Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-14 / 7. szám
A farsang ma azt jelenti, hogy megkezdik a különféle bálok rendezését. Értelme, célja, története már sokkal kevésbé ismert. Alig tudják, hogy a farsangnak vallási vonatkozása van és valaha fontos szerepet játszott a társadalmi életben. Pontosan az az időszak, mely vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a Húsvét előtti 40-ik napig tart. Már a középkorban a mulatság, társas összejövetelek és a tánc időszaka volt. A farsangi idő befejezésekor tartották a karnevált, látványos, színes felvonulásokat. A karnevál neve (came vale - ég veled hús) a 40 napos böjt kezdetére mutat. Akkor már tilos volt a tánc és a nagy nyilvánossággal tartott lakodalom is, egészen Húsvét vasárnapjáig. A farsang lényege máig változatlan, s a farsangi időn túl rendezett bálok nem váltak általános szokássá. Az ekkor tartott báloknak külön kódexe, előírása volt, s ezek nem minden meggondolás nélkül egyfajta társadalmi magatartást és illemet tükröztek. Bizonyos mértékben szabályozták a férfi és a nő viszonyát, védelemben és megbecsülésben részesítették a fiatal lányokat és lehetőséget biztosítottak számukra, hogy fiatalembereket ismerjenek meg és választhassanak ki. Magyarországon a legutolsó - hagyományos értelemben vett - báli szezon 1948-ban volt, utána megszűnt az úgynevezett „bálközi blokk", a budapesti bálok rendezőbizottsága és ezt a „polgári csökevényt” és megkülönböztető „társadalmi kiváltságot” az illetékes belügyi hatóság, egyetértve az egyetemek és főiskolák vezetőségével, megszüntette. Ez a „polgári csökevény” társadalmunk jelentős részét érintette, hiszen nemcsak az egyetemek karai (fakultásai) rendezték meg évente báljukat, hanem a legkülönfélébb egyesületek, a Jacht Klubtól az ipartestületekig, a parasztszövetségektől a sportegyesületekig. A báli szezont a jogászok bálja kezdte. Pontos sorrend alakult ki, hogy egyegy jelentős bál ne ütközzön a másikkal. Fontos mozzanat volt a báli ünnepség megnyitása is. Ez a fővédnök tiszte volt, ano a mamám Ez az írás nem a múltat kívánja vissza. Tényeket közöl, melyeket elmosott az idő. a nyitópárok felvonulása után. A nyitópárok a bál házikisasszonyaiból és a rendezőkből kerültek ki. Nagy tisztesség volt ez annak, akit felkértek erre. A nyitótánc szintén hagyományhoz kötődött. A bölcsész bálon például mindig Lehár: „Arany-ezüst” keringőjét játszották először. A megnyitó után a szigorúan kísérővel érkező leányokat táncra kérték az ifjak. A rendezők feladatához és kötelességéhez tartozott, hogy egyetlen leány se áruljon „petrezselymet”, azaz ne üljön a teremben táncos hiányában. A rendezők mutatták be egymásnak az ismeretlen párokat, bár a báli éjszaka első felében még szabályosnak számított, ha az ismeretlen fiatalember felkért egy idegen leányt. A bál mindenkori zártkörű jellege, s a meghívottak kiválasztása biztosította azt is, hogy ne kerüljenek illetéktelenek a táncosok közé. Éjfélkor kezdődött a soupé (éjjeli étkezés). A jó óráig tartó szünet után már nem illet ismeretlennel táncolni. Az ismerkedés megszűnt és a bál jellege némileg zártabb lett. így folytatták hajnalig. Reggel 4—5 óra körül elhangzott a Rákóczi-induló, s a nagy várakozással kísért ünnepség véget ért. Ez a leírás a bál külső képére vonatkozik. Régi, kialakult szokások határozták meg a bálózó egyéni helyzetét. Az igazi események, a bál közben folyó beszélgetésekben, a szupé alatt, s a bál után történtek. Ha egy fiatalember pl. elment a bálba, esélye lehetett, hogy megismerkedik egy csinos, neki nagyon tetsző kislánnyal. Ha szerencséje volt, akkor az ifjú hölgynek ő is tetszett, így az egyik tánc végén a helyére kísérhette, ahol a leány bemutatta szüleinek, vagy az őt kísérő idősebb személynek. Ha a vonazalom még tovább mélyült, akkor meghívást kapott a szupén a leány asztalához is. Ritka eset volt, hogy egyedül részesültek ebben a megtiszteltetésben. Az ügyes lányok asztalánál több ifjú gavallér terítette térdére az asztalkendőt, és ilyenkor a lányos atyák megnyitották tárcájukat, hiszep a számlát ők fizették. Az étkezés után tovább folyt a tánc, most már a kislányt a szupéra meghívott táncosok szórakoztatták, s azok, akiket már régebben megismert. A bál végén az elköszönés is fontos eseménynek számított. Több lehetőség adódott. A fiatalember megkérdezte, hogy hazakísérheti-e táncosnőjét. Ha nemleges választ kapott, mely rendszerint a nagy távolságra, vagy a máris sok kísérőre hivatkozott, azt jelentette, hogy az este kellemes volt ugyan, de további kapcsolatot nem akar. De nincsen baj, találkozhatunk a következő bálon, s majd meglátjuk. Ha a fiatalembert kísérőül is szívesen látták, akkor a jövő biztatóbb volt. Megtudta táncosnője pontos címét, így 8 napon belül „vizit időben” (délután 5-7 óra között) jelentkezhetett otthonukban. Az első viziten nem illett 20 percnél tovább maradni, s le kellett adni a névjegyét. Ez a mozzanat volt a tulajdonképpeni ismerkedés. Mindketten tudták egymásról a legfontosabbat, a lány szülei szemrevételezték a fiatalembert, később információt szerezhettek róla. Az ifjú pedig rövidesen számíthatott a levélkére, mely a család fogadónapját és a meghívást közölte. Az ismeretség tovább mélyülhetett, néhány hónap múlva, a szülei engedélyével a fiú elvitte a lányt és bemutatta a családjának. Ha minden jól ment, rövidesen a szülők is megismerhették egymást, aztán megtarthatták az eljegyzést és az esküvőt. Ma már talán humorosnak és körülményesnek tűnik ez a „nyárspolgári illem és erkölcs”. A mai fiatalok úgy érezhetik, hogy efféle üres formaságokra nincsen szükségük. Az idősebbek pedig sajnálják őket, mint azokat, akik nem láttak egy gyönyörű kiállítást, vagy elestek egy kitűnő színházi előadástól. Vagy talán többtől is. MÁRKUS LÁSZLÓ HARANG 15
