Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-14 / 7. szám
A zsidó vallás (életforma) - mint ez (talán kevésbé) közismert - szervesen kötődik az ember által birtokba vett, terményt, gyümölcsöt hozó természethez. Ünnepek, rítusok, imaszövegek rétegződtek a fölfoghatatlan eredetű, élő organizmus ciklikus megnyilvánulásai - természete - köré. Mintájukhoz hasonulva; az emberi-társadalmi létezésnek adnak ciklikusan elkülönülő rendet. Formát, ritmust. Tavaszt, Nyarat, Őszt, Telet. Testet és szellemet egyaránt éltető humuszt. Az újra és újra növő - tehát örökkévaló - rendnek legláttatóbb ünnepe a Tu’bi svát (a zsidó naptár svát hónapjának tizenötödik napja): A F o k Ú j é v e Nemcsak az embert, de az őt - s ezáltal magát az oszthatatlan létezést - gyümölcsökkel tápláló fákat is megilleti évente egyszer a megkülönböztetett figyelem. Hiszen a címzettje a maga univerzalitásában ugyanő: a fák, és a földet beborító fauna képében megnyilvánuló, „Vagyok, aki a LET vagyok” - Örökkévaló. A Tu'bi svát az európai időszámítás szerint télre esik (idén február 10-re), de a Szentföldön ilyenkor robbannak a milliárd zöld tejútcsillag-fürtöcskékbe a fák, hogy a kisodródó leveleikkel az itt bőséggel zuhogó nap energiáit a mostoha sziklák, kövek közt kapaszkodó gyökereknek közvetítsék. A gyökereknek, amelyek konok rendíthetetlenséggel dolgoznak, a megkapaszkodás, a kötődés sziszifuszi munkáján. Erre az ünnepre nem találunk utalást a Bibliában, hiszen nem a pusztai vándorlás eseményeit rögzíti, hanem a honfoglalást követő letelepedés jeltelenül „eseménytelen”, hősök nélküli: tehát az igazi honfoglalás küzdelmeit. (A jeles nap a Talmudban már elfoglalja a méltó helyét.) A mai Izraelben - noha nem munkaszüneti nap - igen fontos ünnepnek számít a Tu’bi svát. A gyökereké és a gyümölcsöké. A kétezer év kihagyását szédítő tempóban egyszerre bepótlandó újra begyökerezés és az új kulturális, gazdasági gyümölcsöket létrehozó izraeli valóságé, amelyben egyszerre él a régi és az új hagyomány. Ilyenkor fennkölt keretek közt fogyasztanak legalább tizenöt fajta gyümölcsöt. (A Diaszpórában is.) Lehetőleg a Szentföld szent gyümölcsei közül: tehát többek között datolyát, fügét, olajbogyót, szőlőt, gabonaféléket. Az evés - a magáhozvevés - aktusában a Szentföld attribútumaihoz ragaszkodás évről évre megpecsételődik. Testté válik. A perzsa zsidó családnál - a házigazda hat generáción keresztül Jeruzsálem lakója - ahová meghívást nyertem szédert (rendet) tartanak ilyenkor, mint általában a zsidó családoknál pészahkor (húsvétkor). „Csak” negyvenötféle gyümölcsöt és magot tálalnak föl az asztalra. amelyeket a kabbala diktálta rendben vesznek magukhoz a vendégek. Minden egyes gyümölcs élvezete előtt elmondják a hráhát (áldást): „Báruh átá ádonáj élohénu, méleh háolám, boré pri háéc.” (Aldassál, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, a fa gyümölcsének teremtője.) Az ízlelgetés közben kabbalisztikus magyarázatokat tartanak a gyümölcsök héber neveinek betűiből összeadott számértékek (a héber ábécé minden tagja egy-egy számot is jelent) és a Bibliában előforduló más nevek, fogalmak szintén azonos számértékeinek az összefüggéseiről. Majd újabb áldások, gyümölcsök és magyarázatok sorjáznak, kifulladásig. Mondják, hogy Jeruzsálem ultraortodox negyedében a Meá Seárimban a Krecsover (Karácsonyfalvi) rebe száztizenöt féle gyümölcsöt és magot vonultatott föl az asztalán. A kevésbé vallásos családok is gyümölcsökkel kínálják a vendéget, ismerősök gyümölcskosarakat ajándékoznak egymásnak. A városok utcáit, piacait ellepik a virágok, zöldek, szárított gyümölcsök, valóságos vegetációkamevál tobzódik. Az idén negyvenkettedik születésnapjához érő fiatal állam is új tradíciókat honosított meg: a faültetést. Az ígéret földjét - ez a Biblia leírásai, de más történelmi munkák is tanúsítják - valaha dús növényzet és roppant erdőségek borították; s ennek megfelelően az időjárás sem volt ilyen tikkasztó. Az ökológiai egyensúly megbontását a rómaiak kezdték, amikor Jeruzsálem ostromakor, a város környéki erdőket kipusztították, hogy ostromgépeiket fölépíthessék és azokat munícióval láthassák el. Az arab hódítás után az egyoldalú állattartó kultusz pedig sivataggá változtatta a virágzó Szentföldet (akár Róma egykori éléskamráját, az Africaprovinciát, a mai Eszak-Afrikát). A modem Izrael - és a cionista ideológia - fő HARANG 19
