Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-14 / 11. szám
„...örülünk, hogy megismerhetjük a magyar művész, Benkö T. Sándor merész kiállítását, aki szürrealista festő és újságillusztrátor is egyben, és akinek vonalvezetése, származzon az akár a fametszetekből, akár a kortárs nyomatokból, egyszerre mutat modernséget és őrülten időtlenséget is.” , (THE GUARDI AN, 1989. nov. 15.) I - Pontosan három évvel ezelőtt I állított ki utoljára itthon, a Pent a Galériában. És most márciusban ugyanott mutatja be legújabb munkáit. Mi történt ezen három év alatt?- Az az 1987-es tavaszi tárlat volt a hannincadik önálló kiállításom és mindez tizenöt év alatt. Úgy éreztem, elég volt belőlem. Magamnak is.-Leállt?- Étről szó sincs. Csak egy kicsit elgondolkodtam. Vettem egy mély lélegzetet és a tükörbe nc/.tem. 35 év sok mindenben korhatár. Egyszóval úgy fejezhetném ki, megszűntem „fiatal'’ művész lenni. Hát megpróbáltam ehhez tartani magam. Nem szükséges minden vászondarabkával vagy papírcctlivel rögtön körberohangászni, hogy „ide nézzetek, ezt csináltam!” Kicsit meditatívabb lettem. Látszólag talál valamivel kevesebbet festek, de meggondoltabban. Mint. gondolom minden ember életében egyszer, én is eljutottam arra a pontra, hogy életem értelmét keressem. Megpróbáljak eligazodni a világban és önmagámban. Benkő T. Sándor festményeit nézve először a színek hihetetlen kavalkádja ragad magával. Igazi látványfestészet, a szó nemes értelmében: Sziirrealisztikus álom-elemek olvadnak bele a valóságos világba. Sejtelmes fényködökből bukkannak elő szinte kézzel fogható, naturálisán megfestett tárgyak, arcok, alakok, hogy azután új világot teremtsenek, amely mégis a valóságot vetíti elénk valami egészen új összefüggésben, mintegy igazolva önmaga létét. Szőke kisfiú vágyakozó tekintettel nyúl ki az ablakból egy lebegő pocsolyában úszó papírcsónakért... gyermekkorunk megfejthetetlen álomvilágát idézve, a vágyat a felhőtlen boldogságra. Szőke lány, az ifjúság és a szerelem örök jelképe indulna, lépne közénk az utcára, hogy leszállva a ház védőszentjének piedesztáljáról, elhozza a tiszta érzés örömét... s a beszélgetők észté sem veszik. A háttérben egy öregasszony, az elmúlásra emlékeztetve megy a lépcsőn... Felfelé lépeget a fehér korlátba kapaszkodva, nem lefelé. A lépcső falán lévő fehér falikút talán a végtelen és folyamatos időt, vagy éppen az időtlenséget, az öröklétet jelképezni... s mindezt, mintegy kívülállóként, egy fiatalember nézi. aki éppen csak arra sétált, aki benne van a képben, része életünk „Pillanatképeinek”... talán maga a művész. A tiltott gyümölcs (almacsutka) Életre Ítélve (balra fent) Szenteste (középen) (Benkő T. Sándor repiodukciói) 30 HARANG
