Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-04-11 / 15. szám

Fekete-fehér képeinken a harmincas évek Magyarországának húsvéti népszokásaiból mutatunk be néhányat. (A Néprajzi Múzeum gyűjteményéből) „Szombat napján díszíttessék fel a templom minden díszével és használati eszközével. Hét órakor gyűljön össze a templomban az egész papság ünnepi öltözetben... Mikor pedig az áldozópap a sekrestyében elkészült, menjen a szen­teltvízzel, tömjénezővel és a gyertyatar­tókkal, tűz nélkül és kereszttel, teljes körmenetben a 15. zsoltár graduáléit énekelve oda, ahol a tűz elő van készítve a megáldásra... Azután tegyenek töm­jént a tömjénezőbe, hintsék meg szen­teltvízzel és minden házban kioltva a régi tüzet, osszák szét az új tüzel a la­kosság között. Ennek befejeztével térje­nek vissza arra a helyre, ahol a diakónus meg fogja áldani a húsvéti gyertyát.” Régen hazánkban is szokásban volt az úgynevezett Júdás-égetés, illetve a Pilá­­tus-verés, csakúgy, mint Európa számos más országában - a lengyeleknél, oszt­rákoknál, cseheknél. Zalán Menyhért a tűzszentelés szokásával rokoníthatónak véli ezeket a cselekményeket. Nehéz őket különválasztani, mert a lényegük egy. Ilyenkor az iskolás gyerekek desz­kára Pilátus-forma embert rajzoltak, és a „képmást” ütötték, verték. A magyará­zat szerint azt imitálták, miként lármáz­tak annak idején a zsidók Pilátus előtt. Közmondásaink egyike is utal a szokás­cselekményre: „Verik, mint Pilátust.” A lényeg az, hogy a képmást pozdorjává zúzzák, és a fatábla roncsaiból rakják az új tűzhöz a nagyszombati máglyát. Régi és említést érdemlő szokás a ma­gyar hagyományban az erdélyi falvak­ban a huszadik századig fennmaradt - ha­tárkerülés. Egy 1665-ös lejegyzés így em­líti: „bévött szokás az volt, hogy mink a karácsonyi és húsvéti innepek éjszakáin hajnalig is miseszolgálatban foglaltuk ma­gunkat, akkoron az ifjúság szokott lövöl­dözni affelett az is régi, bévött törvényünk volt, hogy minden húsvét napján határt kerülénk. azaz proccssiot járánk.” A szo­kás termést védő. lennékcnységvarázsló volta gondolom nyilvánvaló. Nekem úgy tűnik fel, szép volt ez gondosság, istenes­ség és ragaszkodás, ahogy zászlókkal, szent énekeket énekelve körüljárták a falu kicsiny határát, a hazájukat. Sátoros ünnepeinknél, így a húsvétnál is megfigyelhető az egészséges egyen­súly. ami az áhítat és örömünnep közt mutatkozik. Igen, eleink megadták a módját mindkettőnek. Böjtöltek, imád­koztak és táncoltak. Az erdélyi reformá­tusoknál éppenséggel három napig - vasárnaptól keddig - állt a bál. Latin nyelvű középkori szertartás­­könyveinkben többször is említést tesz­nek a húsvéti dramatikus játékokról. A passiószövegek tanúsága szerint való­színűnek tűnik, hogy a középkortól évszá­zadokon át születő Mária-siralmak egykor a misztériumjátékok szerves részét képez­ték. Feltételezhető, hogy a képzőművészeti alkotások között is nem egy akad, mely valódi passiójáték „ihlete” nyomán kelet­kezett és került be a templomokba. Különösen a csíkszentlélcki és csík­­menasági szárnyasoltárok keltik ezt a hatást. Ismert tény, hogy Csíksontlyón el egészen a XVili. század végéig a fe­rencesek előadtak magyar passiójátéko­kat. „A legrégibb ismert magyar nyelvű katolikus iskoladráma is erdélyi, feren­ces eredetű. ...Ezek szereplői iskolai növendékek és laikus vallásos céhek tagjai egyaránt lehettek” — írja Dömötör Tekla. Sajnos a csíksomlyói kéziratos drámakötelek publikálatlan anyaga el­tűnt a 11. világháború alatt, mint annyi minden. De a hagyomány tovább él. Alig van már példa viszont a kakas­­ütésre és kakaslövésre, ami ugyancsak vigassággal egybekötött dramatikus színjáték. Tudomásunk szerint csak Er­délyben. Apácán maradt fenn száza­dunkban is. Az egész falut megmozgató esemény három részből áll: zenés felvonu­lásból, zenés színdarabból és célbalövés­­ből. Előadás után este a szereplők vidám mulatságot tartanak. A verseny győztesét illeti meg ilyenkor a fő hely az asztalnál, no meg a kakas combja, szíve, mája. Voltaképpen nincs abban semmi kü­lönös, hogy a karácsonyi és húsvéti ün­nepek nem egy ponton hasonlóságot mutatnak, hiszen a két fontos megemlé­kezés összetartozik. Miként a karácso­nyi morzsát, a húsvétit is elteszik, régen meghintették vele a gabonaföldet, mi­közben így szóltak: „távozzatok innen kártékony madarak!” Közösen ették meg a családban a szentelt tojás ketté­vágott részeit is. hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették. Ma már talán az öregek közt sem akad, aki meg tudná mondani, mi végre volt a húsvéti korbácsolás. Utolsóként ezért emlékezzünk meg étről. A sibának nevezett, négyszögűre font korbáccsal valaha a lányokat csapkodták meg a le­gények, közben ezt mondogatták: „Sidiridi jó légy, Friss légy, Keléses ne légy. Ha valahová küldenek, fuss! A lábaid jó futók legyenek (lábára üt) Kezeid jó mosogatók legyenek (kezére üt) A fejed ne fájjon (fejére üt) Sidiridi váltsd ki magadat! Mi mást kívánhatnánk lányoknak, min­denkinek: kellemes ünnepeket! NAGY EMŐKE HARANG 27

Next

/
Thumbnails
Contents