Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-12-01 / 25. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK A tokiói Mária-katedrális. A hagyományokból táplálkozó japán építészet remeke 1963-64- ben épült, s tervezője a világhírű Kenzo Tange vők az istennel veszik föl a kapcsolatot. A templom udvarán gyakran rendeznek vallásos tárgyú színjátékokat. A templomi szertartásokat papok végzik, akik régebben örökölték hivatalukat, később kinevezték őket. Amíg a sintó államvallás volt, nagy számú pap látta el a feladatokat, ami természetesen a szentély fontosságának megfelelően változott. (Iszében például 73 pap tevékenykedett, kisebb helyeken viszont közhivatalnokok a napi munkájuk mellett végezték a papi teendőket.) A papok munkáját - alacsonyabb rangban - ún. templomszüzek, jósok, áldozatbemutatók, ajándékátvevők segítették. Napjainkra e feladatok egy része már megszűnt és a sintó papok száma is csökkent. A papi szolgálat nem merül ki a szertartások elvégzésében. Felügyelik a szentélyeket, ünnepnapokon vezetik a körmenetet, részt vesznek a temetési szertartáson. A munkán kívül azonban régebben és ma is úgy élnek mint a világi emberek: van családjuk, utcai ruhában járnak, és csak a szertartásokon öltik föl a hagyományos papi öltözetet, a fehér nadrágot, a piros vagy zöld kabátot és a magas, fekete süveget. A sintó ünnepeinek száma koronként változott. Jelentőségük alapján három csoportba sorolhatók. A nagy ünnepek legalább egy hónapig tartanak - ilyen a császár trónra lépésének ünnepe. A középső, háromnapos ünnepek az évszakokhoz és a terméshez, az aratáshoz kapcsolódnak vagy a „nagy” megtisztuláshoz. Egynapos kis ünnepeket tartanak természeti csapások, tűzvész ellen, a császár életének meghoszszabbításáért, a helyi istenek tiszteletére. A kereszténység Japánban Végül ejtsünk néhány szót a kereszténység megjelenéséről Japánban, annál is inkább, mert az, hogy az első kapcsolatfelvétel nem a legszerencsésebben végződött, nem kis mértékben éppen a sintónak volt köszönhető. 1545 körül portugál kereskedők szálltak parta a szigetországban, kíséretükben jezsuita misszionáriusokkal. A kereskedőket örömmel fogadták, de nem volt kifogásuk a hittérítők ellen sem: a kereskedést előbbrevalónak tartották, semhogy vallási okok miatt megszakadjanak a kapcsolatok. (Merthogy a nyugati civilizáció olyan vívmányát is magukkal hozták - keresztényi áldással és kísérettel - mint a lőfegyver, melynek a japánok jó hasznát vették a polgárháborús időszakban.) A térítés jó ütemben haladt, különösen Xavéri Szent Ferenc útja után, aki 1549- ben jutott el Japánba és két évet töltött el ott. A jezsuitákat szívesen fogadták az ország vezető családjai, de az udvar elutasítóbb volt, a császár pedig szóba sem állt velük. Ez azonban nem gátolta a munkát. Tíz év alatt kétszáz templomot építettek, s mintegy 150 000 embert térítettek meg - ekkor már nyolcvan szerzetes tartózkodott Japánban. A jezsuiták után nemsokkal spanyol ferencesek is jöttek, és mint máshol, itt is hamar megkezdődött közöttük az ellenségeskedés. Ezzel együtt is a keresztények egyre nagyobb befolyásra tettek szert, ezért az aggódó császári udvar 1587-ben megtiltotta tevékenységüket. Néhány nagyobb család védelmét élvezve azonban tovább térítettek, ami fölött végül is szemet hunytak a hivatalos szervek, mert féltek a kereskedelmi kapcsolatok megszakadásától. A felemás helyzetben 1596- ban állt be fordulat, amikor a belpolitikai változások miatt 36 misszionáriust feszítettek meg, és ez jelt adott az üldözések megkezdésére. Ekkorra már mintegy 750 000 japán vallotta magát kereszténynek, ami becslések szerint az akkori lakosság 4%-ának felelt meg. Érkeztek közben ágoston- és domonkos-rendi szerzetesek is, ám igazán az angol és holland kereskedők megjelenése bonyolította a helyzetet, akik csak kereskedni akartak és mindent megtettek a katolikusok ellen. Végül 1614-ben minden misszionáriust kitiltottak Japánból, majd 1639-ben minden idegennek el kellett hagynia az országot. (Az elzárkózás 1853-ig tartott, amikor egy amerikai flottaegység Perry sorhajókapitány parancsnoksága alatt fegyverrel kényszerítette ki néhány Japán kikötő megnyitását.) A misszionáriusok kudarca - a kedvezőtlen belpolitikai helyzeten és az európaiak rivalizálásán túl - arra vezethető vissza, hogy a keresztény dogmák és kötelmek igencsak idegenek voltak a sintó szellemétől és a japán hagyományoktól, így képtelenek voltak elfogadni az eredendő bűnről szóló tanításokat, a kizárólagosságra való törekvését, azt hogy isten a császár fölött áll, vagy a papi nőtlenséget, de értetlenül álltak a pápaság intézménye előtt is. Hogy mégis miért volt olyan sok követője a kereszténységnek? Túl az érdek diktálta megtéréseken, a válasz itt is elsősorban a japánok nyitottságában, fogékonyságában keresendő, továbbá abban, hogy sokan vonzónak találták a keresztény miszticizmust. A kikötők megnyitása után nemsokkal ismét megjelentek a keresztény hitterjesztők, és 1864-ben Nagaszaki mellett fölépült az első katolikus templom. Azóta a japánok békében élnek a keresztényekkel, akiknek a száma napjainkban 1 600 000-re tehető. VÉGH 48 HARANG
