Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-12-20 / 3-4. szám

A Szentföld gyerekszemmel Ez év nyarán először nyílt arra lehető­ség, hogy gyerekeknek nagy csoportjai meglátogassák azt a földet, amely böl­csője, illetve fontos színhelye volt a há­rom világvallásnak: a zsidónak, a ke­reszténynek és a mohamedánnak. A gyerekek látogatása új aspektusait mu­tatta meg az ősi-új országnak, amelyre a felnőttek áhítattal és csodálattal, vagy előítélettel és elfogultsággal tekintenek, ki-ki neveltetése, illetve tanulmányai alapján. A gyerekek általában kimond­ják az igazat, és még nem terheli őket előítélet sem. Ezért érdekes, hogyan számolnak be a Szentföldön látottakról. 11-14 éves kislányok és kisfiúk nyi­latkoznak meg benyomásaikról a követ­kezőkben. Különböző naplókból köz­lünk részleteket, nem kronológiai sor­rendben. A Talmud szerint a Tóra (Mó­zes 5 könyve) sem időrendben követi az eseményeket. ...— Éjjel, a minket körülvevő sötét­ségből váratlanul tűnik elénk a kivilágí­tott légikikötő. A bemondótól megtud­tuk, hogy ez az ország első miniszter­­elnökének, Ben Gurionnak a nevét vi­seli. Nagy a sürgés-forgás. Egy autó­busz vár bennünket, amely Jeruzsá­lembe visz. Az úton kopár szikláktól körülvett zöld „szigeteket” látunk. Meg­magyarázzák nekünk, hogy ezek a zöld területek milyen nagy értéknek számí­tanak ebben az esőszegény országban. Szállásunkon holtfáradtan rogyunk az ágyba. Egyikünknek sem hiányzik az esti mese. Másnap már hasunkra sütött a nap, amikor felkeltünk. Megyünk várost néz­ni. Irány a Nyugati Fal, a Szenttemplom maradványa. Hatalmas kövek alkotják. Nem tudom, hogy tudták ilyen masszívra építeni az ósdi technikával, de azt mondják több mint 2000 éves. Sőt, alsó kövei 20 méter mélységben még az első templomból valók. Azok legalább 2600 évesek. Ha otthon elme­sélem a haveroknak, biztos nem hiszik el, hisz a mi házunk csak 26 éves és kis­­híján összedől. Tódulunk a Fal felé, amelyet Sirató­falnak is neveznek, mert a zsidó zarán­dokok itt imádkoznak és siratják a Szen­tély pusztulását. De mielőtt odaérnénk, ketté kell oszolnunk, mert az előtér nagy templom is a szabad ég alatt. Ide pedig a fiúknak és lányoknak csak külön lehet belépni. A mi részünk nagyobb, a lá­nyoké kisebb. Rengetegen imádkoznak itt. Számos állvány vagy asztal van, amire Tóra-tekercseket helyeznek és ol­vasnak belőle. A Tórákat egy szikla­barlangból hozzák ki a Fal mellől. Csuda kalandosan néz ki. Bemerészke­dünk. A félhomályban látjuk, hogy ott is egy csomóan imádkoznak. Rengeteg ósdi szekrény tűnik elénk, abban tartják a Tórákat. Visszamegyünk a Falhoz. Sokan kis cetlikre írnak valamit és bedugják a re­pedésekbe. Azt mondják, ha valakinek kívánsága van, az írja fel és ha őszintén imádkozik érte, teljesül. Én több cédulát is bedugtam az egyik résbe. Izgatottan fogom várni a hatást. Sétálunk az Óvárosban. Mintha a bibliai időkbe mentünk volna vissza. Csuda érde­kes, csupa fehér kő, sehol egy tégla-épület. Jó nézni. Kísérőnk mondja, hogy itt a Szent városban nem is lehet mást hasz­nálni az építésre, mint fehér terméskövet. De belül viszont teljes a komfort. Óriási érzés! Kísérőnk csupa történelemről be­szél. Még jó, hogy valamit olvastam a Szentírásból. Elhatároztam, hogy ha haza­megyek, nem lógok a többi hittanóráról, ahová a nagyszüleim írattak be. Sőt, ma­gánszorgalomból is fogom olvasni a Bib­liát Ahogy itt mesélnek róla, nem olyan unalmas, mint ahogy az én hittanárom szö­vegel. Itt van például Dávid király sírja. Tök jó történeteket hallottam róla. Nem szelíd meséket hanem vad sztorikat... HARANG 47

Next

/
Thumbnails
Contents