Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
„ÍME AZ AJTÓ ELŐTT ÁLLOK...” Hol van az az ajtó, amin Jézus nem tud áthatolni, hanem előtte tehetetlenül, alázatosan kell zörgetnie bebocsátásért? Mindenható hatalma előtt minden börtönajtó megnyílt, a tenger lecsendesedett, szava győzött a betegségeken, de a szívem előtt Ő ma is alázatosan vár és zörget. Megszégyenedve gondolok rá, hogy énmiattam vár. A keleti ház ajtajának csak belül volt kilincse. Csak én nyithatom meg az ajtót, aki belül vagyok. Jézus nem fogja azt soha betörni. Ő csak zörget és rám vár. Ez az ige is feltételes: „Ha valaki megnyitja az ajtót.” Ez a valaki én vagyok. Az ajtót csak azt tudja megnyitni, aki meghallja az ajtó előtt álló Jézus szavát. Jézus zörgetése - megszólító szava az a szó, amit igéje közvetít „íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorátok és ő énvelem.” (Jel 3:20) nékünk, de sokszor a hétköznapi életünk kis eseményein, mint megannyi példázaton keresztül is Ő szól hozzánk. Az élet elvesztése vagy megnyerése nem a mi jóságunkon, nem a szentek állítólagos közbenjárásán fordul meg, hanem azon, hogy meghallom-e szavát és kinyitom-e szívem ajtaját. Jézus, Igéje által vendégségbe akar jönni hozzám, együtt akar velem vacsorázni, felbonthatatlan barátságot akar velem építeni. A keleti ember azt fogadta vendégbarátságába, akivel együtt evett. Ezért hív Jézus minket is asztalához. El akarja kötelezni mellettünk magát. Ez az ige még arra is meg akar tanítani, hogy ez a barátság nem egyoldalú, hanem kölcsönös. Ő velem vacsorái, mert Ő azt akarja, hogy én is vele maradjak mindörökké. SZIGETI JENŐ HARANG 25 Móser Zoltán felvétele
