Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-17 / 3. szám

hatoldalú dobókocka a vé­letlen egyik szimbóluma, hiszen a kockadobás a vé­letlen események egyik leg­szemléletesebb példája. Egy kockado­básnak az eredményét nem lehet meg­jósolni. Ezért is mondjuk a bizonytalan kimenetelű vállalkozásról, hogy kocká­zatos. Ha azonban több kockadobást végzünk egymás után, törvény állítja a következőt: az elég nagyszámú megjó­solhatatlan eredményű egyedi dobásnak mindig az egyhatoda lesz az egyes, az egyhatoda a kettes stb. Vagyis az egyes kockadobás mindegyik lehetséges ered­ményének a valószínűsége pontosan egyforma - egy hatod. Érdekes módon két világhíres fizikus­nak az életművében is fontos szerepet kapott a szóban forgó kockadobás-való­színűségi meggondolás. Albert Eins­teinről köztudott, hogy a kvantum­­mechanika, - tehát a mikrorészecskék fizikája - koppenhágai iskolájának ala­pító képviselőivel, Niels Bohrral és Wemer Heisenberggel folytatott vitái­ban többször is hangoztatta: „az Úristen nem kockajátékos.” Ez nagyjában azt jelenti, hogy Einstein sohasem tudta elfogadni a kvantummechanika koppen­hágai értelmezésének azt az állítását, hogy a mikrofizikai mérések egyedi eredményei - akárcsak a kockadobások - elvben meghatározatlanok, tehát meg­­jósolhatatlanok. Kevesebben tudják azonban, hogy Eötvös Loránd, a „fizika magyar feje­delme” is alapvető jelentőséget tulajdo­nított a dobókockás érvelésnek. Mégpe­dig éppen egy olyan — nála egyébként eléggé ritka - alkalommal, amikor böl­cseleti alapkérdéseket tárgyalt, s a ter­mészeti jelenségek végső okának a problémáját feszegette. Azt minden­esetre előrebocsáthatjuk, hogy Eötvös Loránd is a hívő természettudósok né­pes körébe tartozik, azok közé a kutató­alkotók közé, akik ugyan a legkülönfé­lébb utakon és módokon, de minden bizonnyal keresik, tehát hiszik és szere­tik Istent. Igaz, hogy a tételes vallásos­ság is eléggé ritka a természettudósok között, a tudományos kutatás kiválósá­gai talán az átlagosnál is jobban idegen­kednek az előre megfogalmazott hittéte­lektől. De éppen ennek köszönhető az is, hogy a következetes, egyértelmű is­tentagadás, az ateizmus is jóval ritkább közöttük, mint azt eddig el akarták ve­lünk hitetni. 26 HARANG „...Minden a semmiből indult, s a végtelenségig vitetett. Ki tudja követni ezeket a csodálatos lépéseket? A csodák alkotója megérti őket. Min­denki más képtelen rá.” Blaise Pascal, Gondolatok, 72. Hit és tudomány

Next

/
Thumbnails
Contents