Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-28 / 13. szám

A császár ekkor az udvaron várako­zó rabszolgáira nézett, majd valami­féle parancsot adott nekik. Azok el­siettek, s rövidesen ékszerekkel, gyöngykalárisokkal meg aranypénzzel tömött zsákokkal tértek vissza. M II. indez az övé, ha segít raj­tam - mondta a császár a rabszolgá­nak. A Föld összes szegényét gazdag­gá teheti. A szolga még mélyebbre hajolt, úgy válaszolt: - Bocsáss meg, uram, de kívánságod teljesíthetetlen. Tibériusz ismét intett kísérőinek, s azok gazdagon hímzett köntöst, drá­gakövekkel ékesített mellényt hoztak. Ide nézz - szólt a császár —, aki ezt a ruhát viseli, hatalmat nyer Júdeábán, legfőbb bírája lesz a népnek. Csak előbb ide kell jönnie, hogy segítsen Tibériuszon. A szolga homloka már a földet érintette: - Uram, képtelenség ... Még egyszer intett a császár, és színarany fejpánttal, bíborköpönyeg­gel jöttek eléje.- Jól figyelj - szólt az ajtónálló­­nak -, amit mondok, az a császár vég­akarata: ha meghal, a próféta legyen uralkodója a birodalomnak. És legyen hatalma az egész Föld felett, az ő Is­tenének szándéka szerint. Csak előbb tegye kezét Tibériuszra! A rabszolga a császár lába előtt he­vert. és síró hangon felelte:- Uram, a lehetetlent kívánod. Akit keresel, nincs többé. Pilátus meg­ölette. Teljes fénnyel tündökölt a nap, ami­kor a helytartó felesége fölébredt. Rabszolganői álltak az ágyánál és vár­ták. hogy segítségére legyenek az öl­tözködésben. Némán nézett maga elé, amíg végül a hajával foglalatoskodót megkérdezte, hogy a helytartó föl­kelt-e már. A rabszolganő elsietett, és azzal tért vissza, hogy a férjét ítélkezni hívták valami gonosztevő felett.- Szívesen beszélnék vele - sóhaj­tott az asszony.- Úrnőm, kihallgatás közben erre ritkán adnak engedélyt. De mi szó­lunk, ha vége lesz - mondta a rabszol­ganő. Amíg öltöztették, nem szólt. A vé­gén azonban azt kérdezte:- Ki hallott már közületek valamit a názáreti prófétáról?- O egy zsidó csodatevő - felelte az egyik.- Különös, hogy éppen ma érdek­lődsz felőle - tette hozzá a másik -, mert a zsidók az. imént hozták a palo­tába, hogy a helytartó kihallgassa.- Azonnal menjen valaki és tudja meg, mivel vádolják! A parancs elhangzása után rövide­sen jött a hír: - Király akart lenni eb­ben az országban. Ez a fő vád ellene. Azt akarják, a helytartó feszíttesse keresztre! F zt hallván az asszony, meg­rémült: - Mindenképpen beszélnem kell az urammal, különben szerencsét­lenül végződik a mai nap! Mire a rabszolganők azt mondták, hogy ez teljesen lehetetlen. Akkor minden ízében remegni kez­dett és sírva fakadt. Az egyik rabszol­ganő megszánta: - Ha üzenetet külde­ttél - írásban - a helytartónak, én ten­nék róla, hogy a kezébe jusson. Az asszony azon nyomban viasztáb­lát kért, néhány szót vésett rá, és el­küldte Pilátusnak. Egész nap nem tudott vele négy­­szemközt beszélni, még az ebédnél sem. Mert miután a zsidók eltávoztak, és az elítéltet a vesztőhelyre vonszol­ták, a helytartó rómaiakat hívott asz­talához, akik éppen most tartózkodtak Jeruzsálemben: légionárius tiszteket, egy fiatal szónoklattan tanárt és máso­kat. Az ebéden nyomott volt a hangulat. A helytartó felesége ugyanis egész idő alatt leverten ült, és nem vett részt a társalgásban. Amikor az asztalvendé­gek tapintattal megkérdezték, mi bántja, a helytartó nevetve az üze­netről beszélt, amit felesége küldött neki. Évődve tette hozzá, hogy milyen római helytartó lenne az, aki ítéleteit a felesége álmaitól tenné függővé! Az asszony csendes szomorúsággal azt mondta; - Aligha álom volt, in­kább az istenek figyelmeztetése. Leg­alább még ma hagytad volna élni azt az embert. M ^ őst látszott rajta igazán, hogy bánata milyen mély. Vigasztalan maradt, pedig a vendégek mindent megtettek, hogy jókedvre derítsék. Egy idő múlva valaki kipillantott az ablakon. - Hű de sokáig ültünk itt, egészen beesteledett - szólt megles pődve. Valamennyien fölkapták a fejüket és látták, elgyöngült a nap, homály borult a világra, a tárgyak, élőlények színüket vesztették és belemosódtak a szürkeségbe. Az arcok színe is fakóra vált. — Mintha holtak lennénk - je­gyezte meg borzongva a szépszavú szónok. A homály egyre sötétebbre fordult, s az asszonyban egyre nőtt a rémület. - Még mindig nem hiszed el, hogy a halhatatlan istenek figyelmeztetése? - kiáltotta férjének. Haragszanak, mert ártatlan embert adtál halálra. Vétesd le a keresztről, talán még él! Saját ke­zemmel akarom a sebeit gyógyítani! Vissza akarom adni őt az életnek, kér­lek, engedd! (Folytatjuk) Fordította: TÓTH SÁNDOR A HARANG mindenkiért szól! Ön előfizette már? Lapunk korábbi számai korlátozott számban megvásárolhatók a kiadóban. HARANG 25

Next

/
Thumbnails
Contents