Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-05-09 / 19. szám
‘Beharangozó Amennyire ismert a felvilágosodás és a reformkor, másképp a klasszicizmus és a romantika kora, annyira feltáratlan az e két korszakot összekötő, átmenetinek is nevezett időszak, a 19. század első két évtizede. A tanulmányok többnyire érintőlegesen foglalkoztak vele, s legfeljebb a nyelvújítás vitáit emelték ki, jóllehet mind politikai, gazdasági, kulturális szempontból, mind a nemzeteszme kialakulása szempontjából meghatározó folyamatok mentek végbe ekkor. E Kulin Ferenc és Margócsy István szerkesztette tanulmánygyűjtemény a művelődéstörténeti és főképp az irodalomtörténeti alapkutatás eddigi eredményeit összegzi, előlegzéseként egy majdan megírandó monográfiának e korról. Az írások alapján azonban így is kibontakoznak előttünk e két évtized szellemi, politikai, művészeti és irodalmi történései, irányzatai. (Szépirodalmi Kiadó. 90.- Ft) MŰVÉSZET ÉS MESTERSÉG László Emőke: Textil Ács Piroska - Szilágyi András: Fémművesség Batári István: Fa-bútor ízléses kiállítású, hasznos sorozatot indított útjára a Múzsák Kiadó, kapcsolódva az Iparművészeti Múzeum tematikus kiállításaihoz, melyek egy-egy iparművészeti ág történetét, technikáját, mesterségbeli fogásait, szerszámait mutatták be. A szakszerű szöveget gazdag képanyag, s a legfontosabb szakkifejezések illusztrált magyarázata egészíti ki. A sorozat első három kötetéből a textíliákkal foglalkozó áttekinti a szövetekre, kárpitokra, szőnyegekre, hímzésekre. nyomott és festett anyagokra vonatkozó ismereteinket. A fémművesség a különböző anyagok feldolgozásának és művészi megmunkálásának koronként változó megoldásait veszi számba. A faművességgel foglalkozó kötet bemutatja a szakma klasszikus szerszámait, a díszítési, színezési eljárásokat, valamint néhány példa segítségével a bútorstílusokat. (Múzsák Közművelődési Kiadó, a kötetek ára: 74,-: Só,- Só,- Ft) Kiss Dénes ÍGY ÉLT MÁTYÁS KIRÁLY Jeles évfordulóra emlékezik a megújult így élt... sorozat legfrissebb kötete: Mátyás király halálának ötszázadik évfordulójára. Mesék és legendák fonódtak személye köré, s ezek az idők során jobbára el is homályosították azt. milyen is volt valójában, milyen volt a kor, s a korabeli Magyarország. Izgalmas, fordulatos - néhány ponton titokzatos - életét követi nyomon e könyv, fölsorakoztatva az ismert tényeket és adatokat, a kortársak följegyzéseit, továbbá gazdag válogatást adva a korabeli ábrázolásokból és műemlékekből. (Móra Kiadó, 55,- Ft) ÍGY ÍIT MÁTYÁS KIRÁLY ü F. Dózsa Katalin LETŰNT IDŐK, ELTŰNT DIVATOK Ahogy a divat alakulására sok - olykoréppenséggel megmagyarázhatatlan - tényező hat, úgy a divattörténet is több, mint ruhák és szabásminták egymásutánja: korkép, melynek olyan összetevői vannak, mint a politika - gondoljunk a Habsburg-ellcnességet kifejező magyaros viseletekre -, a gazdaság, a művészet, az erkölcs, az illem, az életmód. E könyv a megelőző társadalmi rend közel száz esztendejének divat- vagy inkább kutúrtörténetét vizsgálja a kiegyezés korától a második világháború befejeződéséig, nyomon követve a divat változásait, valamint azokat a társadalmi, politikai, kulturális folyamatokat a világban és Magyarországon, melyek hatottak rá. Az érdekes, színvonalasan földolgozott téma meglehet szebb kiállítású könyvet érdemelt volna, több színes illusztrációval. Bizonnyal sokan megfizették volna a nagyobb árat. (Gondolat Kiadó, 75,- Ft) GUILLAUME DU FAY Recollectio A franciaországi Cambrai székesegyház egykori kanonokja, Michael De Beringhen 1457-ben, halálos ágyán végrendeletében alapítványt telt egy új Mária-iinnep bevezetésére, mely a Boldogságos Szűz Mária ünnepeinek felidézése (Recollectio) nevet kapta, s célja az addigi Mária-ünnepekről való egyidejű megemlékezés volt. Ezek az ünnepek: Szűz Mária fogantatása (a Szeplőtlen fogantatás ünnepe), Szűz Mária születése (Kisbol dogasszony). Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony), Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony), Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) és Szűz Mária mennybemenetele (Nagyboldogasszony). A kanonok a korszak leghíresebb zeneszerzőjét, Guillaume du Fay t kérte föl az ünnep gregorián zenéjének a megkomponálására. A Recollectiót idővel kiiktatták a liturgiából - bár néhány helyi egyház napjainkig megtartja szeptember első vasárnapján - fennmaradt azonban szép zenéje, mely most a Schola Hitngarica előadásában, Szendrei Janka és Dobszay László vezényletével szólal meg. (Hungaroton) r<E(:OLLÉCTI A híres kántor, JOSEPH MALOVANY A világ egyik leghíresebb zsidó kántorának páratlan énektudását, előadóművészetét immár hazai kiadású lemezen is csodálhatjuk. Malovany Izraelben született, s mielőtt a New York-i Fifth Avenue Zsinagóga kántora lett. Tel Avivban, Johannesburgban és Londonban működött. Tanulmányait is Tel Avivban, majd Londonban végezte, és rendszeresen járja a világot - Kelet-Európábán és Magyarországon is többször föllépett már -, eddig hat nagylemez készült vele, sőt egy dokumentumfilm főszerepét is eljátszotta. Nemcsak a klasszikus zsidó zenében, de az operák és oratóriumok világában is otthonos, s művészetét korunk legjelesebb zenészei illették felsőfokú jelzőkkel. E lemezen bibliai és liturgikus szövegeken alapulóénekszámokat szólaltat meg a Magyar Állami Hangverseny zenekar közreműködésével, Noam Sheriff vezényletével. A lemezhez készült mellékleten a dalok szövege magyar, angol és természetesen héber nyelven is olvasható. (Hungaroton) 36 HARANG Kirnte KLASSZIKA ÉS ROMANTIKA KÖZÖTT