XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.16. Feljegyzés az újpesti "ellenforradalmi" eseményekről
m Partbizott sag es az elvtarsak a Partház épületében vannak, amint a katonák is megérkeznek, megkezdik a Tanácsháza visszafoglalását, jöjjenek ők is át. Az elvtársak megérkeztek és kb. velük egyidőben érkezett az első két szakaszból álló katonai egység is és miután a tiszt elvtársak a kommunisták segítségével az egész tanácsháza körül felderitést végeztek, az egységeket felállitottálc és a kommunisták és honvédek fegyverrel a kézben, készültek fel a Tanácsháza visszafoglalásara. Éjjel 3 óra körül hárman mentek a Tanácsháza kapujához, a kaput nyitó portással közölték, hogy a ház körül van véve és a néphatalom képviselői a Tanácsházára bevonultak. Ekkor és az ezt követő napon a Tanácsházán benn, és a környéken tartózkodó néhány fegyveres ellenforradalmárt fegyvereztek le. A Tanácsházán volt Kosa Pál is, az ellenforradalmi bizottság elnöke, aki felszólításra átjött a Pártházba. Itt kénytelen volt eláirni néhány a kommunisták által elkészített rendre és nyugalomra intő és a munka megindítására felhívó röplapot és felhívást. 28-án reggel a Pártbizottság hozzálátott, hogy megkeresse az üzemben tartózkodó vagy a tálcásukon elérhető üzemi párttitkárokat, kommunista igazgatókat és kommunista vezetőket. A déli órákban a Pártházban össze is jöttek azok, akik elérhetők voltak és megkezdődött az ellenforradalom idején az első kommunista aktíva, vagy kommunista vezetők értekezlete. Az értekezlet tárgya: a munkástanácson belül, a párt vezető szerepének, a becsületes dolgozók többségének biztosítása és a munka felvétele. A kommunisták munkájának eredménye volt ORSZÁGOS LtVtLÍAPj •* -J-28-