Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-28 / 13. szám
Egy boldog nagymama, aki sétáltathatja az unokáját (Kaiser Ottó felvétele) köznap nem értem volna rá... Két gyerekem született, a lányom még járt hittanra és konfirmált, majd alábbhagyott a vallásos szellem nálunk is. Leszoktunk a templomjárásról, mert a papunk a szószékről felolvasta a Szabad Népet... Megszületett a fiam is, megkereszteltük, de ő már nem járt hittanra. Anyám néha vett neki hittankönyvet, de a rendszeres tanulás elmaradt, jóval később, ha beszélgettünk vallásos témákról, azt se tudta, mi az. Sokat betegeskedtem, tanítottam, volt elég bajom... Aztán felnőttek a gyerekek, a lányom férjhez ment, és egy református családból való fiú vette el... Amikor a vöm udvarolt, megkérdeztem tőle, milyen vallású. Csodálkozva mondta, ő ezt nem tudja... A lányomat megkérdeztem, nézzen már utána a családnak, akkor derült ki, hogy a vöm anyja a Baár-Madasba járt gimnáziumba, az apja Pápán érettségizett. Volt egy diakonissza nagynénijük, aki elég bigott volt, talán ő riasztotta a gyerekeket. A vöm apja református kántortanító volt. A dédi hat gyereket nevelt - igaz, a legkisebb már nem esküdött templomban. Az unokák pedig vallás nélkül nőttek fel... Azon töprengtem, ennyi református ember összejött és nem vagyunk a tudatában, mit lehetne tenni? Régen nagy gond volt a családokban a vegyes házasság, reverzálist* kellett adni, nagy harcot, vitát, álmatlan éjszakákat jelentett, hogy a leendő ifjú párt melyik egyház viszi el magához. Mi pedig szerencsésen találkoztunk és erről már az unokáink semmit nem tudnak... A lányom első gyereke, Zsófi 1977- ben született, Szabolcs pedig 80-ban. Kezdetben együtt laktunk, aztán mi kiköltöztünk Mogyoródra, ők pedig Pesten maradtak. Sokáig csak magamban kínlódtam. A lányomék nem esküdtek templomban és én nem akartam őket befolyásolni, szeretik egymást, jó családi életet élnek, bár maradjanak ilyenek... Aztán nálam nyaraltak a gyerekek, esténként meséltem nekik a Bibliából Adámot és Évát, Dávidot és Góliátot, Jézus történeteit. Kértek, hogy újból mondjam el, vagy folytassam... Egy idő múlva tudatosítottam bennük: ti református családból számláztok. A kisfiú büszke volt rá, megkérdezte, hogy apa is? Igen, ő is. És anya is, nagyapád is, öreganyád is, sőt a dédi is. Ez így ment *Reverzális: vegyes házasságokban a gyermekek vallása tekintetében az egyik fél kizárólagos jogának elismerése a másik fél részéről. két nyáron. Szabolcs túl intelligens, sokat olvas, tájékozott, zongorázik, vitatkozott velem, hogy az élet ám az egysejtűekből fejlődött ki... mondtam erre, a Bibliát jelképesen kell felfogni, nem úgy, hogy Isten gyúrta az anyagot...- Megtanultuk a Miatyánkot, az esti imát, nem mondom, hogy könnyen ment, mert folyton játszani akartak. Közben az öcsém kislánya is hozzánk jött nyaralni, a három gyerekkel együtt imádkoztam.- Majd megnősült a fiam, és született egy kisfiúk 88-ban. A menyem is református. de ő már nem konfirmált. A nászasszonyom ugyan vallásosnak tartja magát, de nem jár templomba. Szóval megszületett az újabb kisunokám, mondom. meg kellene keresztelni. A menyem benne volt, bár sokára derült ki, hogy a zsoltárokat sem ismeri, még a Te benned bízlunk-at sem. Kérdem tőle az első karácsonykor, hogy alakítjátok ki magatoknak az ünnepet, azt mondja, hát az anyukám meg a férjem énekelt, én pedig álltam mellettük. Pedig hegedűtanárnő. Evvel együtt nem ellenezte a keresztelőt, de én intézzek mindent. El kellett