Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
Gondozhatatlan szegénység „Nagy gond a díjhátralék. 1988 végén Újpesten a díjhátralék ötmillió forint volt, ez az újpesti lakások tíz százaléka. Vannak családok, akiknek két-három éve nincs áramuk. Káposztásmegyeren volt olyan nap, amikor egyetlen háztömb harminc lakásában kapcsolták ki... A jelenlegi technikai rendszerben a fűtést, a gázt nem tudják kikapcsolni.” Rövid idő alatt nevet és rangot szerzett az Újpesti Családsegítő Központ. Sajnos, tehetjük hozzá. Olyan feladatra vállalkoztak, amire ma még intézményesen nem találtuk a megoldást. Nem is kerestük. Annyira nem, hogy a legutóbbi időkig - hivatalosan - a szükségét is tagadták. A kis csoport vezetője Mezei György, vele és munkatársával. Gróf Andrással beszélgettem üzlethelyiségből átalakított irodájukban.- Mikor alakultak?- 1987. szeptember elsején.- Mi a területük?- Az újpesti 12. képviselői választókörzet, ami körülbelül harmincezer lakost jelent. Elsősorban lakótelepek ezek, de maradtak régi házsorok is. Valahogy be kellett határolni magunkat, hisz nem vállalhattuk fel az egész kerületet.- Mit tekintenek feladatuknak?- A szegénygondozásra helyeztük a hangsúlyt, mert úgy láttuk, hogy a nyolcvanas évek közepén kétpólusú társadalommá váltunk, és a szegények ügyét intézményesen nem vállalta senki. Aki a Kádár-korszakban szegény volt, arra azt mondták, élhetetlen, maga tehet róla. Ez részben oldódik, mert durvábban jelentkeznek a folyamatok, amik elnyomorítják az embert.- Megfogalmazhatnánk, ki a szegény?- Aki magát annak tartja, mindenképpen az. Mi nem mentünk bele akadémikus vitákba. Ehelyett létminimum-számításokat végeztünk. Az eredményét publikáltuk, a Munkásmozgalmi Múzeumban nemrég zárult kiállításunkon is szerepeltek a számok.- Mégis, kiken segítenek, illetve kiken kell segíteni?- Szociológiailag jól körülhatárolható csoportok ezek. A nyugdíjasok. Az Újpesten lakó nyugdíjasok 60 százaléka a létminimum alatt él. Egyharmaduk egyedül él, vagyis nem oszlanak meg a megélhetési költségek. ... Vannak az „önkéntes szegények”, a három- vagy többgyerekesek: a szakképzetlenek, alkalmi munkások, és a cigányok, a két utóbbi alkalmanként fedi egymást, és idetartoznak a volt állami gondozottak, akiket az intézetek kidobnak a világba, 18 évesen ...- Honnan tudták, ki lesz a rászoruló?- Listákat kértünk a nyugdíjasokról, a tanács segélyezettjeiről, a veszélyeztetett gyerekekről, az önkényes lakásfeltörőkről, a szükséglakás-igénylőkről, a kényszerkilakoltatottakról és a fenti több csoportról. Amikor együtt voltak a listák, íjiegnéztük, kik azok, akik több helyütt is szerepelnek... És felkerestük őket. — Miben segítenek?- Részben anyagi segítséget nyújtunk. Adunk pénzt ennivalóra, tavaly átvállaltuk a szegény gyerekek ebédbefizetését. Jóllehet, azt a tanácstól megkapja az iskola, amennyiben a szülő kérelmezi, de nem biztos, hogy a szülő magától kérelmezi! Nem tud róla, beteg... Megírjuk a kérvényt, igazoltatjuk a jövedelmet, bevisszük a Gameszba, elég hosszú procedúra, miközben a gyerek éhezik. Mi fizetjük be erre a másfél-két hónapra a napközibe az ebédet. Nagy gond a díjhátralék. 1988 végén Újpesten a díjhátralék ötmillió forint volt, ez az Újpesti lakások tíz százaléka. Vannak családok, akiknek két-három éve nincs áramuk. Káposztásmegyeren volt olyan nap, amikor egyetlen háztömb harminc lakásában kapcsolták ki... A jelenlegi technikai rendszerben a fűtést, a gázt nem tudják kikapcsolni. A lakbérhát-Bolhapiac a szegényeknek, a szegényekért. (Tamaska Gyula felvétele) HARANG 23