Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 1. szám

HARANG Családok vallási, kulturális, társadalmi hetilapja Főszerkesztő: Pethő Tibor Főszerkesztő-helyettes: Komlós Attila Szerkesztőség: 1076 Budapest, VII., Garay utca 5. Tel.: 121-5440/84 Kiadja a Fiarang Kft. Ügyvezető igazgatók: Németh Jenő Zlamál Dezső Cím: 1063 Budapest, VI., Szinyei Merse Pál u. 13-15. I. em. 31. Tel.: 112-7090; 132-0945 Szedi a Formatív Kft., Budapest Tel.: 113-0658,113-0659,114-221 Felelős vezető: Deák Gyula Nyomja az Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­ban, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Flírlapelőfizetési és Lapellátási Irodában (FIELÍR) Buda­pest, XIII., Lehel u. 10/a. 1900, közvet­lenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénz­­forgalmi jelzőszámra. Külföldön ter­jeszti a „Kultúra” Külkereskedelmi Vállalat. Előfizetési díj: egy évre 1482,- Ft., fél évre 741,- Ft., negyed évre 370,50 Ft., 1 hónapra 123,50 Ft. HU ISSN 0865-5049 A szerkesztőség: Szerkesztő: Halász Lajos Olvasószerkesztő: Végh Béla Tervezőszerkesztők: Bertalan Anna, Korda Edit Főmunkatárs: Siklós László Meg/nem rendelt kéziratot és fotót nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címoldalon: Családi este Tamaska Gyula felvétele Bélapátfalva Európához tartozni. Ez a mondat ma gyakori és időszerű. Inkább úgy kellene mondani: Újra Európához tartozni. Múl­tunkban nincs szégyellni vaíó. Emlékeink meggyőzően bizonyítják, hogy a kora kö­zépkortól kezdve Európához tartoztunk. Még akkor is, ha folyamatosságát megszakí­tották a történelem zord esztendei. Közös anyánktól sohasem fordultunk el. Elválaszt­hatott tőle tatár, török, és legújabban a sztá­linizmus, de a múlt bizonyít. A Mátyás-templom egyik oldalkápol­nájában ezüstkoszorús emléklap találha­tó, III. Béla királyunk tiszteletére helyez­ték el ott a ciszterci rend hálás tagjai, mert III. Béla hívta be Szent Bemát fiait az országba, hogy népét tanítsák a föld meg­­mívelésére, kertek létesítésére, későbben pedig a betűvetés és a tudományok el­sajátítására. Ha bárhol Európában a ciszterciek építőművészetéről beszélnek, alkotásaik között mindig ott szerepel Bélapátfalva temploma. A máig eleven csoda. 1232-ben II. Kilit egri püspök telepí­tette Bélapátfalvára a cisztercieket. Ők pedig a Bélkő tövében, mesterien megvá­lasztott helyen kezdték építeni templomu­kat és kolostorukat. A külső falakat azok­ból a szépen faragott kövekből húzták, melyek olyan jellemzőek alkotásaikra. Bélapátfalvát 1241-ben el kellett hagy­niuk a tatár veszedelem miatt. Rövidesen visszatérnek és most már a kornak meg­felelően, kora gótikus stílusban folytatják az eddig késő román stílusú építkezést. Sok hányattatás után, a kolostor lassú elnéptelenedése miatt, (a rendi szabály szerint, ha nincsen 12 ember a kolostor­ban, akkor vissza kell térniük eredeti apátságukba) a XVI. században megszű­nik itt a szerzetesi élet. Végül csak a magányos templom áll, többszörösen átépítve, javítgatva. Egyre inkább elveszti eredeti építészeti szépségét. A kolostor végleg elpusztul, a templomhoz toldalék­­épületet ragasztanak.-Némileg mi is belefolytunk az 1953- 1966 közötti helyreállítási munkálatokba - mondja Hervay Ferenc történész, maga is a ciszterci rend tagja. Rendtársammal, a megboldogult egri érsekkel, Kádár Lászlóval, kutattunk és ismerve rendünk építési szabályait, könnyen megállapíthat­tuk, a megmaradt elemekből az egykori kerengő helyét. A kerengőbői pedig kö­vetkeztethettünk a falakra. Valóban alig ástunk egy méternyit, megtaláltuk a ke­rengő eredeti falát és a kolostor többi helyiségeinek maradványait. A kerengő templom felőli végén ott volt a könyvtár­­szoba nyoma. A kőkeretben máig látsza­nak a polcdeszkák helyei, hol a szerzete­sek a templomban használt könyveiket tartották. Bélapátfalva rendünk egyetlen épségben maradt magyarországi temploma. Pilis szinte teljesen elpusztult, s a többiekből is kövek maradtak csupán. Igaz, hogy rend­társaim kezenyomát őrzik a budai királyi palota középkori épületmaradványai és az esztergomi palota fennmaradt részei, mert ott is dolgoztak ciszterciek. Bélapátfalva látványa ma is megraga­dó. A modem ipari tevékenység szinte elhordta ugyan a Bélkő magasba nyúló csúcsát a cementgyár nyersanyagaként, mégis könnyű visszapillantani a múltba. A szerzetesek törték föl itt a földet, irtot­ták az erdőt és ástak halastavat maguk­nak. Munka közben ráláttak a templomra, melynek homlokzatát fehér és vörös kövekből emelték. Eltűnt mára a kapu, ahonnan a kukullát viselő szerzetesek (a ruha felett viselt köpeny) a templomba léptek. De áll a főkapu, melynek oszlop­­kötegén még ott látható az eredeti díszítő faragás. Ha a nap besüt a templom bel­sejébe, mézszínű tompa ragyogásba öl­töznek az egyszerű oszlopok, a szigorú fegyelemmel sorakozó, kevés díszű osz­lopfők. A szentély tágas, négyszög alakú. Reggelenként itt gyülekeztek közös mi­sére Szent Bemát fiai és énekük felkú­szott az íveken és betöltötte a mellékhajók boltozatát. Kiegyensúlyozott egyszerűség és összhang csendül itt a képzeletbeli éneket idézve. A későbbi barokk beren­dezés kissé elüt a falak arányos rendjétől. El kell merengeni a kövek harmóniáján. Világosan megkülönböztethető a tatár­járás előtti és utáni építkezés korszaka. Nyilván fiatalabb testvérek folytatták az elődök művét, azonos szellemben és ugyanolyan alázattal. Bélapátfalva míves kövei az alkotókat dicsérik, kik csak tetteiket hagyták reánk, nevük eltűnt, éppen úgy, mint porladó testük a templom körüli temető feltáratlan sírjaiban. MÁRKUS LÁSZLÓ 2 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents