutalót nem minden évben sikerült kifogni, azért nagy tülekedés folyt a gyárban. A napközibe dugdostam őket, onnan viszont elszökdöstek, amin nem csodálkozom. Most már mind családos. Áprilistól rohangálnak, melyik tábor mibe kerül, egyeztetik az időt, ha egyikből hazajönnek, másnap dughassák őket a következőbe. Én vállalnám az unokáimat, de nem bírok velük, négyen ötfelé húznak, a videóért közelharc folyik, mit nézzenek rajta, a főztömet finnyásan eltolják, a nagyi zsebpénze semmire sem elég, és a gyerekeim nekik adnak igazat. Én az aggódáson kívül mást nem tehetek... ” * Amit a nagymama elpanaszolt, az, sajnos, nem magánügy, mert országos méreteket öltött az elmúlt évtizedek történelmi folyamatai miatt. Kezdődött az anyák munkába állításával, folytatódott a kreált napközisrendszerrel, amit a vakációra is kiterjesztettek; előbb ingyenes táborok százait építették meg, majd a gazdasági romlás éveiben közölték, fizetni kell érte, idén többet, jövőre még A gyerek természetes vágya, hogy felfelé tör, kérdés, hogy ez meddig veszélytelen többet. A lélek- és testromboló zsúfoltság, a fáradt, fásult, kijelölt pedagógusok, a rosszul fizetett személyzet, az iskola és az úttörőszellem nevelési csődje mind megtette a hatást. A gyerek és a szülő úgy menekült, ahogyan tudott. Ki lélekben, ki testben is. Vadon élni, szabadon, csavarogva még mindig jobb, mint kerítések, falak, ideológiák mögött. Vannak szülők, akik szemet hunytak, mások szabad kezet adtak gyermekük szabadságvágyának, a mielőbbi felnőtté váláshoz. Az idei nyár elején körbejártam a Balatont, mint a legnagyobb veszélyforrást. Rettegtek a feladattól a helyi tanácsok, a rendőrség ifjúságvédelmi csoportjai, a gyermekvédelmisek, a pedagógusok. Rettegtek, mert csak a kirívó esetekben tudnak - utólag - intézkedni, ami éppen napvilágra kerül. A napvilág nem is jó kifejezés. Hiszen a veszély este, éjszaka sűrűsödik a mindenféle szórakozóhely környékén, ha van zsebpénze a fiatalnak, akkor azért, ha nincs, akkor azért. Ez esetben a fiú esetleg lopni fog, a leány áruba bocsátja a testét. De kell pénz az italra, kell most már cigarettán kívül kábítószerre (a pótlékok után igazira is), amelyek további következménnyel járnak. A fiatalkori bűnözés mellett növekszik a gyermekkori elkövetők száma is, amellyel lassan a világ élvonalába jutunk... * A tiltás nem elég. Sőt, az nem vezet sehová. Ehelyett értelmes programokra lenne szükség a látszatelfoglaltságok helyett. Ezt jó évtizede mondják szülők, tanárok, toliforgatók, akik felelősséget éreznek a jövő nemzedék iránt. Másrészt, a gyereknek az anyja mellett kellene felnőni. Az 1990-es év ebben is a változások nyitánya. Az utóbbi óhaj napról napra beteljesedni látszik, hisz szaporodik azoknak az anyáknak a száma, akik megszűnnek dolgozó nők lenni. Igaz, nem saját akaratukból, hanem mert munkanélküliként maradnak otthon. Nem így képzelték el az otthonmaradást, mert most idejük éppen lesz, csak az anyagi lehetőségek zsugorodnak tovább. A másik óhaj is teljesülni látszik, az értelmes program. Természetesen nem a régi keretek között. Ezt már nem a rend-HARANG 23
