XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.11-1957.11.18. Az "ellenforradalom" eseményei az újpesti üzemekben
Tájékozódás végett elmentünk még a Duna Cipőgyárban Boda elvtárs pedig a tanács házára ment valamilyen értekezletre. Á Cérnagyárból megtudtuk, hogy a káderanyagot elégették. Papp elvtárs, aki akkor még az volt nem tartózkodott az üzem területén, így az elnök helyettese Szalai Erzsébettel, aki rám hallgatót, megbeszéltük, hogy egy bizottságot fogunk összeállitani és a káderanyagot a személyzeti osztályról elfogjuk égetni. Ezt azért határoztam el, mert nem akartam, hogy a dolgozók között az információk alapján nézeteltérés legyen. Össze ült a munkástanács esjfte 8 órakor és a káderanyag elégetését elhatároztuk. Erre egy bizottságot alaki tót tünk ,N amely állt két személyből Papp László, és Agot Gáspár. Ekkor már fölállították a nemzetőrséget is, amelynek parancsnoka Tamás kőműves volt. Ennek a felállításával én voltam megbizva kitettem egy hirdetést a portánf hogy aki a nemzetőrségbe akar az jelentkezzen. Első jelentkező volt a Tamás. Én nem akartam, hogy a nemzetőrséget felállítsuk gondoltam arra, hogy jó lesz nekünk ahogy volt. Tamás mégis vádolt azzal, hogy elakarom szabotálni az őrség felállítását. Személyesen mondotta ezt nekem, magából kikelve jött hozzám. Éppen a műhelyben meszel - ím tek. November 1-éa már Tamás volt az őr pk. Az őrséget felállították. Éppen intézkedéseket tettem a munkástanács felállításával kapcso- 1 latosan de már ők ugylátszik megelőztek. Azt mondta ram nekem a Tamás ezen a napon reggel nem tudom még Agot elvtárs, hogy magával milesz, mert már egy jó néhány ember ki lett tiltva a gyárból. Később én is ide kerültem. 9 óra fele jöttek a munkások a választásra. Mi elkészítettük a beszámolót. Az eddig végzett munkáról. Beleírtuk azt, hogy milyen nehézségeink voltak és mit tettünk a dolgozók érdekében. Mennyi élelmet, mennyi pénzt, szereztünk, meg a dolgozók kifizetésére. Gondoskodtunk a 11-i fizetési elszámolásra. Megmentettük a veszélyben lévő anyagokat. Tehát mindazt, amit az első ideiglenes munkástanács tett. Ekkor megjelent Molnár villanyszerelő is. A kulturház melleti téren kezdte magyarázni, hogy majd most ők megmutatják, hogy mi az igazi demokrácia. 0 tudja, mert ő nyugatos volt. Én azt mondtam neki az lehet, én nem voltam ugyan nyugatos, de majd meglát.- juk, hogy kinek lesz igaza. Eljött a lo óra. A dolgozók már türelmetlenkedtek, hogy mikor kezdődik a választás, én mentem a Molnárhoz hogy kezdjük már el, hisz ő volt az összekötő. Ekkor a tnn&acsff Forradalmi Bizottságtól egy jabranc jött, hogy 3oo m anyag kell neki. loo m. piros, loo m fehér, loo m zöld. Mert ma temetik mártírjaikat. Molnár hozzám küldte. Én meg a Fodor főmémökhez, aki kiadta az anyagot. Tudomásom szerint más anyag ez idő alatt ellenforradalmárok részére nem lett kiadva. A zugólodás a dolgozók részéről tovább folyt. Már sokan elakartak menni. Mondtam a Molnárnak, hogy kezdjük már el az értekezletet mert a tömeg nagyon fel van háborodva. 0 azt mondta, hogy addig nem lehet elkezdeni, mig a forradalmi bizottmány kiküldötte még nem jött el. 11 óra fele megérkezett a forradalmi bizottmány kiküldötte. Nevét nem tudom, hogy hogy hivják. Közép termetű. Bajuszos. Iparos kinézésű egyén volt. 9<t *A i O3S2ÁQ0S LEVtuÁA ■-5- -----------—J jo