Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
Megérkezés az állomásra. A díszkocsi fehér és aranyszínű volt, magyaros és egyházi motívumokkal díszítették. Tetejére a Szent Korona nagyméretű másolata került a címertartó angyalokkal. Oldalára magyar szentek életnagyságú alakjait festették. A Szent Jobbot négy pap vállon hordozható baldachinon vitte az ünnepség színhelyére A Szent Jobb országlátása -1938 Síi .,3"** : f:irl Miközben az ország feltartóztathatatlanul sodródott a II. világháborúba, lélekemelő ünnepségsorozat terelte el a figyelmet a fenyegető veszélyekről. 1938 - Szent István éve. A revizionista politika elérte első sikereit, s ezekkel esett egybe államalapító királyunk halálának 900. évfordulója. Ez alkalomból Budapesten tartották a 34. Eucharisztikus Világkongreszszust. Befejezését követően másnap, május 30-án, a Szent Jobb „feltalálásának” ünnepén került sor a Szent István- év egyházi megnyitására. Budapesten a Parlament előtt és a Hősök terén celebráltak miséket félmillió ember előtt, egyben ekkor volt a Szent Jobb országlátásának kezdete is. Az ereklyét az Aranyvonatnak nevezett különszerelvény szállította körbe az országban. Útvonalát a püspöki kar határozta meg, igazodva a helyi ünnepségekhez. A MÁV körültekintően egyeztette a szerelvény és a menetrend szerinti járatok útját, így zökkenő nélkül, percnyi pontossággal érkezett meg mindenhová a Szent Jobb. Az Aranyvonat apostoli kettőskeresztet vivő, koszorúval földíszített mozdonyból, speciálisan kiképzett díszkocsiból - ezt mindig a szerelvény közepére sorolták -, valamint két vagy több szalonkocsiból állt, melyek a koronaőrséget, továbbá a papi és hivatalos kíséretet szállították. Nagyobb városokban az ereklyét kiemelték a díszkocsiból, katonai pompával, a helyi nobilitások és lakosok kíséretében az ünnepség színhelyére - általában a főtemplom vagy a városháza elé - vitték, ahol mindenki megtekinthette. Kisebb helységekben a ceremónia az állomáson zajlott le, de volt olyan település is, ahol a vonat csak pár percet tartózkodott. 6 HARANG A Szent Jobb őrzését a koronaőrség látta el