Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-07 / 6. szám
dozat Az úgynevezett Nyugati Világban ez a folyamat lassúbb és manipulatívabb. Az ottani szerves jogfejlődés, a vallási-, gondolati- és egyéni szabadságjogok, a közösségek, a demokrácia stb. védelmet adtak a durva, hatalmi beavatkozás ellen. Nyugat-Európa a fasizmus ütötte sebeket is szépen kiheverte. A világfolyamatok ott manipulative és nem erőszakkal törtek utat maguknak. Amit itt erő és propaganda végez, azt ott a reklám susogja szép nőkkel és pálmákkal. Amiért - például a családi tűzhely fölborításáért - Sztálin milliókat öletett meg, azért McDonald milliókat vágott zsebre. Se a lágerekben, se a nikkelbüfében nem szakrális esemény többé az evés, nem családi ünnep, nem egymással és Istennel való találkozás, hanem az új munkaerő-újratermelés kényszerű aktusa. így vagy úgy történt, de kell ismernünk a vereséget. A magyarság zöme elvesztette szellemi, metafizikus, családi kapcsolatait, közösségeit fölszámolták, nyelvét, ízlését államosították,-nemzeti érzéseit elsorvasztották. A fordított áldozat helyzetében él. Kapar az egyre kurtább kis életében. Most a válság mélypontján közös dolgainkat fontolgatva számba kell vennünk a megoldási lehetőségeket. A föladat egyszerű: egyesíteni kell azt, ami szétszakadt: vagyis az államot a hazával, a nemzettel. Nemzeti egységet, hangoztatják a hivatalos szónokok, ám nyilvánvaló, hogy nekik kell lépniök, mert az egységet ők törték meg, ők fordították meg az áldozatot. Nekik kell eldönteniük, hogy mi az elsődleges: a hatalom? a nemzet? az állam? az ideológia? a kísérlet? A reform fehér forradalom, melyet az uralkodó osztály önmagán hajt végre. Első helyre állítja a haza üdvét, ahogy Széchenyiék tették, és ezért lemond kiváltságairól, elismeri történelmi felelősségét, és a törvényeket. Közelebbről: fölhagy azzal, hogy monopóliumának tekintse az alkotmányos jogokat: a sajtószabadságot, a gyülekezési-, az egyesülési-, a véleménynyilvánítási szabadságot, visszabocsátja a nemzet ellenőrzése alá a jogalkotást, örökre beszünteti titkos utasításait, fölszámolja a gazdasági, és társadalmi élet kényszerpályává vált korrupciós rendszert. Szomorú látvány, hogy jelenleg még mindig ez - a szakirodalmi cinizmussal - szocialista összeköttetésnek nevezett - törvénytelen kapcsolatrendszer működteti az országot. Ezen múlik a gazdálkodók tervalkuja, ezen áramlanak és csapolódnak meg a milliárdos értékű gazdasági információk, a jogszabály-módosítások, a preferenciák, és a kinevezések is a szocialista összeköttetések függvényei. Vajon mi értelme volna demokratikusan megválasztani egy zsenit igazgatónak vagy tanácselnöknek, ha nincs benne a pixisben? Mit tudna elérni a nagy eszével és a tíz diplomájával? A manipuláció ravasz cselfogása a korrupciót a hiánygazdálkodás függvényének beállítani. Ez éppen fordítva van. A szegénység önmagában nem teszi bűnözővé az embert. A mi krónikus alul- és rosszultermelési válságunkért éppen a jogbizonytalanság felelős, ahogy a polgári társadalmak gazdasági föllendülése a szilárd jogrendszerre támaszkodott. A korrupcióhoz intézményesített joghézag kell: ex lex. Ugyanis a kiváltságosok törvényfelettisége teszi lehetővé, hogy legyen ami nincs, hogy betiltassanak az alapvető szabadságok, hogy titokban maradjon a közérdekű, hogy üldöztessék minden új gondolat. Az államvezetés föladata roppant kényes. Az Európához való visszazárkózás receptje még olcsó: nem kell többé fejleszteni a demokráciát, hanem bevezetni. A demokrácia törvényeket jelent, a hatalom szervezett társadalmi ellenőrzését, az informális hatalmak felszámolását, nyilvánosságot, félelemnélküliséget, tudást és becsületet. Eszmei és társadalmi átrendeződést: például annak a több százezres, vagy tán milliós tömegeknek a helyretételét, mely züllésünk és elmaradásunk haszonélvezője volt, és igazat szólva harsogta: soha ilyen jól nem éltünk. ők nem is. Tudás és becsület híján pöffeszkedtek ott, ahová e két erény a meghívó. A mostani válság paradoxona, hogy az olcsó recept beváltása rendkívül kozkázatos: a csúcson levőknek a hegyet kell kirúgniok maguk alól ahhoz, hogy fönnmaradhassanak. Hogy fönnmaradhasson az ország? Ha megtörténne, hogy az uralkodó osztály a haza érdekében megreformálná magát és visszalépne a demokrácia javára, akkor is csak a világválság mélyére jutnánk. Mi tagadás, sok reformerünk célja éppen csak ennyi: mohón vágynak elkövetni a Nyugat hibáit. Vajon van-e más út? Ők, a nyugatiak, hogyan és mikor térnek majd meg a szappan-vallásból, az újdonság-kultuszból, a bálványimádásból? A jobbak előtt már kiderült, hogy az áldozat megfordítva rohamléptekkel vezet civilizációnk összeomlásához: a természet, a család, az ember, a világ jövője nem áldozható föl az ipari növekedés oltárán. Alternatív megoldásokon törik a fejüket: az erdők megmentésén, környezetbarát termelésen és így tovább. És mi? Mi hol tartunk? Jobb lesz vajon, ha sietünk mostani tömeggé zúzottságunkat önkéntes egyénnéaprítottságra cserélni? Ha terv-moloch helyett piac-molochnak áldozunk? Nem tudhatjuk, hogy ez őrület? Hogy terv és piac ugyanaz? Mindkettő fordított áldozathozatalt kíván: azt, hogy ne a termelés legyen az életért, hanem az élet áldozza magát a termelésért. Az is nyilvánvaló, hogy tömeg és egyén egy érem két oldala: mi személyekként akarunk élni szeretetteljes közösségekben. CZAKÓ GÁBOR Móser Zoltán felvétele HARANG 21
