Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-12-20 / 3-4. szám

A Szentföld gyerekszemmel

Ez év nyarán először nyílt arra lehetőség, hogy gyerekeknek nagy csoportjai meglátogassák azt a földet, amely bölcsője, illetve fontos színhelye volt a három világvallásnak: a zsidónak, a kereszténynek és a mohamedánnak. A gyerekek látogatása új aspektusait mutatta meg az ősi-új országnak, amelyre a felnőttek áhítattal és csodálattal, vagy előítélettel és elfogultsággal tekintenek, ki-ki neveltetése, illetve tanulmányai alapján. A gyerekek általában kimondják az igazat, és még nem terheli őket előítélet sem. Ezért érdekes, hogyan számolnak be a Szentföldön látottakról.

11-14 éves kislányok és kisfiúk nyilatkoznak meg benyomásaikról a következőkben. Különböző naplókból közlünk részleteket, nem kronológiai sorrendben. A Talmud szerint a Tóra (Mózes 5 könyve) sem időrendben követi az eseményeket.

...— Éjjel, a minket körülvevő sötétségből váratlanul tűnik elénk a kivilágított légikikötő. A bemondótól megtudtuk, hogy ez az ország első miniszterelnökének, Ben Gurionnak a nevét viseli. Nagy a sürgés-forgás. Egy autóbusz vár bennünket, amely Jeruzsálembe visz. Az úton kopár szikláktól körülvett zöld „szigeteket” látunk. Megmagyarázzák nekünk, hogy ezek a zöld területek milyen nagy értéknek számítanak ebben az esőszegény országban.

Szállásunkon holtfáradtan rogyunk az ágyba. Egyikünknek sem hiányzik az esti mese.

Másnap már hasunkra sütött a nap, amikor felkeltünk. Megyünk várost nézni. Irány a Nyugati Fal, a Szenttemplom maradványa. Hatalmas kövek alkotják. Nem tudom, hogy tudták ilyen masszívra építeni az ósdi technikával, de azt mondják több mint 2000 éves. Sőt, alsó kövei 20 méter mélységben még az első templomból valók. Azok legalább 2600 évesek. Ha otthon elmesélem a haveroknak, biztos nem hiszik el, hisz a mi házunk csak 26 éves és kishíján összedől.

Tódulunk a Fal felé, amelyet Siratófalnak is neveznek, mert a zsidó zarándokok itt imádkoznak és siratják a Szentély pusztulását. De mielőtt odaérnénk, ketté kell oszolnunk, mert az előtér nagy templom is a szabad ég alatt. Ide pedig a fiúknak és lányoknak csak külön lehet belépni. A mi részünk nagyobb, a lányoké kisebb. Rengetegen imádkoznak itt. Számos állvány vagy asztal van, amire Tóra-tekercseket helyeznek és olvasnak belőle. A Tórákat egy sziklabarlangból hozzák ki a Fal mellől. Csuda kalandosan néz ki. Bemerészkedünk. A félhomályban látjuk, hogy ott is egy csomóan imádkoznak. Rengeteg ósdi szekrény tűnik elénk, abban tartják a Tórákat.

Visszamegyünk a Falhoz. Sokan kis cetlikre írnak valamit és bedugják a repedésekbe. Azt mondják, ha valakinek kívánsága van, az írja fel és ha őszintén imádkozik érte, teljesül. Én több cédulát is bedugtam az egyik résbe. Izgatottan fogom várni a hatást.

Sétálunk az Óvárosban. Mintha a bibliai időkbe mentünk volna vissza. Csuda érdekes, csupa fehér kő, sehol egy tégla-épület. Jó nézni. Kísérőnk mondja, hogy itt a Szent városban nem is lehet mást használni az építésre, mint fehér terméskövet. De belül viszont teljes a komfort. Óriási érzés! Kísérőnk csupa történelemről beszél. Még jó, hogy valamit olvastam a Szentírásból. Elhatároztam, hogy ha hazamegyek, nem lógok a többi hittanóráról, ahová a nagyszüleim írattak be. Sőt, magánszorgalomból is fogom olvasni a Bibliát Ahogy itt mesélnek róla, nem olyan unalmas, mint ahogy az én hittanárom szövegel. Itt van például Dávid király sírja. Tök jó történeteket hallottam róla. Nem szelíd meséket hanem vad sztorikat...

HARANG 47