Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-28 / 13. szám
A császár ekkor az udvaron várakozó rabszolgáira nézett, majd valamiféle parancsot adott nekik. Azok elsiettek, s rövidesen ékszerekkel, gyöngykalárisokkal meg aranypénzzel tömött zsákokkal tértek vissza. M II. indez az övé, ha segít rajtam - mondta a császár a rabszolgának. A Föld összes szegényét gazdaggá teheti. A szolga még mélyebbre hajolt, úgy válaszolt: - Bocsáss meg, uram, de kívánságod teljesíthetetlen. Tibériusz ismét intett kísérőinek, s azok gazdagon hímzett köntöst, drágakövekkel ékesített mellényt hoztak. Ide nézz - szólt a császár —, aki ezt a ruhát viseli, hatalmat nyer Júdeábán, legfőbb bírája lesz a népnek. Csak előbb ide kell jönnie, hogy segítsen Tibériuszon. A szolga homloka már a földet érintette: - Uram, képtelenség ... Még egyszer intett a császár, és színarany fejpánttal, bíborköpönyeggel jöttek eléje.- Jól figyelj - szólt az ajtónállónak -, amit mondok, az a császár végakarata: ha meghal, a próféta legyen uralkodója a birodalomnak. És legyen hatalma az egész Föld felett, az ő Istenének szándéka szerint. Csak előbb tegye kezét Tibériuszra! A rabszolga a császár lába előtt hevert. és síró hangon felelte:- Uram, a lehetetlent kívánod. Akit keresel, nincs többé. Pilátus megölette. Teljes fénnyel tündökölt a nap, amikor a helytartó felesége fölébredt. Rabszolganői álltak az ágyánál és várták. hogy segítségére legyenek az öltözködésben. Némán nézett maga elé, amíg végül a hajával foglalatoskodót megkérdezte, hogy a helytartó fölkelt-e már. A rabszolganő elsietett, és azzal tért vissza, hogy a férjét ítélkezni hívták valami gonosztevő felett.- Szívesen beszélnék vele - sóhajtott az asszony.- Úrnőm, kihallgatás közben erre ritkán adnak engedélyt. De mi szólunk, ha vége lesz - mondta a rabszolganő. Amíg öltöztették, nem szólt. A végén azonban azt kérdezte:- Ki hallott már közületek valamit a názáreti prófétáról?- O egy zsidó csodatevő - felelte az egyik.- Különös, hogy éppen ma érdeklődsz felőle - tette hozzá a másik -, mert a zsidók az. imént hozták a palotába, hogy a helytartó kihallgassa.- Azonnal menjen valaki és tudja meg, mivel vádolják! A parancs elhangzása után rövidesen jött a hír: - Király akart lenni ebben az országban. Ez a fő vád ellene. Azt akarják, a helytartó feszíttesse keresztre! F zt hallván az asszony, megrémült: - Mindenképpen beszélnem kell az urammal, különben szerencsétlenül végződik a mai nap! Mire a rabszolganők azt mondták, hogy ez teljesen lehetetlen. Akkor minden ízében remegni kezdett és sírva fakadt. Az egyik rabszolganő megszánta: - Ha üzenetet küldettél - írásban - a helytartónak, én tennék róla, hogy a kezébe jusson. Az asszony azon nyomban viasztáblát kért, néhány szót vésett rá, és elküldte Pilátusnak. Egész nap nem tudott vele négyszemközt beszélni, még az ebédnél sem. Mert miután a zsidók eltávoztak, és az elítéltet a vesztőhelyre vonszolták, a helytartó rómaiakat hívott asztalához, akik éppen most tartózkodtak Jeruzsálemben: légionárius tiszteket, egy fiatal szónoklattan tanárt és másokat. Az ebéden nyomott volt a hangulat. A helytartó felesége ugyanis egész idő alatt leverten ült, és nem vett részt a társalgásban. Amikor az asztalvendégek tapintattal megkérdezték, mi bántja, a helytartó nevetve az üzenetről beszélt, amit felesége küldött neki. Évődve tette hozzá, hogy milyen római helytartó lenne az, aki ítéleteit a felesége álmaitól tenné függővé! Az asszony csendes szomorúsággal azt mondta; - Aligha álom volt, inkább az istenek figyelmeztetése. Legalább még ma hagytad volna élni azt az embert. M ^ őst látszott rajta igazán, hogy bánata milyen mély. Vigasztalan maradt, pedig a vendégek mindent megtettek, hogy jókedvre derítsék. Egy idő múlva valaki kipillantott az ablakon. - Hű de sokáig ültünk itt, egészen beesteledett - szólt megles pődve. Valamennyien fölkapták a fejüket és látták, elgyöngült a nap, homály borult a világra, a tárgyak, élőlények színüket vesztették és belemosódtak a szürkeségbe. Az arcok színe is fakóra vált. — Mintha holtak lennénk - jegyezte meg borzongva a szépszavú szónok. A homály egyre sötétebbre fordult, s az asszonyban egyre nőtt a rémület. - Még mindig nem hiszed el, hogy a halhatatlan istenek figyelmeztetése? - kiáltotta férjének. Haragszanak, mert ártatlan embert adtál halálra. Vétesd le a keresztről, talán még él! Saját kezemmel akarom a sebeit gyógyítani! Vissza akarom adni őt az életnek, kérlek, engedd! (Folytatjuk) Fordította: TÓTH SÁNDOR A HARANG mindenkiért szól! Ön előfizette már? Lapunk korábbi számai korlátozott számban megvásárolhatók a kiadóban. HARANG 25
