Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-20 / 3-4. szám
kot hagynak maguk után, leütik húsz forintért az embert...- Ha bűnözők lennénk, akkor elvinnének a rendőrök!- Nem erről van szó - mondja egy szenvedélyes hangú fiatalember. - Nem kapunk munkát, a gyárban szóba se állnak velünk, mert nincs bejelentett lakásunk. Hiába megyünk oda a hirdetésre. Hol laksz? Ezt kérdik. Csak alkalmi munkához jutunk feketén...- Az idősektől ne is várja, hogy dolgozzanak. Nézzen rájuk, lepusztultak, szerencsétlenek...- Egyfolytában dolgoztatni akarnak! De hogy menjen dolgozni az, aki a jeges vagonban aludt pár órát, nem mosdott, nem reggelizett...- Tudja, hogy keltettek fel ma reggel a vasutasok meg a rendőrök? Belénk rúgtak, egyenként, most aztán tűnjünk, ahová akarunk...- Mivel nincs bejelentett lakásunk, soknak még személyi igazolványa sincs, ha beteg, az orvosi rendelőkből kirúgják. Meg se hallgatnak, egyből kizavarnak, nemhogy kórházba vigyenek... In rohadnak el gennyes sebekkel a gyerekek, mert csavargóhoz nem nyúlnak az orvosok!- Lesz most már lakás - mondja egy népfrontos aktíva. - A következő napokban megnyílnak a menhelyek Pesten is, vidéken is. Az a célunk, hogy olyan menhely legyen, ahol mindenki tiszta ágyneműben alhat, tisztálkodhat, egy tál meleg ételt kaphat, mindenkit megvizsgál az orvos, ellátja, gyógyítja, és ha fizikailag fölerősödik, akkor megkezdjük a szervezést a munkahelyekre... Mennyien lehetnek a hajléktalanok? Többektől kérdeztem. Tízezren biztosan (csak Budapesten), bár számuk gyorsan változik, mert jönnek vidékről, mások pedig visszamennek. Akinek lehetősége van, télen elhúzódik. Sokan viszont úgy tartják: a nagyvárosban, egymást segítve, szem előtt könnyebben átvészelik a telet. A pályaudvaroknak számtalan az előnye: fűtik, van vécé, büfék, ülőhelyek nappal és fekvőhelyek éjjel, és a nyüzsgésben jobban telik az idő. Újságot, képeslapot, könyvet olvasó embert magam is sokat láttam. Lehet cigarettázni; akinek semmi pénze nincs, kérni, kéregetni, sőt - sajnos előfordul - fenyegetéssel pénzt kicsalni valakitől. — Mi lesz velük? A sajtónak sokat köszönhetünk, már nem vagyunk velük ellenségesek, mondta egy képviselőjük. Ehhez persze az kellett, hogy az újságok megírhassák... amiről sokáig nem volt szabad írni. És már ők sem félnek annyira, mim régebben. Ezért mertek előjönni - nappal is. A nyilvánosság tehát segít, ha van mihez. Amikor a MÁV vezérigazgatója elrendelte a pályaudvarok éjszakai bezárását és a csavargók kiűzetését, másnap több szervezet - a SZETA, a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság és mások - levelet intéztek a miniszterelnökhöz, két miniszterhez és a fővárosi tanács elnökéhez: a téli hideg miatt azonnal teremtsenek szállást a rászorulóknak! Léptek más szervezetek és pártok is. Az EMKE aluljáróban a rongyokba burkolt alvók közt az SZDSZ zászlója állt pár napig, jelentkezett a cigánytanács, a cigányok demokratikus szövetsége - a hajléktalanok közt ugyanis sok a cigány -, a Fidesz, a Népfront, az MSZP. Sajnos, mielőtt igazi, tartós szövetségre léptek volna a rászorulók érdekében, néhány nap múlva viharosan szét is robbantak. A Déli pályaudvaron egy délután sajtótájékoztatót tartottak volna, ám a zászlót addigra levették, az SZDSZ kilépett a „vállalkozásból'’, a maradék nyilatkozók pedig külön csoportokban fogadták az újságírókat, becsmérlő szókat kiabálva egymásra, a másik szervezet képviselőjére... Ötven körüli, bozontos, lepusztult csavargó morgott magának. „Ez a többfajta pártrendszer... mindig a pártrendszer..." Majd fogta gondosan gyűjtött és őrzött ágyát, a hullámpapírköteget, és egy csendesebb sarokban lepihent. Nem akart mást, csak aludni. Valahol. Ahol nem rúgnak belé. És nehéz elhinni, hogy ez milyen bonyolult... SIKLÓS LÁSZLÓ Tamaska Gyula felvételei HARANG 73
