Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
A nyolcadik evangélikus világkongresszus Brazíliában „Meghallgattam népem kiáltását!” Hat évvel ezelőtt, 1984 nyarán, a Budapest Sportcsarnok volt a színhelye a világ evangélikus egyházai nagy találkozójának. Felejthetetlen emlékei ma is élnek, itthon és a külföldi résztvevőkben. Ebben a hónapban újra útnak indultak a világ százöt evangélikus nemzeti egyházának hivatalos küldöttei. Ezúttal Latin-Amerikába, a dél-brazíliai Curitiba tartományi fővárosba. A Magyarországi Evangélikus Egyház hattagú delegációval képviselteti magát és országunkat ezen a fontos világkongresszuson. Egyházi világszervezetek Ma több mint hatvan millió evangélikus él az öt világrészen, több mint száz országban, Izlandtól Ausztráliáig. Nem alkotnak ugyan olyan szoros szervezeti egységet, mint a római katolikus egyház a pápa és a Vatikán vezetése alatt, hanem önálló evangélikus „nemzeti egyházakban” élnek. Ezek a „nemzeti egyházak” azonban 1947 óta egyre szorosabb kapcsolatokat ápolnak egymással, az Evangélikus (másképpen Lutheránus) Világszövetség keretei között. És ennek az egymással való közösségnek a további elmélyítésére, az egységre törekszenek. Az evangélikus egyházak Világszövetségének állandó központja a svájci Géniben van, ahol az Egyesült Nemzetek európai főhivatala és számos más nemzetközi szervezet is működik. Az Ökumenikus Központ hatalmas épülettömbje ma a világ protestáns egyházai életében csaknem olyan szerepet tölt be, mint Róma a világ katolikusai számára. Tizenegy nemzetközi szervezet foglalkozik itt a világ protestáns egyházainak hitéletével, teológiai és gyakorlati kérdéseivel, a többi egyházhoz és a modem társadalomhoz való viszonyával. A legnagyobb közöttük az Egyházak Világtanácsa, amelyhez 310 protestáns, anglikán, ortodox egyház tartozik. A második legnagyobb szervezet a Lutheránus Világszövetség, mintegy százhúsz munkatársával a világ minden részéből. Európa evangélikus - elsősorban kisebbségi - egyházainak ügyeit egy magyar evangélikus lelkész, dr. Görög Tibor gondozza. Genfben működnek az egyházi világszervezetek segélyközpontjai is, amelyek évenként többszáz millió dollárt gyűjtenek össze a tagegyházakból, és osztanak szét a világ éhezői, menekültjei, a katasztrófák áldozatai között és a legszegényebb országok segítésére. Evangélikus világkongresszus Brazíliában Az evangélikus nemzeti egyházak világszervezetének legfőbb irányító testületé a Nagygyűlés (assembly), a tagegyházak hivatalos, választott delegátusaival. Ezek a küldöttek hoznak határozatokat a napirenden szereplő fontos kérdésekben. Első alkalommal tanácskozik majd a Nagygyűlés Latin-Amerika földjén, kö- A világgyűlés jelvénye zelebbről a dél-brazíliai milliós nagyvárosban, Curitibában. Brazília evangélikus egyháza már 1970-re meghívta a világkongresszust, de az akkori katonai diktatúra magatartása miatt a genfi központ az utolsó órában lemondta a meghívást és áttette a Nagygyűlést a franciaországi Evianba. Ez régi fájdalma volt Latin-Amerika kisebbségi sorban élő evangélikusainak. Ezt a régi sebet kívánta begyógyítani most az a döntés, hogy Latin-Amerika földjén rendezik meg az evangélikus világtalálkozót. Brazília az ellentétek országa Brazília a világ egyik legnagyobb országa, kilencvenszer nagyobb hazánknál. Százhúsz millió lakosa igen nagy többségében római katolikus. A protestánsok mindössze 6-7 milliónyian vannak, de rendkívül eleven egyházi életet élnek. A Brazil Evangélikus Egyháznak mintegy 700 ezer tagja van, főleg Dél- Brazíliában, a déli féltekén. Ide sok német telepes vándorolt be a múlt században. A kisebb, amerikai eredetű evangélikus egyház még nem tagja a Világszövetségnek. A sokmillió bevándorolt között vannak skandináv, sőt japán evangélikus gyülekezetek is. Brazília legnagyobb városában, Sáo Paulóban, egy magyar evangélikus gyülekezet is él, hazánkból meghívott lelkész gondozása alatt. Brazília ma - mint az egész latinamerikai földrész — az óriási gazdaságitársadalmi ellentétek országa. Csodálatos természeti szépségei, gyönyörű fek-32 HARANG