Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-20 / 3-4. szám
Ökumenikus A pápával együtt én is híve vagyok az ökumenének - fogalmazta meg töprengés nélkül válaszát a plébános. Már felvette reverendájára a sötétkék ballonkabátot, és az irodaajtó felé tartott, amikor nekiszegeztem a kérdést: Mi a véleménye az ökumenikus mozgalomról? Kíváncsiskodásomat kissé illetlennek érzem, hisz ez az egyházközség ilyen ügyekben már többször hallatott magáról. A plébános kiegészítő megjegyzése is ismerősen cseng fülembe: - Türelmesnek kell lenni, hisz az elválasztó falak évszázadok alatt épültek föl, nem lehet azokat máról holnapra lebontani - de azért lassan majdcsak legyőzzük a nehézségeket. A helyi nehézségeknek igyekszem utánajárni kezemben kis papírdarabbal, amit a templomban helyezett el valaki a pádon. Játéknyomdával sokszorosított szövege így szól: „Nem akarunk protestánssá válni! Legyen vége az ökumenizmusnak! Elég a valláskeveredésből (az ökumenéből). A tiszta, ősi, katholikus tant akarjuk!” - Vajon egy nekikeseredett magános ember próbál így elv-társakat keresni, vagy netán sok háttérbe szorult, zsinatelőtti katolikus panaszát kiáltja világgá a röplap?- Mi a véleménye a keresztények egységtörekvéséről? - kérdem a mise alatt persellyel körbejáró 45 év körüli nőt.- Reménytelennek tartom a közeledést. Amíg jól működnek a különféle egyházak, addig a hívek ragaszkodnak a sajátjukhoz, hisz abban nőttek fel. Persze, jó volna az egység; szimpatizálni kell egymással és a kapcsolatot fenntartani. Végtére is mind keresztények vagyunk, és ez egy tőről fakad.- Mi jut eszedbe, ha az ökumenizmus szót hallod? - fordulok a templomkönyvtárba betérő huszonéves lányhoz.- Hát... először az áttérés, de ez nem pozitív dolog. Azután a hitvita, ami persze lehet termékeny is. Taizé az tetszik, de furcsállom, hogy nem fo32 HARANG gadjuk el egymás hittételeit, mégis együtt imádkozunk. Ez a cédula pedig nagyon durva, reakciós dolog. Összetalálkozom az egyházközségi képviselőtestület egyik férfi tagjával, aki így nyilatkozik: - Régen nem volt szabad átlépni más templom küszöbét, mintha egy „Fűre lépni tilos !”-hoz hasonló tábla állt volna a kapuban. A mostani irányzatot helyesnek tartom, de az ökumenikus párbeszédhez megfelelő, képzett emberek kellenek, akik tanulmányozták Luthert, Kálvint. Elgondolkodom: valóban csakis teológusokra tartozna az ökumenikus párbeszéd? Nem lehetne azt minden szinten megindítani? Miért ne tájékoztathatnák egymást a fiatalok a maguk hitbeli felfogásukról, vagy miért ne vallhatnák meg egymás élőn, hogy milyen lelki élményt jelentett nekik a szentmisén, a bibliaórán, a zarándoklaton vagy a csendes napon való részvétel?- Ha kapnátok egy tiszta lapot, és néhány perc gondolkodási időt, mit imátok arról, hogy ökumenizmus? - Halk pusmogás és kuncogás után körmölni kezdenek a tizenévesek. Törekvő gyerekek ők, vasárnap délután saját jószántukból jönnek össze, hogy beszélgessenek a Szentírásról és együtt imádkozzanak. íme, a válaszaik:- Nekem már sokszor eszembe jutott, hogy az emberek miért szakítják többfelé az egyházat, amikor úgyis olyan nehéz ellenállni a sátán kísértésének. Ezen azt értem, hogy ha az egyház szétzilált, akkor mindenki a saját kicsinyességével foglalkozik, a saját érdekeivel törődik.- Habár a kérdésben nem vagyok járatos, úgy gondolom, hogy szép az eszme. De ilyen óriási dolgot az ember nem vihet végbe, csak Isten. Mindenesetre szép dolog, hogy a felekezetek törekszenek az együttműködésre, de a katolikus egyház, amely a legteljesebb, semmit sem adhat fel az elveiből; és a reformátusok vagy más egyházak értékrendjéből hiányoznak alapigazságok, például a Mária-tisztelet.- A keresztény vallások egyesítése szerintem jó, mert mindnek az a törekvése, hogy Jézust hirdesse, hogy minél több embert megtérítsen. Különbség csak a külsőségekben mutatkozik, az erkölcsi felfogás ugyanaz. Ámbár a gyónás elhagyása evvel ellenkezik, hisz a bűnbánat alapvető. Otthon se tehetem azt, hogy sokszor megbántom az anyámat, és még csak azt se mondom, hogy bocsánat. Én bizony sűrűn kérem a bocsánatot, amikor az esti miséről kitódulók közül kiszemelteket próbálom meginterjúvolni. Egy ötven év körüli asszony szerint: - Nincs jogunk bántani azt, aki másik vallásba született bele. Nagyon megdöbbentett annak idején, hogy a pap úgy szidott le, mintha gyilkoltam volna, pedig csak egy jó barátunk esküvőjére mentem el a református templomba.- Engem közelebbről érint az ökumené — mosolyodik el a harmincas éveiben járó beszélgetőtárs. - Két évvel ezelőtt tértem meg. Párizsban voltam az IBUSZ-szal, s ott kérdezte meg tőlem valaki, hogy hova járok bibliaórára. Elszégyelltem magam, mert sehova. Meg voltam keresztelve, de nyolc-tíz éves koromban elmaradtam az evangélikus templomból. A kérdező útitárs azután magával hozott ide. Ezt követően megpróbáltam részt venni az evangélikus templomban az istentiszteleten, de akkor már ideszoktam a katolikusokhoz. Itt a tennivágyás_ ragadott meg. Evangélikusoknál nemigen hallani arról, milyen fontosak a jó cselekedetek. - A temperamentumos fiatal nő kemény ítéletet mond: - Ez az egész ökumené egy felfújt dolog. Közeledésre úgysem lehet számítani, mert az egyházak vezetői merevek. A szeretetszolgálatot pedig enélkül is végezhetjük közösen.- A 45 éves orvos ökumenikus magatartásának alapelve: - Úgy akarok hitvalló katolikus lenni, hogy tisztelet-
