Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
ü^afjif fatnífíáí Az angol-magyar Paget-család írta: Ruffy Péter Mit akarok én az angol-magyar Paget-ektől? Az 1892-ben Kolozsvárott eltemetett John Paget angol főúrtól, magyar hazafitól? Csak mesterségem törvényét igazolni: a történetek nem érnek véget. Akad riport, amelynek históriája ötven évet is szétfeszít. Ezért nem írhatja le az ember azt, hogy vége, nincs tovább. Legfeljebb, ha a riporter élte érne véget úgy, hogy nincs tovább. Az irodalomtudós, a történész munkája nehéz, de más. Fel kell búvárolni a korszakot, könyvtárt, levéltárat, minden okmányt. A riporter magányos utas, őt csak a véletlen segítheti. A nyolcvanas években végül is megjelent egy fordítás, egy válogatás abból a műből, amely a legszebb, a legtárgyilagosabb azok között, amelyet eddig rólunk angol nyelven írtak. Ez a munka John Paget: Magyarország és Erdély című útleírása, amelyet Rakovszky Zsuzsa fordított és Maller Sándor gondozott. Ugyanebben az évtizedben látott napvilágot Jékely Zoltán utószavával, jegyzeteivel Paget feleségének, Wesselényi Polixénának elfeledett naplója, az Olaszhoni és Schweitzi utazás. Ilyenkor a riporternek is jut egy-egy morzsa a jegyzetek között: „Ruffy Péter... élharcos abban a vállalkozásban, mely a Paget centenárium alkalmát egyszersmind Wesselényi Polixénának és művének feledésből való kiemelésére hasznosítja.” A dedikációhoz már a nagyszívű barát nagylelkűsége szükségeltetett: „A W. P. feltámasztását szolgáló lovagkor alapító tagjának, Ruffy Péter barátomnak, nagyrabecsüléssel: Jékely Zoltán, Budán, 1981.jan. 1-én.” Miután Zsoli barátunk pazarlóan lovaggá ütött, ú jból rájöttem arra, hogy az újságíró, mint már megírtam egyszer, kovász. Az idők kovásza. Ezek után pedig következzék egy nagy família felvillantása, ébresztések, feltámasztások históriája: A harmincas évek második felében, mikor a Brassói Lapoknál dolgoztam, megismertem egy nagyon szegény embert. A kolozsvári Kelemen Lajos Erdély legnagyobb történettudósa volt, az ő levéltárában tanult a később nemzetközi hírűvé vált Szabó T. Attila is. Kelemen bácsi egy Monostori utcai bútorozott szobában lakott s mikor a magyar akadémia a tagjai közé választotta, nem utazhatott fel Budapestre, mert nem volt pénze vasúti jegyre. Minden sétánkról riportot írtam. Egyszer a házsongárdi temetőben megmutatta John Paget - Paget János sírját. Keserűen jegyezte meg: „Mindenki elfeledte.” Ebben az időben érkezett Erdélybe „egy magas, szemüveges fiatalember”, ahogyan riportom címében megneveztem. Gál István pesti tanár, az Apollo folyóirat szerkesztője, a lopakodó német befolyás ellensúlyozására a régi magyar-angol kapcsolatokat kutatta. Napjait a leggazdagabb lelőhelyen, az unitárius egyház 110 ezer kötetes kolozsvári könyvtárában és levéltárában töltötte, s hazautazása előtt egyenesen arra biztatott: kutassam ki John Paget erdélyi nyomait, hiszen valaha kastélya volt Aranyosgyéresen és több birtoka erdélyi földön. Találtam néhány nyomot, erről riportsorozatot írtam a Brassói Lapok 1939. nov. 3-9. számaiban. Az Aranyosgyéreshez közeli Radnóton fölleltem John Paget egyik oldalági rokonát, akit akkor még Claude Paget-nek hívtak. Mikor több mint húsz év után egy Zala megyei faluban viszontláttam, már Paget Kolos volt a neve. Először az ő elbeszéléseiből, később a lassan hozzáférhető Paget-irodalomból bontakozott ki az a kép, amelynek itt csak főbb vonásait, csak a légkörét villanthatom fel. Nagyobb mederben, szélesebb vásznon egy soha meg nem írt Jókai-regény is kitelne belőle. Mindenesetre 1939- ben elvadult külsejű, mogorva embert ismertem meg a radnóti Claude Paget-ben. Nehézkesen keresgette elő a család fényes s hanyatló történetének még föllelhető emlékeit. A Paget-ek ősi, unitárius vallású angliai család. Első helyen szerepelnek a király! leszármazottakat számon tartó Royal Descendens kötetben. A család egyik ágának III. Eduard volt a felmenője. A magyar hazafivá vált John Paget 1808-ban Loughboroughban született, a yorki unitárius kollégiumban végzett, később orvosnak tanult, de orvosi gyakorlatot nem folytatott. Több tanulmányutat tett a szűkén vett európai kontinensen s nem is egyszer végigutazta Magyarországot is. A hazánk iránti érdeklődésének szerelmi háttere volt: 1835-ben, egy római bálon megismerkedett a széthulló házasságban élő báró Bánffy Jánosné, született Wesselényi Polixénával, az árvízi hajós Wesselényi Miklós másodfokú unokatestvérével. Széchenyitől Wesselényi Miklósig megismerte a reformkor nagyjait, megismerte a magyar HARANG 23
