Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-07 / 6. szám

helyi szervezetei, de mivel a de­mokráciát nem tanultuk, bizony sok veszekedés, mi több, verekedés kíséri ezeket az önszerveződéseket. Kolozsvárott behívták az egyházi vezetőket és tanácsot kértek tőlünk: mit lehetne tenni, hogy elkerüljük a demokratikus átalakulás közben je­lentkező gondokat. Ismertettem velük a mi választási rendünket. Kértem, hogy ne válasszanak köz­­felkiáltással, mert abból csak hang­zavar lesz. Válasszanak egy jelölő bizottságot, ahol készítsenek ja­vaslatokat. Ha valakire panasz van a jelöltek közül, ne a plénumon, hanem a jelölő bizottság előtt mondják el, és ha megtalálták a megfelelő személyt, akkor legyen szavazás. A város ve­zető tisztviselői visszatartottak, és kértek, hogy kapcsolódjak be a köz­életbe. Elhárítottam, mert úgy talál­tam, hogy a mi egyházunk tagjai nem állnak készen arra, hogy lelkészeiket a nyilvánosság porondjain lássák. Ellentmondó helyzet ez: hallatni kell szavunkat, de tartózkodni kell a poli­tikától. Nálunk is elhatárolják magukat az egyházak a pártpolitikától. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy ne szóljunk hozzá a közügyekhez. Milyen törek­vések vannak e területen Romániá­ban? Jellemző az ortodox egyház magatar­tása, amit én veszélyesnek is tartok. Az ortodox pátriárka egyetértett Ceausescu utolsó beszédével, mely­ben a diktátor huligán bandának ne­vezte a temesváriakat. Két nap múlva mégis elsőként állt oda, hogy a te­levízió előtt az egyház támogatásáról biztosítsa az új vezetést. Magatartása nem kis visszatetszést váltott ki. A román ortodoxia soviniszta szellemű, és nem titkolt szándéka, hogy újra államegyházzá váljék, ami a kisebb­ségekre nagyon rossz hatással lenne. Az a szerencsénk, hogy a görög kato­likusok, akiket erőszakkal bekény­­szerítettek az ortodox egyházba, most felemelték szavukat a függet­lenségükért. Amíg az ortodoxok a görög katolikusokkal foglalkoznak, addig mi talán békességben lehetünk. Az ortodoxia egyeduralmi törekvései nyilvánvalóan kivívják a történelmi protestánsok ellenszenvét is. Igen. Erdélyben más a helyzet: itt az elnyomás éveiben is szabadabbak voltunk, mint az anyaországban. Ott tudnillik elképzelhetetlen volt a val­lási pluralizmus. Ők egyet tudtak: aki román, az ortodox. Ha megjelent egy protestáns felekezet, azonnal szemet szúrt, és igyekeztek gyorsan kigyom­lálni. Nálunk Erdélyben minden val­lásfelekezet jelen van, ezért a hata­lom képviselői egy szép tarka réthez hasonlították ennek az országrésznek a vallási képét. A kis felekezeteket pedig tolerálták, mint egy virágot a sok között. Van-e valamilyen egységtörekvés a kisegyházak között? Van. A napokban felhívott a baptista egyház jogi képviselője, és felhívta figyelmemet az egyesülési jogról szóló törvényre. Javasolta, hogy hoz­zuk létre a szabadegyházak szövetsé­gét. Úgy érvelt, hogy össze kell fog­ni, mert csak így leszünk képesek az ortodoxokat ellensúlyozni. Ne egyenként lépjünk fel - mondta hanem közösen, mint szabad­­egyházak szövetsége. Én viszont arra gondoltam: Magyarországon sem származott jó ebből a szövetségből, miért lépnénk be akkor mi? Nagy hiba lenne ezt tenni. Az ilyen szövet­ségeknek van ugyanis egy belső ve­szélye: a nagyobbak szívesen beszél­nek a kicsinyek feje felett. És van külső veszélye is: adott esetben a politikai hatalom felhasználhatja eze­ket a szövetségeket az elnyomás esz­közeiként. Nem is szólva a mi bibliai látásunkról... Nem lesz ez a demok­rácia hosszú, és „a Jákob éjszakája” követi majd. Nincs időnk aprópénzre váltani az ilyen kapcsolatokat. Ne­künk arra kell törekedni, hogy amíg időnk van, hirdessük az evangé­liumot. Ha már az evangéliumról beszélünk, van-e szükség magyar nyelvű vallási irodalomra? Nagy szükségünk van magyar nyelvű Bibliára. Román Bibliára is, de az mégiscsak bejutott eddig is, és előbb­­utóbb nyomtatni is fognak az ország­ban. Magyar Bibliához azonban csak a magyarországi testvérgyülekezetek segítségével juthatunk. Ami az ad­ventista egyházi irodalmat illeti, a szombatiskolai tanulmányokat, lapo­kat, E. G. White könyveit, egye­beket; ezeket szeretnénk magunk nyomtatni. Nem tudjuk, mennyire lesznek nyitottak a határok. Nem akarunk román testvéreinknek sem kellemetlenséget okozni, miért mondják: a magyarok nem velünk, hanem az anyaországgal tartanak. Ez sok feszültséget idézne elő. Végül azt is mérlegelni kell, hogy az erdélyi magyarság nagy számot képvisel. Adventista vonatkozásban mi kétszer annyian vagyunk, mint az itthoniak. Nem várhatjuk azt, hogy Magyar­­országról lássanak el bennünket. A Boldog Élet Alapítványtól ígéretet kaptunk, hogy stencilgépet és ofszet­gépet küldenek nekünk. Ezért na­gyon hálásak vagyunk, hiszen így segíthetünk magunkon. Tudjuk, hogy most mindenkiben megvan a segítő szándék, de igaz az a bibliai mondás: a lélek kész, de a test erőtelen. Timis Sándor jó nemzetközi kap­csolatokról, az egyházi viszonyok átrendeződéséről beszélt, s hangot adott aggodalmának is: most már szabadok vagyunk, de most jön a ne­heze. El kell kerülni a leszámolá­sokat, a bosszút, a bizalmatlanságot és a nemzetiségi sovinizmust. Mert rossz volt ez a diktatúra, de jó volt bűnbaknak. Rá lehetett fogni minden bűnünket, de ha most is kudarcot val­lunk, kit teszünk felelőssé érte? SZILVÁSY JÓZSEF 14 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents