Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-12-20 / 3-4. szám

megvan azonban az ereklyetárunkban Arany János pipája, iga/ ugyan, szár nélkül. Arany János! - még a nevét is jó kimondani, és rosszallással kell gondolni arra, amikor 1964-ben a neve, költészete kimaradt az érettségi tételek közül. Később ezt az ostoba rendeletet visszavonták. Arany János 1833-ban és 1835-ben csak két félévet tanult a debreceni Református Kollégiumban, de emléktáblája, domborművű arcképe a Kollégium főbejáratánál látható, mert az iskola büszke arra, hogy diákja volt, ugyanúgy mint Csokonai Vitéz Mihály, majd később Móricz Zsigmond és Ady Endre.

Arany János debreceni éveire az útkeresés a jellemző. A 16, illetve 18 éves diák 1833-35-ben még azon tépelődött, hogy milyen utat válasszon: „Kalandos életpályáról ábrándozva, únni kezdtem az iskolai egyhangúságot, hosszallani a pályát, majd festő, majd szobrász vágytam lenni, anélkül, hogy tudnám, mint kezdjek hozzá, így aztán elmentem színésznek” - írja önéletrajzában nagy költőnk. Ez a gyötrődés Arany János idősebb korára szelíd derűvé változott az emlékek sűrűjében, és megható módon bukkannak fel költészetében a debreceni diákélet, az ifjúságának szépségei. Arany János debreceni diákkorában még nem pipázott, bár mint „tógátus”, azaz akadémiai hallgatónak ezt az iskolai törvények megengedték. Pipáját később fia, László ajándékozta a Kollégium múzeumának.

TAKÁCS BÉLA

36 HARANG