Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-03 / 14. szám
M FX nem volt harag. Régen volt, amikor 6 igazán neheztelt a császárra. S bár védte igazát most is. hangját egészen szelídre fogta: - Az az ember valóban próféta volt. Amikor találkoztam vele és rám emelte tekintetét, azt hittem, egy istennel állok szemben. Őrült voltam, hogy hagytam halálba menni. • • rülök, hogy hagytad - szólt közbe Tiberiusz. .Felségsértő és lázító volt. Az idős dajka közel járt hozzá, hogy fölfortyanjon: - Jeruzsálemben több barátjával beszéltem. Sose követte el azokat a bűnöket, amelyekkel vádolták.- Ha azokat nem is, de másokat bizonyára igen. Ő sem volt különb a többinél - legyintett fáradtan a császár.- Mutass ma nekem csak egyetlen embert, aki nem szolgálna rá ezerszeresen a halálra! Ez utóbbi szavak arra kényszerítették Fausztinát, hogy olyat tegyen, amelytől eddig visszatartotta magát.- Nos, hát bebizonyítom, hogy igenis volt hatalma a prófétának - jelentette ki határozottan. - Már beszéltem neked a kendőről, amellyel leltöröltem az arcát. Itt rejtegetem a ruhámban. Akarod látni? Azzal kiterítette a császár előtt. A hófehér kendőn Tibériusz egy férfiarc árny szerű körvonalait pillantotta meg. Fausztina hangja remegett: - Ez az ember megérezte, hogy szeretem. Nem tudom, hogyan hagyta rám saját képmását. Szemem könnyel telik meg, ha nézem. A császár a kendő fölé hajolt, hogy közelről lássa képet, melyet könnyel kevert vér festett feketére. S ahogy nézte, ki-Mouácsi-Regős Ferenc rajza rajzolódott előtte a kendőre nyomott teljes arc, a vércseppek, a töviskorona nyomai a homlokon, a vércsatakos haj és az ajkak vonala, melyen a fájdalom remegő jegyeit vélte fölismerni. Még közelebb hajolt, s a halvány rajzolat mögül egyre élesebben tűnt elő az a másik, amely egy rejtelmes élet fényeit hordozta, s bár borzalmas szenvedésekről tanúskodott, annyi tisztaságot és mélységet sugárzott, amelyről eddig neki elképzelése sem volt. Már nyugágyában pihent, de egyre csak az arcot nézte. — O valóban ember? - kérdezte csöndesen. - Valóban egy ember? Újra elhallgatott és egészen elmerült az arckép szemlélésében. Könnyei lassan eleredtek, és patakokban folytak. — Halálodat siratom, te ismeretlen - suttogta. — Fausztina - emelte föl végül a hangját miért hagytad őt meghalni? Ő meggyógyított volna engem! F gy idő után beszélni kezdett az archoz: - Különös idegen, te segíthetsz rajtam, de én még bosszút állok gyilkosaidon. Kezem eléri azokat, akik tőlem elraboltak. Megint csak elnémult, majd egyszerre csúszni kezdett lefelé. Térdre ereszkedett az arckép előtt. — T az az ember vagy, akit mindig is kerestem - szólt, és szétroncsolt arcára mutatott, csonka kezeit széttárta. Én meg a többiek ragadozó vadállatok vagyunk, de te ember vagy. Ráhajtotta a fejét a kendőre, hogy arcával érintette az arcot. - Könyörülj rajtam, titokzatos ismeretlen - suttogta, miközben ismét könnyeket hullatott. Ha élnél... elég lenne... hogy lássalak... és meggyógyulnék. Az öreg dajka megdöbbent. Már bántotta, hogy a kendőt megmutatta a császárnak, hiszen első perctől kezdve óvakodott, nehogy nehezítse belső gyötrelmeit. Kétségbeesésében elrántotta előle. A császár föltekintett, és akkor látszott, hogy arca teljesen megváltozott. Olyanná vált, mint betegsége előtt. Mintha annak egyedüli táplálója az entbergyűlölet lett volna, s amely most kihunyt a szívében, hogy helyébe a szeretet és a részvét költözzék. * A következő napon Tibériusz három küldöncöt indított útnak. Az egyiket Rómába, azzal, hogy a szenátus vizsgálja meg a palesztinai helytartó hivatali munkáját, s ha kiderül, hogy a népet sanyargatja és ártatlanokat ítél halálra, szigorúan büntessék meg. A másik a vincellérhez és feleségéhez sietett a császár köszönetével, ajándékaival. Feladatul kapta, hogy mindent mondjon el, ami történt, s úgy, ahogy történt. Miközben a férfi és az asszony az elbeszélést hallgatták, csendesen sírdogáltak. A végén a vincellér csak annyit mondott: - Egész életemben azon töprengek, milyen lett volna az ő találkozásuk.- Nekik nem volt szabad találkozniuk - felelte az asszony. Csupán egy gyönyörű gondolat, hogy nekik találkozniuk kellett volna. Isten jól tudja, hogy a világ ezt nem viselhette volna el. A harmadik küldött Palesztinába ment, s onnan a próféta tanítványai közül néhányat Capriba hívott, akik aztán ott hirdették, amit a Keresztrefeszítettől tanultak. Amikor a tanítványok Capriba érkeztek. Fausztina halálán volt. Annyi ideje még maradt, hogy szájukból meghallgassa a próféta szavait és megkereiztelkedjék. A keresztségben a Veronika nevet kapta, mivel ő a Megváltó igazi arcát mutatta meg az embereknek. (VÉGE) Fordította: TÓTH SÁNDOR HARANG 25
