Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-21 / 8. szám

Szent Bernét öröksége BESZÉLGETÉS KEREKES KÁROLY ZIRCI APÁTTAL 1981 januárjának első hetében szo­katlanul sok pap népesítette be a ciszterciek egykori templomát Zir­­cen. A világi papok szokott viseleté­ben állottak ott. Nem volt rajtuk ku­­kulla, a ciszterciek rendi köpenye, melyet a kóruson és a szertartásokon használnak. Nem volt rajtuk a rend jellegzetes fekete-fehér ruhája. Kö­­rülállották a koporsót, mert ezen a hideg, januári napon apátjukat te­mették. Ide, az ősi kriptába hozták holttestét Pannonhalmáról. Endrédy Vendel zirci apát nem kerülte meg sorsát. Vállalta az áldo­zatot rendjéért és fiaiért és éppen úgy börtönbe került, mint Mindszcnty bíboros vagy Grősz érsek és számos pap és rendtársa. Magára vállalt min­den „bűnt”, azt is, hogy a fiatal cisz­terci rendtagok egy részét Nyugatra küldte, miután nyilvánvaló lelt, hogy a kommunistáktól vezetett ateista állam üldözi és elnyomja az egy­házat. Közel hét esztendő börtön után az ő otthona is a pannonhalmi szociális otthon lett. egészen halá­láig. A hivatalos hatóságok sohasem engedték meg, hogy másutt lakjon.- Ahová belépett, fény jött vele - mondották róla. Derűs szeretete, atyai figyelme és aggódó jóindulata úgy kísérte a szétszórt ciszterci rend Magyarországon maradt tagjait, aho­gyan az apák figyelik fiaik lépteit a világ sűrűjében. Úgy tűnt, Endrédy Vendel zirci apát halálával bizonytalan ideig apát nélkül maradnak Szent Bemát magyarországi gyermekei. Vagy mégsem? A két apró szoba nem a sajátja. Budapest egyik legkisebb lelkész­ségének tulajdona, szívességből lakik itt. Rengeteg könyv, jegyzet, levél és irat társaságában él és dol­gozik dr. Kerekes Károly zirci apát. Viszonylag kevesen tudják róla, hogy ő a ciszterci rend magyar­­országi feje és már hosszú évek óta tölti be ezt a tisztet. A kérdésekre szinte vonakodva válaszol.- 1972-ben nem kaptam útlevelet, mert az indokolás szerint kiutazásom sértette az. állam érdekeit. Akkor megmondtam, hogy nem saját kéré­semre, hanem a Vatikán meghívá­sára utaztam volna egy római kong­resszusra. Utazásom megtagadásá­nak felelősségét az illetékesekre há­rítottam. VI. Pál pápa 1974. január 2-ával adminisztrátor apostolicus­­ként kinevezett Vendel apát úr mellé tehermentesítőnek és segítőnek. Vendel apát úr halála után a hely­zet nem változott mindaddig, amíg a tapasztalt diplomata Silvcstrini érsek egy állami tárgyaláson elő nem állott azzal a javaslattal, hogy az én hely­zetemet is rendezni kellene, tekintet­tel arra, hogy Magyarországon minden püspöki hely betöltött és nin­csen ideiglenes jellegű apostoli kor­mányzó. A cisztercieknek is rendes, szabályosan felavatott apátra lenne szükségük. Ezt a javaslatot az állam végül elfogadta azzal a kikötéssel, hogy a feltűnés elkerülése végett az avatás (benediktálás) ne Magyar­­országon történjék. így a magyar Za­­kar Polykárp ciszterci generális apát az ausztriai Stams apátságban 1987- ben avatott fel.- Most az új körülmények között hogyan indul a ciszterci rend élete, milyen lépés várható?- Jelenleg 60, javarészt idős cisz­terci rendtag él Magyarországon. A ciszterciek monasztikus rend, mely azt jelenti, hogy a világtól elvonulva élnek. Ezt a családias jelleget sem­milyen más életformával nem lehet helyettesíteni. A rend szelleme a sze­retet. Nem véletlen, hogy a XII. szá­zadban keletkezett alapokmány a „Charta caritatis”, a szeretet ok­mánya nevet viseli. Ez a gondolat akkor újnak számított Európában. Ősi örökségünk, melyhez nem sza­bad nyúlni. Ennek a gondolatnak a következménye, hogy az Isten az emberben is benne van, mert az Isten emberré lett. Ez a legnagyobb felismerés Szent Bemát gondolatában a ciszterciek számára. Meg kell nemesíteni az em­bert, amelyben megvalósult Isten és meg kell szentelni, nemesíteni nem­csak őt, hanem a környezetét is, a földet, a növényeket és az állatokat. Európa a XII. századig ellenkező véleményt képviselt, melyet az arianizmus kényszerűen reá. Az arianusok Jézust csak ember­ként fogadták el. A tanítás ellen fel­lépő Szent Ágoston és követői olyan erőteljesen támadták ezt a tant, hogy fennállott a veszély, hogy csak az isteni rész marad meg a tanításból és emberi jellege eltűnik. A sajátos ciszterci szemlélet visszaállította az ember értékét, ebből adódik sajátos Mária tiszteletük is. Szűz Máriában az Istenember anyját látják. Magyar­­országon 200 évig a ciszterciek a szellem szolgálóiként éltek. A rend célja, hogy minden tagjának legalább két végzettsége legyen, mert aki több dimenzióból látja az embert, az job­ban megismeri és másként közeledik hozzá. Az egyoldalú szemlélet ve­szélyes, mert holnapra már ember­telen lehet. A látásmód kettős, nem­csak atyai, hanem anyai is. Éppen Vendel apát úr hangoztatta sokszor, hogy iskoláinkban ne csak a számonkérő atyai tekintély éljen nö­vendékeinkben, hanem az apró dol­gokat is számba venni tudó anyai ér­zület is legyen meg. Csak így tudunk igazi nevelő hatást elérni. Ezt a gon­dolatot kell tovább vinnünk a jövő­ben is. Ma megoldhatatlan kérdés, hogy újra megnyissuk iskoláinkat, mert kevés a fiatal munkaerő és csak most indult meg az utánpótlás. De több helyen eljártam egykori isko­láinkban. Az a célunk, hogy kapjunk mindenütt néhány szobát és egy hit­tanári állást. Fiatalabb rendtársunk majd a val­lásra neveli az ifjúságot és mögötte, mint egy család, ott lesz néhány idő­sebb rendtag, aki közvetlenül okta-8 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents