XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.11-1957.11.18. Az "ellenforradalom" eseményei az újpesti üzemekben

■P’' ------- 1 ^ 3 Újpest X. posta Üzemi Alapszerv Magyar Szocialista Munkás Párt vezete. Jelentés, adat szol gál tat ás 1956# október 2.3—\ december hó végéig, el­lesi orradalómmal kapcsolatos eseményekről a következők: Körülbelül 23~25ig csend volt. Majd 26-án reggel jöttek javaslatok, meg kell alakitani az üzemi Munkás Tanácsot. Meg is alakították. Meg­alakulás után első ténykedésük volt egymás között a reszort felosztá­sa. A helyi hivatalvezető leváltása, a Főposta Vezetőségből akkori Vezetőség eltávolítása, ezt tudatták a dolgozókkal és elfogadtatása céljából a dolgozókkal tudatták, mely zömében el is fogadták. Az el­nök mellé választott agitátor kijelentette, hogy a kommunistákat mel­lőzni, a verseny eredményét hirdető táblát eltávolítani, propaganda feliratokat a falról letépni, Sztálin és Lenin fényképét a falról le­szedni, helyette a Krisztus keresztjét maga az agitátor falra függesz tette. Valamint a kommunisták káder lapját akkori volt párttitkárt kényszeritették bocsájtsa rendelkezésükre, nelyet Mészáros volt párt­titkár megtagadta és nem adta át. Igaz, hogy a kommunistáknak üzemünk nél semmiféle bántodása egy két sértegetett szó kivételével nem tár­tént. Akkori nehéz élelmezés ellátása folytán semmiféle tapasztalat nem állt rendelkezésükre, több kommunistát felkértek, piggy az üzemünk­nél az élelmezések ellátásába legyenek segítségükre, valamint a postaszolgálat ellátása, irányítása eéljábol. Szerintünk jegyzőkönyvet nem vezettek csak a rádión keresztül, a rá­dió hangját figyelve annak utasítása szerint, valamint Újpesten a Tanácsházán működő ellenforradalmi bizottság utasítását hajtották pos­tai vonatkozásban végre. Postai munka ügyeinek elvégzése céljából pl. a nyugdíjkifizetés, valamint a táviratfelvétel és a táviratkézbesités végfahajtásában ezt a dolgozóink 95$-ban végrehajtották. Annál is inkább, mert akkor máé hírközlés nem állt rendelkezésre a nép megnyug­tatása céljából. A két napos sztrájk, melyet az ellenforradalom bizottság meghirdetett az Újpest 1. Postahivatal a munkás tanács utasításéira TftfrVx itt is meg lett hirdetve, melyet a dolgozók zömében elfogadta, de a Posta Vezér Igazgatóság utasítására, valamint az Újpesti dolgozók nyomására hogy a posta tartson nyitna távirat felvételre, valamint a nyugdijak kifizetésére és igy a sztrájk, amit meghirdettek hivatalunknál is meg- i tört és a dolgozóink zöme a munkát felvette. Újpest 1. postahivatal Forradalmi Munkás Tanácsa, amikor megkaptuk a szovjet csapatok segítségét és az ellenforradalmat szétverték a Munkás Tanács működése nálunk ellaposodott, lehűlt, hanggal a sarokba szorul­tak, megszűnt és szétestek . Ennyit tudunk a munkájuk és ténykedésük- , ről • Újpest, 1957* október 2.-án /volt, Parttitkar. /Jeleiílegi Intéző Bizottság Mészáros Sándor / Elnöke: Majdaniss János/ f ©aszAoos LEVÉI TAR : ^ :*€ J

Next

/
Thumbnails
Contents