Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
‘Értüní<iszóL.. Az „e” betű teológiai professzora A nyelvi játékok korát éljük. Szinte nincs újság, melyben ne lenne rejtvény. Játszunk a szavakkal, hiszen ez fejleszti nyelvi kifejezőkészségünket és sok hasznos, műveltségbeli ismeret birtokába juthatunk így. No, de - mint ahogyan annyi más - úgy ez sem új a nap alatt. Különösen a XVIII. századi eleink kedvelték a szellemes szójátékokat, és ez a különös kedvtelés nem hagyta érintetlenül a szószéket és az egyházi irodalmat sem. Érdemes megismernünk néhány példát. A szójáték egyik különös formája a rímes próza. Nagyon szép példája ennek a nem könnyű elmetornának Inczédi József (1688-1750) református vallású főnemesnek, a XVIII. században nagyon kedvelt J. Gerhard fordítása, a Liliomok völgye, mely először 1745-ben Nagyszebenben jelent meg, és 1794-ben már harmadszor adták ki. Az egész könyv rímes prózában íródott, vagy ahogyan Bőd Péter a Magyar Athenasban írta róla, Inczédi „szép rendes szólások formáiba szedte”, ami a kortársak szemében nem csökkentette, hanem inkább növelte a mű becsét. Olyan ünnepélyes alkalomkor sem volt illetlen dolog a nyelvi játék, mint egy-egy jeles főúri sarj temetése. Az idősebbik Cséri Verestói György (1698-1765), aki a Kolozsvári Főiskola bölcsészeti tanszékén tanított ekkor, 1733. március 1-jén halotti beszédet mondott Tekintetes, Nemzetes Borbereki Alvintzi Krisztina hamvai felett. A beszéd egy patetikus kérdéssel kezdődött, melyet az elhunyt férjéhez, Viz-Sz. Györgyi Makrai Ferenchez intézett: „Hová lett, hová tú'nt-el, szívednek, lelkednek, és minden örömödnek fele-része, kedves Alvintzi Krisztinád?” Erre a kérdésre pontosabban az aláhúzott „eltűnt” szóra alapult a temetési beszéd nyelvi játéka. Előbb több mondaton át emelte ki ezt a szót és fogott bele a szó-zsonglőrködésbe: „...egyszer valaha mindnyájunknak el kell tűnnünk; mint-ahogy mindnyájan Tündérek vagyunk, és mindnyájan Tündér országba lakunk..." „...csak azonn kérlek, hogy, mint meg-a'nyi Tündérek, bár tsak egy kevéssé tüntessétek magatokat, mintha beszédemet jó kedvel hallatnátok, mert az én Tündéres ratiom-is tsak tüntetni akarja magát egy kevéssé a Tündér Országról” - „a’ közönséges Példa-Beszéd szerint Erdély- Ország Tündér Ország.” - „Igen szépen illik ez a Példa sok Erdélyi Tündéres Emberekre, a’ kik Hóid módjára... változó természetűek... Erdély-Ország Tündér Ország a’ sok Nemzetségekre nézve is, mellyek eleitől fogva ez Országban Laktanak, és egymás után az Országból el-is rüntenek, minéműek valának a’ Dausok, Gepidák, Geták és mások.” Ezt a szép példát - ami valóban mesteri nyelvi játék - Trocsányi Zoltán gyűjtötte, sok más egyéb különös példával együtt Verestói mester művei közül (Kirándulás a magyar múltba. 1937.338.). De mindezeken túltesz a jeles Varjas János professzor úr teljesítménye. Életéről Szilágyi István írt az Új, Magyar Múzeumban a múlt század derekán („Varjas János életéhez” 1859). Ő az „e” magánhangzós versek mester» volt. Ez azt jelenti, hogy verseiben csak olyan szavak szerepelhettek, amelyeknek minden magánhangzója „e” vagy „é” hang volt. Varjas János 1721. január 2-án Vértesacsán született, Csákváron, Kecskeméten, végül Debrecenben tanult. 1745-ben köztanító lett, 1746-ban könyvtámok, majd a rá következő évben a kollégium seniorja. 