Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-28 / 9. szám

A soproni evangélikus g\

Művészeti és kulturális fontosságának hangsúlyozása mellett döntő módon alá kell húznunk, hogy kincstárunk darabjai a kor hitbeli felfogásának tükrözői, egyúttal az adományozók hitből fakadó áldozatkészségének kifejezési formái.

Az Egyháznak a legdrágább kincse az Isten szent evangéliuma — Lutherral vallom - és ennek forrásaiból, a bibliákból is gazdag kincstála van a soproni gyülekezetünknek, mégis kincstárunk a szentségek szolgálatában álló felszerelések, a keresztelő és úrvacsorái edények bemutatására és értékelésére kimagasló. Sőt dr. Gyimesy Károly az 1944-ben „Evangélikus templomok” címen megjelent könyvben ebből a szempontból a kincstárunkat így jellemzi: „evangélikus egyházunknak legtanulságosabb gyűjteménye”.

Gyülekezetünk kincstára az egyházközség alakulásával veszi kezdetét. A kincstár ugyanis az evangélikus templom liturgikus felszerelése. A reformáció azzal a ténnyel, hogy az úrvacsorát a híveknek két szín alatt szolgáltatta ki, a kehely és úrvacsorái borkancsó szükségletét emelte és ezzel az ötvösművészetet nagy lendülettel vitte előbbre. A keresztelő és úrvacsorái edényeknek a kor stílusán keresztül benső mondanivalói vannak. Azt fejezik ki, amit szóval elmondani nem lehet, és ezzel tud sokat kidomborítani és meggyőző hatást elérni. Hitvalló művészet ez, mely egy dísztől duzzadó kehelyben a hittől mozgalmas és hitért harcoló kort („Harc a kehelyért") állítja elénk. Ebben tükröződik az is. hogy a reformáció korában a kehely volt a hit szimbolikus középpontja. - A soproni egyház kincstárának értéke elsősorban nem anyagi, hanem azért drága, mert lelki kincsek lecsapódása, ezeket őrzi és menti át az utódok leikébe. Ezért mutatjuk be ezeket több év óta a „Soproni Evangélikus Gyülekezet évszázadai” című kiállítás keretében az Országos Evangélikus Múzeum Soproni Gyűjteményében, hogy az utódok, a mai fiatalság az iskolákból is idelátogatva kapjon jó ízt a tartalmas lelki élet gazdagságából, ami látható formában annak a lecsapódása, amit egyik ének így fejez ki: „Van örök kincsünk”, és ez

Isten igéje. Mivel az örök ige látható formái a szentségek, ezeknek legszebb hordozói a keresztelő és úrvacsorái edények.

Kincstárunk legértékesebb darabja a keresztelő túl, melyet Gálffy Ádáni magyar nemes és kamarás adományozott (1676), aki soproni gazdag földbirtokoskereskedő. A tál súlya 2,87 kg. Készítési ideje: 1670-76. I. B. augsburgi mester műve. A tál relief, domborművű alkotás, vert ezüstből. Belsejének domborműve Jézus megkereszteltetésének a jelenetét ábrázolja az evangéliumok alapján. Karimáján négy reliefben a gyermekek megáldásának a jelenete, valamint az Apostolok cselekedeteinek a könyvében előforduló 3 keresztelési jelenet (szerecsen főember, bíborárus asszony, Cornelius százados és házanépe) ábrázolása látható.

Noha a keresztelő tál a kisplasztikái művek sorába tartozik, mégis a nagyszabásúság (monumentalitás) érzését kelti bennünk. Emellett szembetűnően plasztikus és rendkívül dekoratív. A főtémát (Jézus a gyermekeket megáldja) és a 4 részlettémát zseniáüs elgondolással foglalja egységes keretbe és úgy illeszti össze szervesen, hogy a tál kerete is kiemeli a belsejében ábrázolt főtémát. I. B. mester egyben pozitív igehirdető, mert néha még a díszítés sem puszta dekoráció, hanem abban is igei mondanivalója van, ami a reformáció biblikus gondolatvilágából fakad. Klasszikus iskolapéldája az evangélikus igei ábrázolásnak. A keresztelő tál egészében és részleteiben az Ige megszólaltatója az ötvösművészet formanyelvén.

Kiállításunkban látható ostyatartó (ciborium) Johann Andreas Thelot műve. 1674-76 között készült. Fedelének boltozatos részén ékkövekkel övezett ovális mezőkben passiójelenetek láthatók. Az alkotó Augsburgban 1. B. mester tanítványa lehetett. Az ostyatartó aranyozott ezüstből van. A három dombormű közül az első az úrvacsora szereztetését ábrázolja, a második a gecsemánei jelenetet, a harmadik Jézus golgotái útját jeleníti meg. Thelot. aki I. Lipót császárról is készített domborművet, mint kiváló portréművész, igen

kimagasló az úrvacsorái és passiójelenetek ábrázolásában és az ige egyházművészi formanyelvén nem marad mögötte elődjének, I. B. mesternek.

Lenyűgöző az ékköves barokk kehely, melyet évente egyszer, a konfirmandusok első úrvacsoravételénél használunk. 1685-ben készült és adományozója Gálffy Ádám. Talpának minden mezején, valamint a kosár 3 mezejében festett passiójelenetek láthatók. Minden jelenet Krisztus-központúsága szembetűnő. Az úrvacsora értelmezéseként az alatta megjelenített keresztre feszített Jézus áldozati halála látható. Magyar mester műve lehet, aki augsburgi minták után dolgozott.

Kincstárunk legrégibb kelyhe a 16. századból való gótikus kehely. Ezüst, részben aranyozott. Érdekes megfigyelni, hogy a stíluselemek miképpen jelentkeznek és kapcsolódnak egymásba. Gótikus kelyhünk szimbolikusan jelzi a renaissance-on keresztül az átmenetet a barokkba.

Torkos Sámuel nevét viselő szekrényben (mely Torkos József templomépítő lelkész fiáról kapta elnevezését) található kiállításunkon a soproni evangélikus gyülekezet liturgikus felszerelésének néhány darabja. így a passiójelenetes domborműves kehely, melyet 14 bécsi kereskedősegéd adományozott a gyülekezetnek 1674-ben. S. M. augsburgi mester műve. Paténája (ostyatartó tányérja) teljesen sima. - E szekrényben található a barokk kehely Jézus passiójelvényeivel, melyet adományozójáról Wirth-féle kehelynek szoktak nevezni (1686). Paténája szélén leveles-virágos díszek vannak. - Figyelemre méltó a beteg-úrvacsoráztató renaissance kis kehely. A 16. sz. végén készült. Egyszerű forma, paténáján kis görög kereszt látható. - Található a szekrényben egy úrvacsorái fedeles borkancsó a 17. sz. elejéről, valamint ezüst ostyatartó kis tokok és egyszerű, sima ezüst hatszögletű ciborium.

A látogatók figyelmét nem kerülheti cl az oltári feszület: ezüst corpus ébenfa kereszten ezüst domborművel, mely 1600-1620 között készült magyar munka minden valószínűség szerint.

22 HARANG