XXXV.9.c.1957 / 62. Újpesti Gyapjúszövőgyár MSZMP Bizottsága. 1956. Munkástanács iratai, névsorok, választás, ülésjegyzőkönyvek
Radványi Mihály: Miniszteri rendelet, /ismerteti/ hí Mesterné; Azért kérdezi, mert vannak olyan Vállalatok, ahol ha a dolgozó még nem dolgozta le az évet, akkor ahány hónapot dolgozott annyi 2o.- forint értékű szövetet vásárolhat. Radványi Mihály: Azt Válilalaton belül intézték el és ezért Ők felelnek. Mayer főmérnök bejelentette, hogy a Magyar Posztógyárba Csepelen elvállalta az igazgatói állást. Meg kell mondani, hogy nagy \ segitség volt nekünk Mayer munkája. Mi be széltünk^Hárskúti elvtárssal, \ hogy a főmérnöki munkakört nállunk elvállalná-e, C azt mondta, hogy i- gen még a Minisztériummal kell elintézni. Mi benne biztositva látjuk ezt J a munkakört. í Foglalkozni kell a nyugdíjügyekkel. A nyugdijásóknál a \ szociális helyzetet alapul kell venni. J Baschánd Lipót: Az osztályvezetókha összeírják a nyugdijaookat, akkor mindjárt véleményezzék azt a példányt, amit a Munkástanács elé fognak hozni. A Valter Jenőné: A szövődében hallottam, hogy vannak akik nem lakarnak nyug- ™ dijba menni. Kérdezi, hogyha üzembe dolgozik, akkor is el kell neki menni? Bodor G-yörgy: A Bérelszámolóba nekem is szükségem van munkaerőre, egy elment, egyet meg nyugdíjba küldünk és ennek a helyébe egy fiatalabbat tudunk alkalmazni. Szerintem azért kell nyugdijba küldeni, mert ott mégis kap egy kis összeget, de ha fiatalabbat küldőnk el, az még nem nyugdíjjogosult és minden nélkül kikerül az utcára. Trenti Lajos: Tegyük fel, van olyan idős dolgozó, aki koránál fogva nyugdijjogosult, viszont munkakönyvé szerint nem, illetve irás nincs a munkában töltött idejéről, akkor honnan tudjuk meg, hogy ez nyugdij jogosult-e vagy sem? Valter Jenőné: Mi igaz abból, hogy 30 év után 75 $ nyugdij jár. Van még- egy, hogy aki 2o évet dolgozott fizikai munkán, utána csökkent munkára ^ tették,^ahol kevesebbet keres, hogy az ilyen dolgozónak hogyan lesz megállapítva a nyugdija. Úgy hallottam, hogy a magasabb fizetésre kérheti az összeget. Radványi Mihály: A nyugdíjra vonatkozó utasításokat, vagy a Bosnyáknál vagy az SZTK-nál meg lehet nézni. Legfontosabb probléma a bér, és átszervezés kérdése. Nem lehet, hogy ros szülj ár j anak azok a dolgozók, akik a mi hibánkból kifolyólag később mondunk fel. A nyugdíjasok kérdése egy háládatlan feladat. Meg kell mondani, hogy amennyiben nem megy, a vállalatnak jobában van felmondani. Valter Jenőné: Van az üzemben egy olyan dolgozó, akinek a 25 évi jubileumi ideje március hónapban lesz. Épp a felmondási időbe esik bele. Kérdezi, hogy a jubileumi pénzt azért megkapja-e. Mar .iái Lajos: Szerinte jár. Radványi Mihály: A nyugdíjasok alacsony korhátára csak március hó 31-ig van engedélyezve”. A felmondást február 1-ig kell végrehajtani. A Minisztérium az energia felhasználást felemelte, délelőttre 600 kW, csúcsidőben 55o kW éjszaka 5©o kW. Valter Jenőné: Jó volna, ha a közlekedést is meglehetne úgy oldani, hogy ./• %-6>9