1748-ban külföldi tanulmányútra indult, a zürichi, majd az utrechti egyetemen járt. Miután tudományokkal gazdagon hazatért, előbb két esztendeig Kecskeméten, majd 1752-től haláláig, 1786. június 4-ig a debreceni Kollégiumban volt nagy tekintélyű, kiváló hírű teológiai tanár, aki a svájci D. Pictet (1655-1724) „Medulla theologiae christianae” című munkáját 1765-ben rendezte sajtó alá Debrecenben, ami hosszú ideig a teológiai oktatás egyik alapkönyve maradt. Nevét mégis híres, „e”-betűs nyelvi bravúijai őrizték meg. Feljegyezték, hogy János 21:15 alapján - „Péter, szeretsz-é engem?” — olyan prédikációt tartott, amely - mint az alapige is - csupa „e" magánhangzós szavakból állott. Debrecenben 1775-be pedig kiadott egy olyan hiterősítő verset, a „Megtért ember énekje, melyet nem régen szerzett, és egy meg-keseredett, de reménységgel tellyes Lélek képében tett fel - egy nevezetes ember Debrecenben" címen, ami ugyancsak ezt a furcsa szabályt követi. GAALPÉTER gs Már harmadik éve pórul járok az őszi ásással. Házunk mellett van egy kis zöldségeskert, ahol megterem az, amire nyáron szükségünk van. Egyik évben ilyen idő tájt beteg voltam, azért maradt el az ásás. A következő őszön nem értem rá, most meg a derékfájás kapott el azokon a napokon, amikor lett volna rá időm. Márpedig az őszi ásás fontos lenne a talajnak. Egyik évben hiába kerestem alkalmi munkást, nem találtam. Tavaly első hívásomra eljött a szomszéd, negyvenöt körüli férfi, gyári munkás különben. Ezer forintot kért meg egy liter bort. Nemet mondtam neki. Nagyjából kiszámoltam: az a kis terület nem terem ezer forint értékű zöldséget. Megorrolt rám a szomszéd azzal, hogy irigylem tőle a keresetét. Kevesebbért viszont nem csinálja meg, inkább a kocsmában üldögél, és felveszi egész havi munkájáért a hétezer forintot. Idén újból kísérleteztem. Egy ismerősöm dicsérte a fiát, milyen szorgalmas: harmadéves ipari tanuló (műbútorasztalosnak készül), és már egész nyáron keresett, most is minden szombat-vasárnap dolgozik egy maszeknál. Olyan jól érti a szakmáját? - kérdeztem. Dehogyis, hétvégén nem asztalosnál dolgozik, hanem kőművesek mellett. Megkeresi a napi ezer forintot. 4 HARANG „Másra” vállalkozó fiatalok Ennél a családnál találkoztam véletlenül másik fiúval, aki tizenhat éves, hatalmas, erős, csupa derű ráadásul. Pár perc alatt kiderült, kertészeti szakközépiskola másodéves tanulója. O az én emberem! Felássa a kis kertet! Fél nap alatt végez vele, én is annyi idő alatt csináltam régebben. Rákérdeztem, szombatonként ráér-e, egyáltalán mit csinál? Minden szombat-vasárnap dolgozik, mondta. Építkezésen, kőművesek mellett. Megvan a napi nyolcszáz, de inkább az ezer. Elálltam a kapacitálástól. Kerti munkámat persze úgy-ahogy elvégzem. Egy idő múlva többet hagyok parlagon, az öreg fák gallyai majd maguktól esnek le, korhadtan. Hanem mi lesz a következő generációval? Gyári munkás szomszédomat, a negyvenöt körüli férfit még csak megértem valamennyire. Őt leszoktatták a tevékeny életről. Az a teméntelen társadalmi munka, amit többnyire értelmetlenül végzett három évtized alatt! Az a sok ácsorgás a gyárban, anyag nélkül! Hanem ezek a fiatalok milyen szakemberek lesznek? Mindkét fiú kényszer nélkül választotta szakmáját. Állítólag szeretik azt és ügyesek. Hát akkor mi a baj? írjam le azt, amiért a legtöbb olvasó meg fog mosolyogni? Mégis leírom: a céhekben elképzelhetetlen lett volna a gondolata is annak, hogy egy céhlegény mással foglalkozzon a szabadidejében... De ne menjünk vissza évszázadokat. A húszas-harmincas évek Magyarországán se tűrte meg egyetlen mester, vagy a gyári tanonciskola vezetője, hogy hétfőn reggel fáradtan, álmosan, felhólyagzott tenyérrel zuhanjon be hozzá a tanuló vagy az inas... A törekvés jó dolog. Na de így a visszájára fordul. Ez a fajta szorgalom nem az elmélyülést szolgálja. Ez nem befektetés, hanem rablás. Ahelyett, hogy a fiatal alapismereteket szerezne, - amiből egész életében profitálhatna -, inkább az azonnali készpénzre hajt. A divatos cuccokért elkótyavetyéli a jövőjét. És az ország jövőjét is. Mert hiába a megújuló politikai közélet, átfogó kormányprogram, többpártrendszer - ezek megvalósításához hozzáértő, munkáját szerető, ahhoz értő következő nemzedékre lesz szükség. SIKLÓS LÁSZLÓ
