Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 1. szám

JAIRUS LANYA A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségről Századunk első felében egyházi téren is virágzott az egyesületi élet. Asszony­körök, oltár-egyletek, kulturális szövet­ségek mellett az ifjúság önszerveződé­sére is az egyesületi keret tűnt a leg­alkalmasabbnak. Csupán protestáns te­rületről is olyan rangos egyesületeket említhetünk meg, mint a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ), a Soli Deo Gloria (SDG) vagy a Magyar Evangé­liumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDESZ), később a Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége. Amikor aztán „kitörtek” az ötvenes évek, ezeket az evangelizációs lelkületű vagy éppen szociális elkötelezettségű egyesületeket — a cserkészettel együtt - annak rendje és módja szerint lekasza­bolták. A koncepciós pereknek nemcsak személyek estek áldozatul, hanem kö­zösségek, egyesületek is. Ez pedig nem­csak az egyházakat, hanem az egész ma­gyarságot sújtotta, mivel az egyesüle­teitől megfosztott társadalom így el­vesztette rezisztenciaképességét, amelyre pedig éppen ezekben a lélekölő években lett volna leginkább szüksége. Z"' saknem negyven év után mind több ^ ifjúsági mozgalom éled újjá az egyházban is. Egy illúzióját vesztett, szétzilált, ideológiailag számtalanszor fejbe vert nemzedéket kellene talpra ál­lítani, értelmes célok felmutatásával, végre hiteles szóval. 1988 derekán, ami­kor az egyesületalapítás még egyáltalán nem volt olyan divatos, az evangélikus fiatalok eszméltek talán leghamarabb, s tették meg az első lépéseket az egyházi ifjúsági munka szervezeti újraindítására. 1988 decemberére pedig lejátszódott a feltámadás csodája: negyvenéves tetsz­halálból életre támadt az ifjúsági moz­galom, megalakult a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a MEV1SZ. T) i/onyára bombasztikusnak tűnik a J-'* téltámadás párhuzama. Talán az alapító és elnökségi tag elfogultsága érződik belőle, bár nem Jézus feltáma­dására gondolok, hanem egy másik esetre: Jairus leányának feltámasztására. Az evangéliumok arról tudósítanak, hogy egy Jairus nevű zsinagógái elöljárónak meghalt a kislánya. Re­ményen túli reménnyel megy Jézus­hoz, hogy tegyen csodát. „Ne félj, csak higgy!” - mondja neki a Mester, de szavai itt nem igazán találnak szíven, sőt talán bosszantják az embert, hogy Jézus így el akarja maszatolni az emberi nyo­morúságot. Amikor belép a halottasház­ba, és a kislány kezét megfogva azt mondja, hogy az nem halt meg, csak alszik, az addig jajongva gyászoló soka­ság és a fuvolások hada kineveti őt. De Jézus azt mondja a gyereknek: TALI­­THA KUMI, azaz „Leányka, neked mondom, ébredj!” Az pedig azonnal felkelt és járkált, hangzik az evangélium szűkszavúságában is diadalmas kijelen­tése. TALITHA KUMI! Jairus mélyen szo­­morokodott, amikor meghalt a gyer­meke. Az egyház is gyászos helyzetbe kerül, ha elveszíti az ifjúságot. TALI­THA KUMI! A mi negyven éve halott kislányunk is feltámad erre a szóra. Mert Jairus leánya, a MEVISZ élni akar. Szüleinek nem kíván hátat fordítani. A jó öreg Jairust - az egyházat - nem akarja megtagadni, ám önállóan kíván létezni, nagykorúan. Bár látjuk Jairus elöregedését, betegségét, rigolyáit - mégiscsak az apánk ő. Ha kritikusan tekintünk is rá - szeretjük őt. Előfordult, hogy igaztalanul kiabált velünk, vagy „gyerek vagy még, ne szólj bele a na­gyok dolgába!” jelszóval elküldött min­ket. Tudjuk, Jairus eredendően nem ilyen, hanem a körülmények tették ilyenné. Ez a négy évtizedes időjárási front, úgy látszik, rossz hatással volt a szervezetére. Kényszergyógykezelésnek is alávetették, sőt egészséges tagjait is amputálták. Csoda ezek után, hogy töb­bet törődött olykor a Hivatallal, mint a hivatással? Mégis szeretjük Jairust, ra­gaszkodunk hozzá. Apánk ő. Éppen ezért féltjük még mindig, aggódunk érte. Gyengeségében támasza szeret­nénk lenni. Betegségében ápolni, gyó­gyítani akarjuk. De elvárjuk, hogy fel­nőttnek tekintsen bennünket, aki már meg tud állni a maga lábán. Farkas Árpád mai erdélyi költő is Jai­­rusról és rólunk beszél Apáink arcán című versében: „Fiúk, viháncoló csikók a vad szelek­ben, ha netalán az űrig nem sikerül száll­­nunk, s e rögös földre mégis visszatérnénk, csak lábujjhegyen, halkan!: apáink hűlő, drága arcán járunk.” A^ Magyarországi Evangélikus Ifjú­­sági Szövetség a hűséget és a sza­badságot kívánja ötvözni. Ennek jegyé­ben szervez ifjúsági evangelizációkat és különféle táborokat. El kívánja érni az egészséges és a beteg fiatalokat, utób­biakat elsősorban a Bárka elnevezésű csoportja által. Tevékenységét a MEVISZ az evangélikus egyház helyi gyülekezeteire építi, de el kíván jutni az aluljárókba, a nevelőotthonokba, a bör­tönökbe is. Önmagát nem tartja maku­látlan szentek gyülekezetének, viszont - alapszabálya szerint - alapvető küldeté­sének tekinti, hogy minél több fiatal ta­láljon Istenre, közösségre és önmagára: továbbá hogy egy társaságba gyűjtse azokat a fiatalokat:- akik JÉZUS-t megváltójuknak tart­ják, és azokat is, akik úton vannak Felé;- akik szeretnének a jézusi tanítások szerint élni, legfőképpen a „másokért való élet” küldetését szeretnék valóra váltani:- akik becsületes keresők, szemérmes kételkedők, és így a hit nehéz harcát vívják; »- akik tevőlegesen hozzá kívánnak járulni az evangélikus egyházi élet meg­újhodásához. FABINY TAMÁS HARANG 33

Next

/
Thumbnails
Contents