dönteni, ki legyen a keresztanya: a lányom vállalta. De én nem lettem nyugodt, mondtam is neki, ha ti nem hisztek, hogy fogadod meg: a gyereket hitben fogod nevelni? Én úgy tudom, meg kell fogadni... Aztán nyolchónapos korában megtartottuk a keresztelőt. Szép ünnepség volt, az egész család összejött, két nagyobb unokám is, akik akkor még nem voltak megkeresztelve... Mondom a lányomnak, nem akarok erőszakoskodni, de gondolkozz rajta, nem kellene őket is...? Beszéld meg az uraddal, és ha úgy döntőtök, nem, azt is tudomásul veszem... Én már mindenkinek vettem zsoltáros könyvet, Bibliát, ezekbe néha belenéztek és kész. A férjemnek jó hangja van, ő megtanította a legszebb énekekre a gyerekeket, egyik karácsonykor pedig betlehemest készítettünk, amit még a képzőben tanultam... Abba belementek a szülők, hogy hit kell, legyen a gyereknek valami kapaszkodó, de ők nem érnek rá arra, hogy ilyesmivel foglalkozzanak, van elég bajuk, mindketten rohannak a gyárba, ellátják őket, hozzák-viszik különórákra, zongorázni, szolfézsre, úszni, néptáncra... Zsófinak például egyetlen szabad délutánja volt, pénteken, ő a Gorkij fasorba járt iskolába. Én időnként vártam rájuk, közben elsétáltam a református templomhoz, egy cédulát láttam rajta: hittan pénteken 4- és 5-kor. Megvártam az unokámat, mondom neki, eljámál-e hittanra, ha már úgyis ráérsz pénteken? Csak pár méterre van az iskolától. Akkor tizenegy éves volt Zsófi, és beleegyezett, ha én elintézem. Járt is szépen egy évig, amikor szóltam a lelkésznőnek, ez a gyerek nincs megkeresztelve, mit lehetne tenni? A lelkésznő rámnézett, elcsodálkozott, hát akkor bepótoljuk, mondta végül. Szóltam a lányomnak, most neked kell odamenned. Egyúttal bejelentettük az öcsém kislányát is, aki nálunk nyaralt, úgyhogy mindenkit megkereszteltek. Csak aztán megszakadt ez a folyamat. I I — Egész más az oka, mint gondolja. A vöm holland ösztöndíjat kapott, mint fizikus, és a családjával együtt kiutazott. A gyerekek református iskolába járnak ott. egy kisvárosban. Zsófi most hetedikes, a fiú harmadikos. Reggelente imával kezdik a napot, és szombatonként minden osztály eljátszik egy bibliai történetet... Hollandul éneklik a zsoltárt, és a kisfiú kikeresi a szöveget abból a magyar nyelvű könyvből, amit küldtem nekik. Mi történt volna, ha itthon nem készítem elő őket? Ezt kérdezte a vöm is. Úgyhogy most nagyon örülnek. Pedig az egész családom azt mondja, erőszakos vagyok. És ez az én problémám, hogy szabad-e annak lennem? Mert attól is félek, hogy esetleg elvadítom a lányomékat... A keresztelő alatt figyeltem, az apostoli hitvallást a lányom mondta, de a vöm hallgatott. Úgyhogy ő kicsit másképp áll a dolgokhoz. Nem tudom. Hollandiában mélyül-e a hitük? Kérdeztem már levélben, van-e valahol a közelben magyar istentisztelet, azt válaszolták, egy faluban él egy idős lelkész, aki a Nyírségből került oda, háromhetenként tart magyar istentiszteletet, igen ám. de a városban meg van egy nagyszerű uszoda, csúszdával és mivel hétközben a gyerekek igen szigorúan be vannak fogva, vasárnap elmennek az uszodába... templom előtt vagy után, ezt nem tudom. Az is lehet, ha hazajönnek, a leányt beíratjuk egyházi iskolába, ott mégiscsak szigorúbban fogják, több mindent fog megtudni. Hogy aztán Istenhívő lesz-e, fogalmam sincs. Az is igaz, a hívőnek annyi kellemetlensége akad, könnyebb és kellemesebb az élete annak, aki nem vallásos. Nem szeretném, ha emiatt lennének gondjaik, s éppen énmiattam... Lejegyezte: SIKLÓS LÁSZLÓ HARANG 17
