XXXV.7.b / 7. MSZMP II. Kerületi Bizottsága. 1956.10.31-1957.10.03. II. kerületi "ellenforradalommal" kapcsolatos iratok

Van olyan jelenség, mely a feljelentési kötelezettség másik végletébe kerül, mikor nem is történt bűncselekmény mégis tesznek géljelentést. Pl.Közl0 Epitő Váll„Hermann 0. u, 15. sz. alatti ápitkezésávéi kap­csolatban tett feljelentést. A nyomozás során kiderült, hogy lopás nem történt. Sok olyan nagy mennyiségű anyag mely a felejelentésben szerepelt nem is volt az egész építkezés Inéi. A feljelentést felelőt­lenül tették. A társadalom tulajdon védelme nemcsak a rendőrség feladata, ez tár­sadalmi probléma* s mint a szocialista nemzetgazdaság alapja azt minden becsületes állampolgárnak óvnia kell. Jellemző a Villamos Kis­motor Gyárra, amig az előző igazgatót ©lamont le nem váltották erről a gyárról semmit nem tudtunk megfl Ellenkezőleg igyekeztek mindent elkendőzni. Amióta uj igazgatója van a gyárnak, sikerült leleplezni egy nagymérvű fosztogatást ás egyéb bűncselekményeket. Az ellenforradalom után megsemmisített ellenforradalmi erők a nyilt támadásból burkolt támadásba mentek át. Pöleg gazdasági téren mu­tatkozik. Nyilt üzérkedést folytatnak a piacokon. Ezzel megkárosítva a kerület dolgozóit.. Előfordult olyan eset, hogy a Közért-ben vásárolt Hús ás zöldségféléket a Széna-téren magasabb áron mint őstermelői A termelvány lett eladva* Az üzérkedő személyt elfogtuk, Fokozott ^figyelemmel fordulunk az iparban és a kereskedelemben mű­ködő magánszektor ellenőrzésével, A társ. tulajdon sérelmére elkö­vetett bűncselekményekből származó nyersanyag félkész ás készáru ér­tékesítése történik ezen a vonalon. Közrend védelem, igazgatásrendészet. A köz rend' ved! el emhe z beosztott rendőr elvtársak az ellenforradalom óta elmúlt időszakban sok esetben vettek részt az ellenforradalmi cse­lekményekben résztvevők összeszedásébo, házkutatásokban, fegyverek­nek össDoszodésáben. A kér. közrend, közbiztonsága érdekében intézkedő rendőr elvtársak 1957-ben 1.581 esetben állítottak elő olyan személye­ket akik a társadalomra csekélyebb mértékben veszélyes cselekményeket, szabálysárát áseket követtek el, vagy az előállításhoz előállított személy saját érdekében vált szükségessé. Az előállítás 91%-al volt _ több 1957-ben mint 1956 év hasonló időszakában. 9 A közrend ás közbiztonság megszilárdításának árdekébon intézkedések során elfogtok: 1956. évben 1937. évben • betörés miatt 3 fő 4"“fo 33% több rablás miatt - 4 loo^ " lopás miatt 5 5 59 2.2 fo n markecolás miatt - 1 loo » körözés miatt" 18 24 33-3 Közv.munkáké.?* 91 88 3.3 kevesebb A fenti szamok igazolják, hogy örszomes rendörök 1957. első félévben 7.8.^-al több bűncselekmény tettesét fogták el s juttatták az igazság­szolgáltatás kezére, A szabálysértések elkövetőivel szemben tett feljelentések számának ala­kulása: 1956-első félévében 1,392 1957c 11 " 935 holyszinbirságolások: 1956. első félévében 981 1957. fi " 1.815 I 6 ■ ­15 k __________________

Next

/
Thumbnails
Contents