Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-14 / 11. szám
hogy az én gyerekem épp azért fogadja majd be az állami gondozottat, mert már a féljem gyerekét is elfogadta! Először adtak nekem próbaképpen két cigánygyereket. Nem bírtam velük. 85-ben a csecsemőotthonból kaptam három hároméves kicsit, közülük kettő még itt van.- Miért választotta ezt az életformát?- A saját gyerekeinkkel is itthon akartam maradni. Egy évig dolgoztam, de már romlott a tanulmányi eredményük, a nevelésükre nem maradt sem időm, sem erőm. Ha pedig már úgyis itthon vagyok, miért ne foglalkozzak több gyerekkel? Egy hivatásos szülőnek ötöt kell vállalni.- De itt heten vannak... — Hozzám került Szilvia. Megtudtam, hogy négyen vannak testvérek. Gondoltam, öszszeszedem őket. Ferkó, most tizenöt éves, az abonyi nevelőotthonban volt, elmentem érte. Nem ajánlották, mert nehéz fiú volt, tőlük többször megszökött. Innen is elszökött egyszer, és amikor visszahoztuk, megmondtam neki, kisfiam, erőszakkal nem tartalak itt, szólj, ha nem akarsz maradni... Nem büntettük meg, nem adtuk vissza az intézetbe, ahogy az előzd nevelőszülők tették, pár nap múlva már nem is beszéltünk róla. Azóta nálunk van. Két lánytestvére egy Cegléd környéki tanyán volt, 74 éves néninél. Csak annyit kértem, egy hétre hozzuk el őket látogatóba a testvéréhez. Utána már nem akartak visszamenni. Amikor az ügyükben Abonyban jártunk, egy nevelőszülő éppen visszaadott egy kis cigánylányt, és azon töprengtek, hova helyezzék el, mivel az abonyi nevelőotthonban csak fiúk vannak. Szóltam, adják nekünk, majd mi gondját viseljük. Nem az édesanyjuk- Miért vállalt cigánygyerekeket?- Faji különbséget soha nem tettem a gyerekek közt, ők nem tehetnek arról, hogy szüleik szegények, putriban laknak, vagy felelőtlenek és nem törődnek velük.- A nevelőszülők mégis félnek a cigánygyerekek később kiütköző természetétől ,és a rokonságtól, amely zaklatja őket...- Lehet, hogy szerencsém volt velük, az enyémek az átlagnál jobbak és családjuk nem bűnöző, ók csak nem elég fogékonyak, ami nem is csoda. Igaz, én nyíltan beszélek velük, megmondom, kisfiam, elvárom tőled, hogy ne hazudj, és amit tettél, azért vállald a következményeket Szilvia aggódott az anyjáért mondtam neki, látogassuk meg. Óvele meg Ferkóval autóba ültünk, elutaztunk. Ők már önállóak, megkérdezem, haza akarsz-e menni, szólnak és adok rá pénzt. Én nem akarom elszakítani a szüleitől, ha van nekik, sőt azt mondom, tartsák velük a kapcsolatot nekik lesz könynyebb. A Szilvi anyja, apja hálálkodik, milyen jó helyen vannak a gyerekeik. A lánynak arany fülbevalója van, igaz, amikor téli szünetre hazaengedtem, kivettem a füléből, mert elképzelhető, hogy eladta volna az apja...- Hogy szólítják magát?-Anyunak.- Miért?- A férjem gyerekei is így szólítanak. Ne érezzék magukat megkülönböztetve. Ugyanakkor nem tekintem magam édesanyjuknak.- Milyen kapcsolatuk van a saját gyerekeivel?- Két kamaszfiam van itthon (a nagylányom már nem velünk lakik), meg a férjem gyerekei. Azt mondom nekik, ha én olyan lettem volna, akkor most ti is állami gondozottak vagytok... Már a szobákat is úgy választottuk ki, hogy a mieink nem alszanak külön.- Maga szerint természetes, hogy nincs köztük féltékenység?-Nálunk ez természetes.- Hogyan éri ezt el? Kitől kap nevelési tanácsot?- A pomázi GYIVI szakértői csoponjához fordulhatnék.- Ha gondja van, odatelefonál?- Nincs telefonunk. De ha rám bízták őket és én vállaltam, nekem kell megoldanom a problémám. A pszichológusokat nem szoktam felkeresni, ■ 1 r----------------------------i----------Valamikor már jól működött A nevelőszülő az a személy vagy család, ahová az állami gondozottat - többnyire hároméves kora után - meghatározatlan időre nevelés céljából, rendszeres anyagi juttatás ellenében kihelyezik. A gyermek felügyeletileg továbbra is a megyei gyermekvédő intézethez tartozik. Ez a nevelési forma hazánkban a századforduló óta gyakorlat volt és bevált. 1938-ban az állami gondozottak kilencven százalékát családoknál helyezték el. Az 1950-es években, az akkori politika szándékosan elsorvasztotta ezt a nevelési formát, és egyetlen (szocialista) megoldásnak a zárt rendszerű állami nevelőotthont tartották, melyek megvédenék „káros” ideológiáktól és hagyományoktól. A családot, a gyermek természetes közegét el akarták felejtetni. Egy idő után bírálatok érték az intézményesített, csak tömegekben gondolkozó állami gondoskodást. Ekkor vált közismertté az a kincstári mondás: még a rossz intézet is jobb, mint a rossz család... Ma azt kezdik mondani: még a kevésbé jó családban is jobb helye van a gyereknek, mint a „jó” állami nevelőotthonban. Az új szlogen - végül is a régi - az, hogy lehetőleg családban helyezzük el, akit tudunk. Ha a sajátjában nem lehet, akkor nevelőszülőknél. Csakhogy a hagyománnyal bíró nevelőszülő-telepeket, falvakat szétzilálták, és az ezzel foglalkozó generáció kiöregedett. A potenciális szülő-jelölteket - elsősorban falun - a hetvenes években munkába állította a vidéki ipartelepítés. A gyerek nélküli nők, vagy akik a sajátjuk mellé még vállaltak volna állami gyereket, dolgozni mentek, kis lakásba költöztek, elkényelmesedtek. Továbbá úgy gondolkodtak: inkább munkaviszonyon alapuló elfoglaltságot keresnek, ami után nyugdíj jár. A hivatásos, azaz munkaviszonynak minősülő nevelőszülői hálózatról majd egy évtizedig vitatkoztak, halogatták a döntést. Nem csoda, ezzel ugyanis elismerték volna az állami nevelés csődjét. Kísérletekkel kezdték, óvatosan. Álvitákat rendeztek arról, nem megalázó-e, „szocialista erkölcsünkkel” nem ellentétes-e, ha munkaviszonyként ismerik el a legszentebb hivatást, a nevelést? Mintha bizony az óvónő, a dada, a csecsemőgondozó, a tanítónő nem kapna fizetést azért, mert gyermeket nevel! Majd azt mondták, nincs rá pénz. Csakhogy, amikor egy nevelőotthoni ellátás havi tízezer forintba került, akkor a nevelőszülő még kétezer forintot se kapott és mégis tisztességesen el tudta látni a más gyerekét... 22 HARANG
