Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-11 / 15. szám
A TURINI LEPEL A hagyomány Krisztus Urunk halotti leplének tartja. Századunkban először a magyar közönség Hynek prágai orvos nagy feltűnést keltő könnyveiből ismerkedhetett a turini lepel titkaival. Hogy mennyire izgalmas téma, azt igazolja Víz László fordításában megjelent „lepel-monográfia” több kiadása is. A turini halotti lepelről az első írott feljegyzés 1353-ból való. Arról szól, hogy Geoffroy, Charny grófja odaajándékozta a Troyes közelében lévő Lircy apátjának. Ám, arról, hogy az miként került a gróf birtokába, csak találgatások vannak. Minden bizonnyal az egyik keresztes hadjáratból hozta, melyben a francia trónörökös oldalán vett részt 1336-ban. Addig - a hagyomány szerint - az ereklyét egy konstantinápolyi kolostorban őrizték. A XIV. század a francia történelem egyik legzavarosabb korszaka. A leplet a lireyi kolostorból visszavitték a Chamyak várába, hogy biztonságba helyezzék. Ott is maradt a család tulajdonában. A família egy későbbi nőtagja: Chamy Margit - aki utazásaira mindig magával vitte - 1453- ban, valamilyen alkalomszerű felbuzdulás hatására odaajándékozta Lusignan Annának, a savoyai herceg feleségének. Ettől kezdve a lepel a savoyi hercegek birtokában maradt. Sokszorosan összehajtogatva, egy ezüst szekrénykében őrizték a hercegi kápolnában: Chamberyben. 1532-ben tűz ötött ki a kápolnában és az ezüst szekrényke egy része is megolvadt. Az olvadt ezüst cseppek kis lyukakat égettek az összehajtogatott lepel egyik sarkában. Ha kiterítik, most is látni rajta a tizenkét lyukat. A sérüléseket később a klarissza apácák kijavították. E sérüléstől eltekintve a lepel ép maradt. - A savoyai hercegi család 1535-ben elhagyta Chamberyt. Magukkal vitték a leplet Nizzába, Vercellibe, majd Turinba. Azóta ott őrzik az ereklyét a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett katedrálisban. A XIX. század racionalista gondolkozása egyetlen kézlegyintéssel intézte el a „lepel-kérdést”: a többi ereklyével együtt a hiedelmek lomtárába utaltak. Az első nagy izgalom - hívők és hitetlenek között — a turini lepel körül 1898-ban kavarodott fel, amikor a Socondo Pia turini polgár engedélyt kapott, hogy az ájtatoskodás céljából közszemlére kitett ereklyét lefényképezhesse. Pia — amikor az előhívott lemezt szemügyre vette - legnagyobb meglepetésére egy pozitív képet pillantott meg rajta, amelyen egyre határozottabban ismerte fel egy arc és egy test formáit. A lepel - fényképlemezként - a test negatív vonalait és formáit őrzi. Sőt, nemcsak test formáit, hanem sebek, vérzések nyomait is. A test melli részén és hátán korbácsütésből származó sebeket, melyek három fémgolyóban végződő korbácstól származnak. A feji részén tövisszúrások ejtette sebek vércsöppjeit lehet kivenni. A vállrész széles sebhelyek nyomát őrzi, amilyenek nehéz teher cipelése alatt szoktak keletkezni. Az oldalán ott látható egy mellseb vérzése, a csuklókon a szögütötte sebeké. Nincs lenyomatuk a hüvelyujjaknak. A jobb láb teljes egészében kivehető, a bal lábnak csupán a sarka. A lábszárakon semmijele nincs a megtöretésnek. Érthető, hogy a felfedezés egyformán izgalomba hozta a hívőket, de a nem hívőkéi is. A legkülönbözőbb foglalkozású és hivatású tudósok, szakértők vizsgálták az újra és újra lefényképezett leplet, kutatva: hogyan, milyen körülmények között kerülhetett rá a test negatív képe? A négy evangélium a következőket említi Krisztus lepléről: „József, miután levette a testet, tiszta lepelbe takarta és sziklába vájt új sírboltba helyezte.” (Mt 27, 59-60) „Az (József) halotti leplet vásárolt, majd levette őt és begöngyölte a lepelbe.” (Mk 15,46) „Aztán levette, lepelbe takarta és egy sziklasírba helyezte, amelybe még senkit sem temettek.” (Lk 23, 53) „Fogták Jézus testét és fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. így szokás temetni a zsidóknál.” (Jn 19,40-41) Az evangéliumok mind arról tanúskodnak tehát, hogy a közeledő szombat miatt nem volt idő a test illő eltemetéséhez, azaz nem tudták megmosdatni és kipreparálni. Úgy, amint a keresztről levették, begöngyölték, illetve János tanúsága szerint fűszert is tettek hozzá és eltemették a sziklasírba. Vérben, verítékben és fűszerben fürödve feküdt Jézus a sziklasír nyirkos mélyén harminchat óra hosszat. Mit mond a turini lepelről a szakszerű vizsgálat? A legelsők egyike Paul Vignon, a párizsi egyetem biológia professzora számos kísérletet végzett a megismételt lemezfelvételek alapján. Kutatásai azt a meggyőződést alakították ki benne, hogy a leplen lévő negatív képet párolgási folyamat hozta létre. A barnás foltok oly lehellel finoman árnyaltak, hogy létrejöttükhöz valamilyen párolgást kell feltételeznünk, mégpedig olyat, amely testből áradt. A foltok erőssége igen különböző, aszerint, hogy mennyire tapadt a vászon a bőrfelülethez. Ezt a körülményt megismételt laboratóriumi kísérletekkel vizsgálták és állapították meg. Vignon határozottan állítja: a leplen látható kép Jézus testétől származik. Tetemét nyirkos légkör vette körül a sírban, a mosatlan test verejtéke ammoniákpárát termelt, az elvegyült az aloeval, fűszerrel, melyre János utalt s az hozta létre a barnás foltokat. G. Judica- Dordiglia milánói egyetemi tanár vizsgálatai szerint a leplen látható barna foltok, aloe, mirha és emberi veríték keveredéséből keletkeztek. Egy ponton azonban a kísérletek — noha kétszáznál többször is ismételték - mindig csődöt mondtak. Valahányszor a leplet a testről lefejtették, a véralvadékok felszakadtak és a sebek éles körvonalai azonnal megsemmisültek. Vagyis a lepelfoltokat ilyetén nem lehet előidézni, mert a véralvadékok mindig széfolytak. Ugyanez történt volna - Vignon szerint —, ha Jézus egy tetszhalálszerű állapotból tér magához és önmagát szabadítja ki a lepelből. Ez az, aminek hallatára a párizsi egyetem hitetlen anatómia tanára: Hovem lacque így kiáltott fel: „Hiszen akkor Krisztus feltámadt halottaiból!” Vignon tárgyilagosabban nyilatkozik kísérleteiről: „A tudományos vizsgálatok fő feladata jelen esetben: lehetőleg megmagyarázni, hogyan vált el a lepel a beléburkolt testtől? Ha pedig egy ilyen magyarázat képtelenség, úgy választ kell adni arra a kérdésre, hogyan tűni el belőle a titokzatos vendég?" R. T. HARANG 7
